Főoldal > Hírek > Tudástár > Tudástár - minden érdekesség > Amiről nem gondoltad, hogy látni fogod: így néz ki Noé bárkája
Amiről nem gondoltad, hogy látni fogod így néz ki Noé bárkája

Amiről nem gondoltad, hogy látni fogod: így néz ki Noé bárkája

Hirdetés

Ötezer ember is elfér Noé bárkájának élethű másán.

Egy holland ács, Johan Huibers 2012-ben megépítette a bibliai Noé bárkájának élethű mását, mely sokáig csak turistalátványosság volt. Azonban 2016-ban vízre is bocsátották a monumentális hajót, hogy végigjárhassa a kontinens partjait. És nem ő az egyetlen bárkaépítő.

A bárka érdekessége egyébként, hogy megépítését egy különös álom ihlette: Johan Huibers ugyanis Noéhoz hasonlóan szintén azt álmodta, hogy elönti szülőföldjét a víz. Az elkészült hajó 125 méter hosszú, közel 30 méter széles lett, magassága pedig a 23 métert is eléri. Súlya 2500 tonna, ráadásul több mint ötezer ember befogadására alkalmas.

Az új Noé bárkájának sorsa

A hétemeletes hajó négy évig épült, elkészítésében nyolc ember segédkezett, és összesen 12 ezer fának megfelelő mennyiségű lécet használtak fel hozzá, ami akár egy közepes méretű erdőnek is beillene. Az egész építmény egymillió euróba került a megálmodójának.

Amiről nem gondoltad, hogy látni fogod így néz ki Noé bárkája 1

Az építő 2010-ben vált meg alkotásától, ami addig múzeumként működött, és Hollandia 21 kikötőjében is horgonyzott. Egy holland művész, Aad Peters vette meg, aki Németországban, Dániában és Norvégiában turnézott vele, de a hajót minden kikötőbe vontatni kellett.

Sajnos a bárka már kezdetben sem volt alkalmas arra, hogy kimerészkedjen a nyílt tengerre, mert nem bírt elbánni a kétméteresnél magasabb hullámokkal. Még vízre bocsátásának évében összeütközött egy lehorgonyzott hajóval, és súlyos károkat szenvedett.

 

Amiről nem gondoltad, hogy látni fogod így néz ki Noé bárkája 2

Más replikák

Nem Johan az egyetlen, aki vállalkozott a lehetetlenre, hogy felépítse Noé bárkájának replikáját. Egy ugyancsak 137 méteres hajó áll egy hongkongi vidámparkban, ami hotelként működik, és egyáltalán nem alkalmas a vízre bocsátásra.

Kentucky állam keresztény vidámparkjában is található egy 155 méter hosszú, 26 méter széles és 16 méter magas replika, melynek érdekessége, hogy a fedélzetén az állatok mellett a dinoszauruszok is helyet kaptak. Ez a látványosság 2016 óta látogatható, és szintén nem alkalmas hajózásra.

Ezenkívül számtalan, nem életnagyságú modell is készült, de egyik sem szállt vízre, így Johan hajója különleges maradt ebben a tekintetben, ha az álma a mindent elöntő vízről szerencsére egyelőre nem is valósult meg.

Forrás: femina.hu

Kép forrása: Getty Images Hungary, Pixabay.com, hu.wikipedia.org, Ceinturion.

 

Szólj hozzá, mondd el véleményed és ne felejtsd el megosztani!

hozzászólások

Megosztás: