8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeNagyvilágEurópaAmikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben

Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben

A világ legszebb tavaszi kertje idén az Aranykort mutatja be. A pompázatos kertet tavaly több mint 1 millióan látogatták meg.

Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben

Ezért: „A világ legszebb tavaszi kertje” névvel illetik a Hollandiában lévő hatalmas virágoskertet, amely Lissében, Amsterdamtól mintegy 35 km-re délre fekszik, és mára már kétség kívül világhírű nevezetesség lett.

Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben

Keukenhof (amelynek jelentése konyhakert) múltja egészen a 15. századig nyúlik vissza, amikor a 200 hektáros területről még valóban zöldséget és gyümölcsöt szállítottak Jacqueline hercegnő kastélyába. 1949-ben 20 virághagyma exportőr összefogásával álmodták meg ide az első kiállítást, amelyet 1950-ben meg is nyitottak. Már az első évben igen sikeres volt, 236 000 látogatót fogadott a kert.

Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben

Keukenhof mára már a nemzetközi virágkertészet legfontosabb helyszíne, több mint 100 résztvevő cég 7 millió virághagymájából nézhettek meg különlegességeket. A szabadtéri látványosságok mellett mintegy 20 zárt helyszínen több mint 500 növénytermesztő palántáit és vágott virágait mutatják be, természetesen ezeket is impozáns környezetben.

Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben

Mostanra a holland idegenforgalom és a virágkertészet elengedhetetlen, közös nagy eseményévé vált a kiállítás, amelyet minden évben tavasszal, 8 hétig tekinthetnek meg az érdeklődők. A tavalyi, 2015-ös szezon új rekorddal zárult, 2 hónap alatt 1 175 000-an voltak kíváncsi a különleges kertre. Ez a második alkalom volt, amikor meghaladták a milliós látogatottságot.

Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben
Minden évben más-más témával készülnek, legutóbb pl. Van Gogh volt, idén az Aranykor (Hollandia kereskedelmi, tudományos, művészeti fellendülésének kora) köré szervezik a virágokat.

Az idei kiállítás március 24-én nyit és egészen május 16-ig látható.

Célszerű hétköznapra időzíteni a látogatást, akkor kevesebben vannak, és ha valakinek még szerencséje is van – és kellemes, napsütéses időt fog ki – garantáltan felejthetetlen élményben lesz része.

A szokásos látnivalók mellett különböző műsorokkal (autós virágparádé, családi- és gyermek programok) is készülnek a rendezők, így ezekről célszerű az interneten is tájékozódni.

A hatalmas területen természetesen nem csak virágágyások vannak. A holland szokásoknak megfelelően minden praktikus és szükséges dolgot megtalálhattok. Lehet vásárolni virághagymát, emléktárgyakat, étkezésre, pihenésre, és akár interaktív játékra is van lehetőség, gyerekeknél pedig nagy sikere lehet az állatsimogatónak, vagy a másik nemzeti szimbólumnak, az eredeti szélmalomnak is.

A különböző mintákban elhelyezett színkavalkád mellett csobogók, szökőkutak, mesterséges szigetecskék is gondoskodnak arról, hogy egy percig se unatkozzatok.

Személyes tapasztalatom, hogy célszerű egy egész napot rászánni annak, aki nem szeretne lemaradni semmilyen látnivalóról.

A parkolási lehetőség jól megoldott, de nagyobb városokból célszerű lehet a közvetlen buszjáratokat választani, ezekre kedvező áron lehet kombinált jegyet váltani.

Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben6 Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben7 Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben8 Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben9 Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben10 Amikor 7 millió virághagyma virágzik a kertben11

 

Forrás: szeretlekmagyarország

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work