Hirmagazin.eu
Főoldal » Ami a biztonságot illeti, Budapest köröket ver az európai nagyvárosokra, de még a világ nagyvárosaira is! Oszd meg!
Életmód hírek

Ami a biztonságot illeti, Budapest köröket ver az európai nagyvárosokra, de még a világ nagyvárosaira is! Oszd meg!

A brit külügy tavasszal frissítette a nyári időszakban külföldre utazó állampolgárai számára elérhető hasznos tudnivalókat.

Amíg a német, francia, belga és spanyol nagyvárosok kiemelt biztonsági kockázatként szerepelnek, addig szerencsére Magyarország és Budapest kapcsán semmilyen ilyen információ nem szerepel.

Nagyon úgy tűnik, hogy hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy miközben Nyugat-Európában állandó a terrorveszély, addig Magyarország most már évek óta az egyik legbiztonságosabb turistacélpont. Három évvel ezelőtt épp az Express című brit napilap számolt be erről, amely több száz európai kormányzati forrást és információt is felhasznált annak érdekében, hogy a nyugat-európai nyaralni vágyóknak hű képet fessen a rájuk leselkedő veszélyekkel kapcsolatban. Nem véletlen, hiszen a korábbi párizsi, brüsszeli, barcelonai és nizzai terrortámadások után egyre több külföldinek elment a kedve az eddig közkedvelt turistaparadicsomok látogatásától.

Idén sem más a helyzet, ugyanis a Nagy-Britannia külügyminisztériuma által közzétett brit állampolgárokra vonatkozó biztonsági ajánlások gyűjteménye alapján Magyarország továbbra is köröket ver a népszerű nyugat-európai országokra. Mint olvasható, NémetországBelgiumFranciaország és Spanyolország turisztikai szemszögből egyáltalán nem kockázat nélküli, ugyanis mindegyik ország kapcsán elhangzik, hogy

nagy a valószínűsége annak, hogy terrortámadás következhet be.

Ezzel szemben – természetesen az általános belbiztonsági ismertetőn túl – Magyarországgal összefüggésben semmilyen figyelmeztető információ nincs megjelenítve, ami a terrorveszélyt illeti. Mint írják,

bár sehol sem zárható ki, de Magyarországon nincs történelme a terrorizmusnak.

Korábban megírtuk, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára épp tegnap adott egy interjút, melyben kifejtette, hogy a kormány még soha nem költött ennyit a magyarok biztonságára. A 2020-as költségvetésben 173 milliárd forinttal többet lehet erre a célra fordítani, mint idén. A honvédelmi tétel 103 milliárddal múlja felül a 2019. évit. A HM 20 százalékkal nagyobb összegből, 616 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre. Németh Szilárd szerint többek között ez is szavatolja azt, hogy Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb helye maradjon.

888, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Ti emlékeztek még erre az időre? Ha nosztalgiával gondolsz rá, add tovább

Mazsi

Ez a világ legdurvább társkereső hirdetése! Mit gondolt a csaj?

info

22,5 millió maszk és 220 lélegeztetőgép érkezett a múlt héten

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------