13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldAmerikai nagykövet: Magyarország sikeresen zárta a koronavírus elleni védekezés eddigi szakaszát

Amerikai nagykövet: Magyarország sikeresen zárta a koronavírus elleni védekezés eddigi szakaszát

A magyar-amerikai politikai kapcsolatok javulására a legbüszkébb David B. Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete.

Az M1-nek adott exkluzív interjújában elmondta, hogy nagyon zavarja a Magyarországról megjelent igaztalan bírálatok. Az amerikai nagykövet szerint Magyarország sikeresen zárta a koronavírus elleni védekezés eddigi szakaszát, ami annak köszönhető, hogy a kormány által időben meghozott intézkedéseket az emberek felelősen betartották.

Az amerikai nagykövet, akit két éve neveztek ki a posztra, elmondta, hogy budapesti tartózkodása óta jelentősen javult az Egyesült Államok megítélése a magyarok körében és erre a legbüszkébb.

Óriás különbséget tapasztalunk a magyarok véleményében. Nem is lehetne jobb a kapcsolatunk

– fogalmazott.

Donald Trump és Orbán Viktor miniszterelnök kapcsolata is nagyon jó, kölcsönösen tisztelik és őszintén kedvelik egymást – tette hozzá. Felidézte a magyar kormányfő tavaly májusi washingtoni látogatását, amikor Donald Trump a találkozón azt mondta, hogy úgy érezte, mintha ők ketten ikertestvérek lennének.

A nagykövet méltatta a miniszterelnököt a miniszterek kiválasztásért, akikkel szintén kiváló kapcsolatot ápol.

A gazdasági kapcsolatokról szólva elmondta, hogy az évi 7 milliárdos kétoldalú kereskedelmi forgalmon még lehetne javítani. Ehhez arra volna szükség, hogy az amerikai cégek megismerjék a kedvező befektetési lehetőségeket, a magyar kormány beruházástámogató intézkedéseit és az alacsony adókulcsokat.

Beleszerettünk ebbe a nagyszerű országba

Elmondta, hogy több javaslatot is tett a kormánynak, hogyan lehetne javítani Magyarország nemzetközi megítélésén.

Feleségem és én beleszerettünk ebbe a nagyszerű országba és nagyon zavar, amikor olyan cikkek jelennek meg, hogy mennyire rossz itt a helyzet és mennyire borzalmas a miniszterelnök

– tette hozzá.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy nagyon zavarta, amikor hamis állítások jelentek meg a magyar koronavírus elleni védekezésről szóló törvényről a CNN-en, vagy a New York Times hasábjain. A törvény teljesen megfelelő volt, csupán időkorlátot kellett volna hozzárendelni – fogalmazott. Az amerikai nagykövet szerint a magyar járványügyi számok nemzetközi összevetésben kedvezően alakultak.

A kormány meghatározta az iránymutatást, és az emberek pedig ezeket betartották

– emelte ki.

A gazdaság állapotától függ a választás

Az elnökválasztás esetleges elhalasztását firtató kérdésre válaszolva elmondta, biztos benne, hogy nem halasztják el a november 3-ára kitűzött választást.

Faji feszültségek, egy gyilkos vírus és egy gyengülő gazdaság egyszerre sújtja az Egyesült Államokat – mondta. A választás kimenetelét azonban leginkább a gazdaság állapota határozza majd meg.

Véleménye szerint senki nem tudja a választ, hogy milyen állapotban lesz akkor az amerikai gazdaság.

Még több mint 100 nap van az elnökválasztásig, amely 25 év a politikában – mondta. Még nincs hivatalos demokrata elnökjelölt és a helyettesét sem nevezték meg. Novemberig még lesz három elnökjelölt-vita, amely szerinte minden korábbinál nagyobb érdeklődést vonzhat.

Hiradó, M1 / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner