11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldAmerikai kiképzésű felkelők segítik a dzsihadistákat

Amerikai kiképzésű felkelők segítik a dzsihadistákat

Amerikai kiképzésű felkelők járműveket és lőszereket adtak át az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának tartott an-Nuszra Frontnak.

A közel-keleti és a közép-ázsiai térségért felelős amerikai Középső Parancsnokság arról számolt be, hogy a mérsékeltnek tartott felkelők hat, az Egyesült Államoktól kapott teherautót és lőszereket adtak át a dzsihadista szervezetnek. Ha igazak az erről szóló jelentések, az rendkívül aggasztó és a kiképzési program irányelveinek megsértését jelenti – közölte a hadsereg.

A tájékoztatás szerint a lázadók azért adták át a felszereléseket a hét első felében, hogy biztonságban áthaladhassanak az an-Nuszra Front uralta területeken. A közlés szerint az amerikai kiképzésű felkelők parancsnoka hangsúlyozta, hogy fegyvereket nem adtak át a szélsőséges milíciának és az egység egyetlen tagja sem állt át a terroristákhoz. Pat Ryder, a CENTCOM szóvivője közölte, hogy a történtek felderítésére vizsgálatot indítottak.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű emigráns szíriai szervezet arról tájékoztatott az előző héten, hogy megérkezett Szíriába az Egyesült Államok által kiképzett ellenzéki fegyveresek második, hetvenöt fős csoportja.

Az Egyesült Államok hadereje az év elején bejelentett tervek szerint évi 5400 szíriai ellenzéki fegyveres kiképzését tervezte a négy és fél éve polgárháborúban őrlődő Szíriával szomszédos Törökország és Jordánia területén. Ugyanakkor a májusban indult program egyelőre a tervezettnél jóval szerényebb eredményt ért el.

Az első hatvan kiképzett bevetésük után azonnal az an-Nuszra Front támadása alá került, sokukat megölték vagy elfogták, mások közülük elmenekültek.
A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de a rezsim erőszakos fellépésének hatására véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 250 ezer ember halt meg. A konfliktusban mérsékelt és szélsőséges felkelőcsoportok egymás és Bassár el-Aszad elnök ellen is

Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.hu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work