Hirmagazin.eu
Főoldal » Amerikai és ukrán pilóta halt meg Ukrajnában
Külföld

Amerikai és ukrán pilóta halt meg Ukrajnában

Gyakorlatozás közben lezuhant kedden egy Szu-27 típusú vadászrepülőgép a nyugat-ukrajnai Vinnicja megyében, mindkét pilótája, egy ukrán és egy amerikai állampolgár, életét vesztette – közölte az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökségének sajtószolgálata.

A gép Ulaniv falu közelében zuhant le, Berdicsiv és Hmilnik települések között.

„Sajnálattal közöljük, hogy a kereső-mentőcsoporttól származó információ alapján megtalálták a két pilóta holttestét. Az egyik közülük az ukrán légierő, a másik az amerikai Nemzeti Gárda légierejének tagja volt” – írta sajtóközleményében a vezérkar.

Az ukrán katonai portál (Mil.In.Ua) szerint a vadászgép a Tiszta égbolt-2018 fedőnevű nagyszabású ukrajnai nemzetközi hadgyakorlaton vett részt. A gyakorlat – amelyen Ukrajnával együtt kilenc ország vesz részt, az Egyesült Államok, Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Észtország, Hollandia, Lengyelország, valamint Románia – október 8-án kezdődött, és október 19-ig tart.

Forrás: MTI

Hasonló hírek

Kegyetlen sors: váratlanul meghalt a lottónyertes, aki másfél éve 1,6 milliárdot kaszált

Mazsi

Megfenyegette Merkelt a svéd bevándorlásügyi miniszter

Edit

Félmillió euró segélyt juttat a Dorian károsultjai megsegítésére az unió

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------