13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekAlzheimer diéta a fitt agyért!

Alzheimer diéta a fitt agyért!

 

A feledékenység megelőzhető Jürgen Vorman professzor, biokémikus, táplálkozástudós kutatásai alapján! A szakember „Az Anti-Alzheimer kúra” című könyvét nagy érdeklődés övezte, és már a magyar fordítása is megjelent, ebből szemezgettünk.

A demencia tünetei: először a rövidtávú memória romlik, később az egyéb mentális képességek is romlanak. A beteg elveszti az emlékezetét, a személyiségét, és végül az életét.

Döntő az életkor: az Alzheimer kór korai formája már 60 éves kor előtt (a betegek 5%-a) jelentkezhet, 65 éves koron felül kockázata 5 évenként megduplázódik.

Rizikófaktorok: kialakulásában szerepe van az életmódnak, a táplálkozásnak, a mozgásnak, a szellemi aktivitásnak, és a társadalmi életnek. Családi halmozódás az esetek 5-10 százalékában tapasztalható csupán, és nagyobb a rizikó, ha elsőfokú rokon érintett.

Az alzheimeres agy: az Amerikai Diabétesz Társaság szerint a demenciában érintett agy 25 százalékkal kevesebb glükózt képes felvenni, mint az egészséges, vagyis nem jut elegendő energiához.

Az alzheimeresek agyában tehát csökken az inzulin-fogadókészség, ezért az USA-n belül 3-as típusú cukorbetegségnek tekintik ezt a kórt. Aki tehát cukorbeteg, kétszeres esélye van arra, hogy Alzheimer-es lesz. Innen ered a diéta ötlete, melynek lényege, hogy glükóz helyett más üzemanyagot kell találni az agy számára, természetesen csökkentett szénhidrátfogyasztás mellett.

A cikk további része, benne a diéta alapjaival és további érdekes információkkal a lelkielet.hu oldalon olvasható.

Látogass el a lelkielet.hu Facebook oldalára is, ahol további érdekességekre lelhetsz.
(Forrás: Prof.Dr.Jürgen Vormann -Dr.Klaus Tiedemann: Anti_alzheimer kúra. Táplálkozással a feledékenység ellen / Fotó:livhomeblog.com)

Forrás: Marmalade

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem