Főoldal » Álompár?
Életmód hírek

Álompár?

hirmagazin 2015 06 12 164929

„Két összeillő ember” – szól a Szécsi Pál szám részlete. Mert ezen múlik egy párkapcsolat. Azon, hogy két ember összeillik, megegyeznek a nézeteik, a véleményük, vagy éppen különbözik. Mint a mondás is tartja, az ellentétek vonzzák egymást.

Ezek szerint nem azon múlik egy párkapcsolat, hogy azonos-e az érdeklődési körötök, vagy netán teljesen különböző, avagy mindkettőből egy kicsi, ilyen is – olyan is. Mert kellenek hasonló dolgok, amiben megegyeztek, és kellenek olyan dolgok is, amik csak a tiétek, egy olyan magánszféra, mint akár egy mobiltelefon, hogy az csak az enyém, és csak én tudom, mi van rajta, mi van benne. Mert kell, szükség van a magánéletnek egy ilyen szférájára.

De mitől illik össze két ember akkor, ha lehetséges az, hogy közös az érdeklődési körük, vagy éppen teljesen különböző?

Két ember akkor illik össze, ha kiegészítik egymást, mint a nő a férfit, és a férfi a nőt. Ha képesek egy egészet alkotni, még ha nem is tudnak erről, csak azt tudják, hogy harmóniában élnek, és már régóta párkapcsolatban. Talán rájuk mondhatnánk, hogy álompár. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek veszekedések, vagy összezörrenések, súrlódások minden kapcsolatban vannak. De hosszú távon jó párost alkotni, az valami különleges. Az egyedi. Talán a kémia teszi, talán a szerelem, a kölcsönös ragaszkodás, és vonzódás, végül a megszokás. Fontos, hogy mint a telefon esetében is, a párokat alkotó személyeknek meglegyen a maga külön élete, hogy meg legyen a maga területe, és így alkossanak párokat. A párkapcsolatba valahonnan érkezik az ember, azaz megvan a saját személyes élete, aminek része a nő illetve férfi. Fontos ez több szempontból is, hiszen kell, hogy megéljék saját életüket a különálló felek, hogy a szakma és egyéb magánéleti területeken kiéljék magukat, hogy elégedetten és érdeklődéssel érkezzenek, nap, mint nap a társukhoz, hogy teljes életet éljenek, megéljék énjük azon aspektusát is, ami a hivatáshoz, munkához kapcsolódik.

Így, és csak így alkothatnak egészet a másikkal, ha harmonikus kapcsolatot szeretnének kialakítani. Ez az egyik fontos feltétele a harmonikus párkapcsolatnak. A másik pedig a különbözőség. Illetve a hasonlóság. Mint arról már korábban szó volt, hogy a hasonlóság vagy a különbözőség teszi-e, hogy két ember összeillik, nos, mindkettő esete fennáll. Kell ez is, kell az is. Fontos, hogy a dolgok mozgásban maradjanak, az se jó, ha túlzottan hasonlít a két fél, de az se, ha nagyon különböző. Valahol a kettő között van a megoldás. Mert ez az, ami mozgásban tartja a dolgokat, ez az, amitől működik egy kapcsolat. És ez fontos. Fontos, hogy mozgásban legyenek a dolgok a párkapcsolaton belül, mert kívüle, ott van az iskola, munka világa, ahol folyamatos mozgás van. A párkapcsolaton belül kell, hogy mozgásban maradjanak a dolgok. Ez az, ami élteti a kapcsolatokat, és ami miatt nem fullad ki egy kapcsolat egy-két éven belül. Mert a dinamizmus életben tartja. Fontos az odafigyelés a másikra, de ez se jó, ha túl sok. Nem szabad a másik agyára menni. Úgy van, ahogy azt a régi görögök mondják: aurea mediocratis, azaz az arany középút a célravezető, egy párkapcsolatban is. Ha mérték szerint történnek a dolgok. Ezért is jó, ha a feleknek megvan a saját életük, és azokon a területeken érvényesülnek is, mert így nem jön létre frusztráció, amit a párkapcsolat szenvedne meg.

forrás: delina

Hasonló hírek

Holnap Pünkösdhétfő! .. De mit is kell tudni a Pünkösdről? Hirmagazin.eu

Géza

Korkülönbségek egy párkapcsolatban

Mazsi

Névnapok február 28-án

info