7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságÁllattenyésztők, kertészek: októbertől éles verseny indul az új támogatásokért - részletes tájékoztatás!

Állattenyésztők, kertészek: októbertől éles verseny indul az új támogatásokért – részletes tájékoztatás!

Hosszú idő után októbertől újra beruházási támogatásokra pályázhatnak az állattenyésztők és a kertészetek a Vidékfejlesztési Programban. Szabó Adrienn, az Agrisol Kft. pályázatíró-szaktanácsadója szerint az összességében 80 milliárd forintos pályázati csomag elsődleges célja, hogy ellensúlyozza a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait a két ágazatban.

z előzetes gazdálkodói érdeklődés nagy, ezért a források megszerzéséért éles verseny alakulhat ki.

A koronavírus-járvány okozta idei recesszió helyreállítására először átmeneti támogatásokkal, majd stratégiai célú beruházások támogatásával reagált az Agrárminisztérium – állapította meg Szabó Adrienn. Tavasszal a negatív hatások és károk ellensúlyozására előirányoztak 25 milliárd forint forrást, amelyre júliusban lehetett kérelmeket benyújtani, a kifizetéseket pedig szeptember 10-én kezdte meg a Magyar Államkincstár.

A pandémia negatív hatásainak csökkentésére több ágazatnak egyszeri, csekély összegű támogatást nyújtott a kormány, de ezt egyrészt nem minden gazdálkodó tudta igénybe venni, másrészt a normatív támogatások csak átmeneti segítséget jelentenek. Így kedvező fogadtatásra talált a gazdatársadalomban az a hír, hogy az átmeneti források megjelentetése után megújult agrárberuházási jogcímek jönnek. Nagy István agrárminiszter május végén a Portfolio online agrárkonferenciáján jelentette be, hogy a Vidékfejlesztési Programban (VP) 80 milliárd forint támogatás jut az állattenyésztési és a kertészeti ágazat támogatására, amelyből az állattartók 50 milliárd, a kertészek 30 milliárd forinttal részesedhetnek. Emellett a VP-ben más pályázatok megjelentetését is napirendre vették.

Augusztus elsejéig ezeket a felhívásokat lehetett véleményezni a palyazat.gov.hu oldalon:

– VP2-4.1.1.-20 – Állattartó telepek fejlesztésének támogatása (ÁTFT)
– VP2-4.1.3-20 – Kertészeti üzemek korszerűsítése
– VP2-6.3.1-20 – Mezőgazdasági kisüzemek támogatása
– VP6-7.2.1.1-20 – Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális- és eszköz fejlesztése

A társadalmi egyeztetésre bocsátott jogcímek közül az állattartó telepek fejlesztésének támogatásáról, illetve a kertészeti üzemek korszerűsítéséről szóló felhívások végül augusztus 29-én jelentek meg. Állattartó telepeknél október 1-jétől, kertészeti üzemeknél október 19-étől lehet támogatási kérelmeket benyújtani egy hónapon keresztül.

Mindkét új beruházási pályázatnál az igényelhető maximális támogatási összeg 2 milliárd forintra növekedett. Az ÁTFT-nél korlátozó tényező, hogy célterületenként minimális támogatási összeget is bevezettek. A társadalmi egyeztetés során a kérdezők javasolták a minimum támogatási összeg eltörlését vagy csökkentését, de az augusztus 7-én feltöltött tervezői válaszok alapján a megadott minimum korlátokat nem változtatták meg. Egyúttal információt adtak arról, hogy az irányító hatóság kis értékű beruházások támogatása kapcsán külön – minimum korlátok nélküli – pályázati felhívás meghirdetését tervezi az állattartással foglalkozóknak.

2016-ban állattartó telepek korszerűsítésére ( ÁTK) öt állattenyésztést – baromfi-, sertés-, szarvasmarha-, juh- és kecsketartást – fejlesztő jogcím jelent meg a VP-ben, amelyekre 2016 májusától lehetett kérelmeket benyújtani – emlékeztetett Szabó Adrienn. Ezekkel építésekre, korszerűsítésekre, gép- és eszközbeszerzésekre, megújuló energiaforrás hasznosítására és energetikai korszerűsítésekre lehetett pályázni. A baromfi-, a sertés- és a szarvasmarhatartó telepekre vonatkozó pályázatok hamar „bezártak”, de a juh- és a kecsketartó telepek korszerűsítését, illetve az úgynevezett általános ÁTK-t érintő felhívás „sokáig húzta”, pedig ló-, nyúl-, csincsilla-, fürj-, húshaszosítású galamb-, és méhtartók is versenyeztek egy felhívás forrásaiért.

Az 5 ÁTK jogcím összesen 69,5 milliárd forint támogatást irányzott elő az állattartók számára. Ezeken kívül 2016-2017-ben trágyatárolók építésére lehetett még pályázni, illetve 2020 tavaszán nyílt meg a baromfi- és a sertéstartók járványvédelmi rendszereinek fejlesztési lehetősége, előbbi 5,57 milliárd, utóbbi 2 milliárd forintos kerettel. Szintén 2016-ban 19,68 milliárd forintos kerettel a takarmánytermesztőket támogatta a kisméretű terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztését célzó felhívás, amely növénytermesztéssel is foglalkozó állattartóknak nyújtott támogatást.

Állattartáshoz kapcsolódó jogcímek kódja, neve, forrása, beadási időszaka

VP-5-4.1.1.6-15 – Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése 5,57 mrd Ft –
2016. január 11-május 5.
VP2-4.1.1.3-16 Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése 19,86 mrd Ft 2016. május 17-július 22.
VP2-4.1.1.5-16 Sertéstartó telepek korszerűsítése 19,86 mrd Ft 2016. május 18-július 22.
VP2-4.1.1.2-16 Baromfitartó telepek korszerűsítése 19,86 mrd Ft 2016. május 19-július 22.
VP2-4.1.1.4-16 Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése 3,97 mrd Ft 2016. május 20-2018. május 21.
VP2-4.1.1.1-16 Állattartó telepek korszerűsítése 5,95 mrd Ft 2016. május 23-2018. május 22.
VP2-4.1.2-16 Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése 19,68 mrd Ft 2016. augusztus 5-2018. augusztus 6.
VP2-4.1.1.7-20 Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése 2 mrd Ft 2020. április 27-július 22.

Nagy István a Magyar Állattenyésztők Szövetségének közelmúltbeli tisztújító küldöttközgyűlésén arról számolt be, hogy a VP keretében eddig 1439 milliárd forint kifizetésére vállalt kötelezettséget az agrártárca. A támogatott kérelmek száma 200 ezer, és eddig már több mint 734 milliárd forint kifizetése történt meg. Az állattartó tevékenység fejlesztését célzó, támogatott kérelmek száma meghaladja az 1600-at, a lekötött támogatási összeg pedig a 109 milliárd forintot, amelyből csaknem 49 milliárdot már megkaptak az állattartók a beruházási projekteikhez.

A kertészeti üzemek korszerűsítésére irányuló új pályázati konstrukcióban – a felhívástervezetben rögzítetteknél később – 2020. október 19-től november 20-ig lehet kérelmeket benyújtani. Korábban a kertészeti jogcímeknél is főleg 2016-2017-ben lehetett beruházásokra pályázati finanszírozást igényelni a VP-ben, bár van jelenleg is nyitva lévő pályázati lehetőség borszőlő-telepítésre és öntözés-fejlesztésre. A szaktanácsadó szerint az ÁTK jogcímekhez képest lassabban és a rendelkezésre álló forrást nem minden esetben kimerítve zárultak ezek a felhívások, ugyanakkor a kertészeti gépbeszerzési lehetőség forráskimerülés miatt csupán két hónapig volt nyitva.

Kertészethez kapcsolódó lezárt/nyitva levő jogcímek kódja, neve, forrása, beadási időszaka

Gyógynövény termesztés 3 mrd Ft 2016. március 3-2018. március 2.
VP5-4.1.3.4-16 Gombaházak – hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak – hűtőházak korszerűsítése 22,3 mrd Ft 2016. március 4-2017. január 16.
VP-2-4.1.3.1.-16 Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével 23,3 mrd Ft 2016. március 7-2017. január 31.
VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével 19,33 mrd Ft 2016. március 9-2018. március 8.
VP2-4.1.3.5-16 Kertészet korszerűsítése-Kertészeti gépbeszerzés támogatása 18,08 mrd Ft 2017. január 6-március 5.
VP2-4.1.3.6-17 Borszőlőültetvény telepítés támogatása 4 mrd Ft 2018. február 15-2021. március 1.
VP2.-4.1.4-16 A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése 49,57 mrd Ft 2016. augusztus 1- 2021. június 4.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy minapi szentesi szakmai rendezvényen az új kertészeti jogcím kapcsán kitért a 2014-2020 közötti VP pályázataira és odaítélt támogatásaira is. A kertészeti ágazatot érintően 5 ezer projektet támogatnak, amelyekre összesen 108 milliárd forintot ítéltek meg. Az igényelt források negyede, 25 milliárd forint kapcsolódik valamilyen formában a hajtatásos zöldségtermesztéshez. Eddig mintegy 55 hektár korszerű üvegház épült meg és további 25 hektárnyi létesül e kertészeti pályázat segítségével, sok esetben a régi, elavult növényházakat kiváltva.

Szabó Adrienn szerint összességében elmondható, hogy mindkét stratégiai célú új beruházási felhívás jelentős segítséget nyújthat az agrárium számára a koronavírus negatív hatásainak ellensúlyozásához. Az építési, korszerűsítési és technológiai fejlesztések pedig hozzájárulnak a gazdaságok fennmaradáshoz, sőt a hazai és nemzetközi versenyképesség eléréséhez, megtartásához is hatékony forrást biztosítanak.

Az tapasztalható, hogy a gazdálkodók az új támogatási lehetőség iránt nagy érdeklődést tanúsítanak, határozott fejlesztési célokkal rendelkeznek, így vélhetően éles lesz a verseny a rendelkezésre álló forrásokért – tette hozzá a szaktanácsadó. Ennek hátterében a 2014-2020-as ciklus 2016-2017-os évekre koncentrált pályázati időszaka, illetve az elhúzódó bírálati folyamatok állnak.

Amíg a gazdák a támogatói döntésekre vártak, sok esetben akár két év is eltelt, ezalatt pedig az építési anyagok és munkák ára nőtt, illetve az árfolyamok alakulása olyan mértékű költségemelkedést jelentett, hogy a kérelmezők egy része visszavonta támogatási kérelmét vagy elállt a támogatói okirattól. A pályázók egy kisebb része élt (volna) a kötelezettség-átadás lehetőségével, de ennek a jóváhagyása szintén hosszú hónapokat vett igénybe. Számos esetben még mindig zajlik az átvevők értékelése és a régi-új projektek újrapontozása.Szabó Adrienn azt tapasztalta, hogy úgynevezett kimentési kérelmek benyújtásával további időt lehetett kérni a támogatói döntésekben szereplő, zömmel 24 hónapos megvalósítási időszakra, de egy folyamatban lévő átadás kockázatos lehet, hiszen eredménye nem borítékolható, és amíg nincs új támogatói okirat, addig az átvevők nem mernek belekezdeni a projektekbe.

Címlapkép: Getty Images

agrarszektor

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work