7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldÁllamcsínykísérlettel vádolnak másfél tucatnyi embert Venezuelában

Államcsínykísérlettel vádolnak másfél tucatnyi embert Venezuelában

Tizenhét ember ellen emelt vádat államcsínykísérlet miatt a venezuelai ügyészség.

Tarek William Saab főügyész közölte kedden sajtótájékoztatóján, hogy az április 30-i államcsínykísérlettel összefüggésben 34 ember ellen folyik nyomozás, közülük 17-et letartóztattak, és vádat emeltek ellenük.

A magát januárban Venezuela ideiglenes államfőjévé nyilvánító Juan Guaidó április 30-án hajnalban katonának látszó egyenruhások gyűrűjében szólított fel kormányellenes megmozdulásokra, azt állítva, hogy a hadsereg az ő oldalára állt. Ennek ellenére nem sikerült eltávolítani az ország éléről Nicolás Maduro államfőt, aki pár órával később bejelentette, hogy puccskísérletet hiúsítottak meg. A tüntetők és a rendőrség összecsapásaiban öten meghaltak és több százan megsérültek. Civil szervezetek összesítése szerint mintegy 340 embert vettek őrizetbe.

A Nicolás Maduro ellenőrzése alatt álló alkotmányozó nemzetgyűlés megfosztott képviselői mentelmi jogától 15 törvényhozót, és ellenük is vádat emeltek, amiért támogatásukról biztosították Guaidót. Hazaárulással, összeesküvéssel, lázadással, lázadásra uszítással, gyűlöletszítással és hivatali visszaéléssel vádolták meg őket. A terhükre rótták, hogy támogatták az elbukott felkelést.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner