17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTermészetvédelem, élőlények védelmeAlkotmányellenes a Natura 2000 területek értékesítésének szabályozása

Alkotmányellenes a Natura 2000 területek értékesítésének szabályozása

Alkotmányos mulasztást állapított meg a Natura 2000 földek értékesítésére és azt követő hasznosítására vonatkozó szabályozással kapcsolatban az Alkotmánybíróság keddi nyilvános ülésen kihirdetett határozatában.

A Natura 2000 földeken az élővilág védelme érdekében csak jelentős korlátozásokkal, a speciális természetvédelmi előírások betartása mellett lehet gazdálkodni. A Natura 2000 szabályozásának alapja az uniós jogból ered, részletszabályait az egyes tagállamok alkották meg.

A kormány a „Földet a gazdáknak!” program keretében jelentős mennyiségű állami tulajdonban álló Natura 2000 területet értékesített. Sallai R. Benedek LMP-s honatya és 51 ellenzéki képviselőtársa a Natura 2000 földek értékesítésére vonatkozó szabályok megsemmisítését kérte az Ab-től azért, mert álláspontjuk szerint e földterületek természetvédelmi értékei kevésbé őrizhetőek meg, ha magántulajdonba kerülnek.

Kedden az Ab rámutatott: Magyarország biológiai sokféleségét – egyedeket, fajokat, élőhelyeket – lehetetlen csak a természetvédelmi területek védelmével megóvni, elengedhetetlen az ország területének több mint ötödét kitevő Natura 2000 földek szigorú védelme is.

Az Ab eljárása során megkereste a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóintézetét, melynek tájékoztatása szerint Magyarország biológiai sokfélesége évről évre fél százalékkal csökken. A globális trendek ennél is rosszabbak: a Természetvédelmi Világalap (WWF) adatai szerint a világ biológiai sokféleségében a pusztulás 1970 óta globálisan meghaladta az 58 százalékot, és ilyen tendenciák mellett a biológiai sokféleség a harmadára zsugorodhat a 21. század végéig.

Az Ab kimondta: a hatályos magyar szabályozás nem ad a magántulajdonba kerülő Natura 2000 területeknek az állami tulajdonnal azonos szintű védelmet.

Jelenleg nincs olyan garanciális szabály, amely a Natura 2000 területek értékesítésénél biztosítaná a természetvédelmi szempontok megfelelő mértékű figyelembevételét, például a föld vevőjének kiválasztásakor. Továbbá az sem biztosított, hogy a magántulajdonba került földön az állami tulajdonúhoz hasonló szintű természetvédelmi ellenőrzés működjön tovább.

Az Ab szerint a jelenlegi szabályozás alapján az értékesítésre kerülő Natura 2000 területek kiválasztásakor nem természeti, hanem pénzben kifejezhető értékük, az állami bevételek maximalizálása az irányadó.

Az Ab szerint tehát már a fennálló szabályozás mellett is egyértelműen csökken Magyarország biológiai sokfélesége. E miatt az Ab túllépett 1994-ben megfogalmazott tételén, mely szerint tilos a jogi szabályozás terén visszalépés, és ezúttal már azt a szigorúbb követelményt fogalmazta meg, hogy a szabályozás változatlansága mellett is alaptörvény-ellenes minden olyan intézkedés, amely a természeti állapot romlását vagy annak kockázatát vonja maga után.

Az Ab hivatkozott az alaptörvényre, mely szerint: „a természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok (…) a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”.

Továbbá Ferenc pápa egyik enciklikájára utalva az Ab hangsúlyozta, hogy a biológiai sokféleség megőrzése nem csupán jogi, hanem erkölcsi kötelezettség is, hiszen a ma élő nemzedékek életének értelmét kérdőjelezheti meg, ha olyan világot hagynak gyermekeikre, unokáikra, amely élhetetlen.

Az Ab mindezekre tekintettel állapította meg az alkotmányos mulasztást a Natura 2000 földek értékesítésével és azt követő hasznosításával kapcsolatban és 2018. június 30-ig szabott határidőt az Országgyűlésnek az új, immár alkotmányos szabályozás megalkotására.

Az Ab közleményében kiemelte, hogy fennállása óta most először vizsgálta átfogóan a hazai állat- és növényvilág, biológiai sokféleség megőrzésének jogi követelményeit.

A határozathoz a 15 tagú testületből Balsai István és Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró csatolt különvéleményt.

Az Ab határozata a testület honlapján teljes terjedelmében olvasható.

Forrás: MTI

Képek: www.hirmagazin.eu

Kiemelt kép: eloben.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem