11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóAljas trükkel próbálkoznak az autótolvajok

Aljas trükkel próbálkoznak az autótolvajok

Most már évek óta egyre kevesebb autót lopnak el Magyarországon, a tolvajok ezért egyre aljasabb trükkökhöz folyamodnak. Az új módszert nemrég kezdték el használni!

Idén is folytatódott a pozitív tendencia, kevesebb kocsit visznek el a tolvajok! Tíz éve hét és fél ezer, addig 2015-ben már csak 2400 gépkocsit tulajdonítottak el a rendőrség adatai szerint, 2016-ban már csak 1573 autót loptak el: a fővárosban 1195, míg vidéken 378 autót. Idén még tovább javulhatnak az adatok, a Nemzetközi Autóvadász Egyesület szerint az idei év első 9 hónapjában feleannyi autó eltűnését jelentették be náluk, mint 2016-ban ebben az időszakban! Üröm az örömben, hogy megjelent egy új, aljas módszer is a piacon. Erről csak szűkszavúan beszélt az egyesület elnöke, nem akart tippet adni a piti tolvajoknak.

„Ezt még nem lehet széles körben nyilvánosságra hozni, ugyanis az is kedvet kaphatna a használatához, aki máshogy nem nagyon tud elvinni egy-egy modern, nagy értékű autót. Majd talán egy éve múlva beszélek róla”

– mondta Vezda László a vezess.hu-nak.

Az elnök annyit elárult: míg korábban népszerű volt a tolvajok között a jármű kulcsa által kibocsájtott rádiójelek blokkolása, az új trükk ennél sokkal aljasabb.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem