13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldAlig indult el, már le is állt az új budapesti légi járat

Alig indult el, már le is állt az új budapesti légi járat

December elejétől felfüggesztette szinte összes járatának – köztük a budapestinek is – az üzemeltetését a grúz MyWay Airlines – írja az Airportal.hu repülési szakportál.

Amint arról az Origo is beszámolt, október végén új légitársaság érkezett a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre. A grúz MyWay Airlines hetente két alkalommal, majd november 20-tól heti három napon nyújtott volna közvetlen összeköttetést Budapest és Tbiliszi között. Amint arra akkor is felhívtuk a figyelmet,a hagyományos modellben induló légitársaság honlapja még fejlesztés alatt állt, ami előkészítetlenségre utalt.

Alig indult el, már le is állt az új budapesti légi járat
Az első járat érkezése Tbilisziből BudapestreFORRÁS: BUDAPEST AIRPORT

Az Airportal.hu most arról ír, hogy a Tel Aviv-i kivételével a MyWay az összes járatát felfüggesztette december elejétől a gépek kihasználatlansága miatt. Azt ígérik, hogy a törölt járatokra repülőjegyekkel rendelkező utasokaz európai szabályoknak megfelelően visszatérítést és kártérítést kapnak.A légitársaság most megvizsgálja, mely útvonalakat érdemes újraindítani a nyári időszakban.

Forrás: origo.hu

FORRÁS: BUDAPEST AIRPORT

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work