13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÁldoktorként trükközött egy tolvaj: áldozatai örömmel fogadták

Áldoktorként trükközött egy tolvaj: áldozatai örömmel fogadták

forrás: Kékfény/M1

Általában víz- vagy villanyóra leolvasónak, mesterembernek, hivatalnoknak adják ki magukat a trükkös tolvajok. Az nagyon ritka, hogy orvosként tetszelegve szedik rá az áldozataikat. Ezért is keltett feltűnést, hogy a múlt héten egy áldoktor ellen emeltek vádat. A nő a Balaton környékén portyázott. Mindenkinek azt mondta, hogy ő az új háziorvos és családlátogatásra érkezett.

Álorvosnő tévesztett és károsított meg idős embereket a Balaton környékén, akik azt gondolták, kedvességből keresik fel őket otthonukban, kímélendő a rendelői sorban állástól.

Az állítólagos doktor Balatonfüreden az új háziorvosként, álnevet használva mutatkozott be egy idős asszonynak, és azt ajánlotta, hogy némi pénzért cserébe receptet ír neki, valamint egy különleges, életmentő géppel is meglepi. Az áldozat kapva kapott az ajánlaton – mondta Gulyás Ildikó, a Veszprém megyei főügyészség szóvivője.

A beszélgetés közben megérkezett a postás, aki éppen akkor hozta az idős asszony nyugdíját. A vádlott egyből kihasználta a lehetőséget, felvette a pénzt, majd közölte a sértettel, hogy az összeget magával viszi.

Csótányirtóval fújta képen a győri orvost

Máris ment a következő áldozathoz

A nő, amint megszerezte a pénzt, kocsiba ült, és azonnal egy másik, a Balaton közelében lévő településre, Pétfürdőre hajtott. Ott is idős emberekhez csöngetett be. A beszélgetés során közölte a felkeresett házaspárral, hogy egészségi állapotuk miatt speciális műszerre lesz szükségük. Azt állította, még aznap délután meg kell rendelni a berendezést, a pácienseinek pedig máris ki kell fizetniük a gép árának felét.

Idős áldozatai megrémültek, és ott helyben átadtak az álorvosnőnek 150 ezer forintot az életmentő gépre. A csaló megígérte, hogy a társadalombiztosítás visszatéríti a díjat, majd gyorsan távozott.

Szinte meg volt delejezve

Az álorvoslás, a kuruzslás egyidős az emberiséggel. A csalók a betegek félelmeit vagy reménytelen helyzetét használják ki. A közelgő halál rémképe a legtöbb embernél eltorzítja a valóság érzékelését, és bármit megtesz, hogy felépüljön. A kuruzslók ezért sokszor olyan trükköket is képesek megetetni az áldozatokkal, amelyekről messziről ordít, hogy átverések.

Egy férfitől majd félmillió forintot csaltak ki egy egyszerű lábmasszírozó gépért még 2009-ben. A csalók egy egész céget szerveztek az átverésre. Ráckevén kibérelték a művelődési házat, és idős emberek tömegeit hívták meg egy állítólagosan teljesen újszerű, és természetesen teljesen ingyenes orvosi tanácsadásra.

Mint a sértett mondta, a kezére bélyegszerű érzékelőt akasztottak, majd felvették az adatait. A vizsgálat eredménye nála, és minden más résztvevő esetében is azt mutatta, hogy a páciensnek alig hónapjai vannak hátra az életéből. A csalók azonban mindjárt dobták a mentőövet is, a csodatevő gépet, amivel stroke, szívroham, bármi megelőzhető. A masina amúgy olcsó lábmasszírozó gép volt.

A sértett csak azután nézte meg jobban a berendezést, hogy a „jótevők” elmentek. Megnézte a készülék hátulját, és rájött, hogy a Made In China feliratú eszköz legkevésbé sem az, aminek hitte. „Abban a pillanatban elszállt az agyam, hogy itt nagyon beugrottunk valamibe” – mondta. Magyarázatként hozzátette, a vásárlás előtt az lebegett szeme előtt, hogy a neje gyógyuljon meg, így szinte meg volt delejezve.

Marika – csődöt mondott a rendszer

Nem meglepő, hogy idős, a világ dolgaiban kevéssé tájékozott emberek bedőlnek a kuruzslóknak. Az viszont annál furcsább, hogy néha maga az egészségügyi rendszer is a soraiba fogad álorvosokat.

Az egyik tiszanánai rendelőben két teljes évig praktizált egy Marika nevű hölgy, és csak a véletlenen múlt, hogy végül, 2013 tavaszán lebukott.

Marika a 2000-es évek közepén hamis diplomát szerzett, mely szerint a franciaországi toulous-i egyetemen végzett. Az oklevelet annak rendje és módja szerint honosíttatta az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalban, így bekerült az orvosi alapnyilvántartásba. Az akkori, azóta már megreformált bürokratikus rendszer csődöt mondott, de ami ennél is megdöbbentőbb: orvos kollégái sem vették észre, hogy valami nem stimmel.

Ha nem tudta a választ, vitatkozott

Marika egy évet praktizált az egri Markhot Ferenc Kórházban, majd sikerrel megpályázta a háziorvosi állást Tiszanánán. Gyógyszerek írt fel, sérülteket látott el, de a kollégáknak már csak a véletlen lebukás után tűntek fel a gyanús jelek.

Somogyi Erzsébet háziorvos a furcsaságok között említette, hogy egy közös továbbképzésen az álorvos vitatkozni kezdett egy tesztfeladat megoldásán, miközben a helyes válasz a valóban diplomás kollégák számára teljesen egyértelmű volt.

Marika végül csak azért bukott le, mert egy a rendelőjébe tévedő orvos korábbról személyesen ismerte, és emlékezett rá, hogy a hölgy akkoriban még egyáltalán nem volt orvos, főleg nem olyan, aki Franciaországban végzett.

Álmentős kisebbségi érzéssel

A kuruzslók sokszor nem egyszerűen csak pénzt akarnak, hanem a doktori címmel járó társadalmi státuszra vágynak. Így volt ezzel K. József, vagy ahogy magát hívta, Dr. K. József is, Magyarország első és mindmáig egyetlen álmentőse.

Fekete Ferenc, az érdi rendőrkapitányság vezető-helyettese  elmondta, az eljárás folyamán az derült ki, hogy a férfi nagy valószínűség szerint kisebbségi komplexusban szenved, és azért hogy felnézzenek rá az emberek, doktori címet használt.

K. József nagy összegű kölcsönt kért ismerőseitől, a pénzből pedig vett egy kiszuperált mentőautót. Az ideje nagy részét különböző kórházakban töltötte, ahol a büféstől az orvosokig mindenkit ismert. Itt találkozott a betegeivel, akik között kézről kézre járt a telefonszáma. A férfi házhoz ment a mentőautóval, kisebb bajokat kúrált, mégpedig meglepően jó eredménnyel, ugyanis rendszeresen képezte magát. Igaz, néha meglepő terápiát alkalmazott, gyógyított például aranyeret nyugtatóval.

Eladta a Nyugatit, majd pszichiáternek állt

A csalók azért lehetnek sikeresek, mert a tisztességes emberek alapvetően nem feltételeznek rosszat az embertársaikról. A legtöbben még a gyanús jelekre is igyekeznek valamilyen ésszerű magyarázatot találni – mondta a Kékfénynek Bósa István. A férfi arról ismert, hogy annak idején a Nyugati pályaudvart is eladta külföldi fémkereskedőknek, de kiadta már magát papnak, ügyvédnek és pszichiáter főorvosnak is.

Mint mesélte, probléma nélkül felvették pszichiáternek, beadta a jelentkezését, reggel nyolcra behívták elbeszélgetésre az igazgató főorvoshoz és az ápolási igazgatóhoz, majd megbeszélték a teendőket, és a tíz órási viziten már ő is részt vett.

Bósa István ál-pszichiáterként negyven-ötven beteggel is foglalkozott egyszerre egészen addig, amíg egy műhiba miatt le nem bukott. Előadása szerint egyik reggel azzal fogadták az intézményben, hogy meghalt egy betege. Orvosetikai bizottság elé állítottak, ahol kiderült, hogy nem szerepel az orvosi nyilvántartásban. Ő az orvosi végzettség hiánya miatt 1 év 6 hónapot, míg az érintett nővér halált okozó gondatlan veszélyeztetésért 4 és fél évet kapott.

A szégyen ment meg sok kuruzslót

Kuruzslásért az utóbbi tíz évben alig több, mint húsz embert ítéltek el, az átvert emberek java része ugyanis szégyenében nem tesz feljelentést. Ráadásul az álorvosok többsége megússza pénzbírsággal vagy felfüggesztett börtönbüntetéssel.

Önmagában jogosulatlan orvosi tevékenységért legfeljebb egy év börtönt lehet kapni, ez csak akkor mehet feljebb, ha a páciens megsérül, vagy ha pénzt csalnak ki tőle. A most lebukott Balaton parti álorvos ellen, mivel elvitt pár százezer forintot, csalás miatt emeltek vádat, ráadásul nem először. Tavaly is lebukott ugyanezzel a módszerrel.

Csalásért alapesetben legfeljebb két év börtönt jár. Több csak minősített esetben, például ha 500 ezer forint feletti kárt okoz a tettes. Ahhoz, hogy valaki öt évnél is hosszabb időre rács mögé kerüljön, már 50 milliós kárt kellene igazolni, ez azonban a sértettek hallgatása miatt az esetek többségében gyakorlatilag lehetetlen.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner