7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságAlbérleti lakótárslasszózás

Albérleti lakótárslasszózás

hirmagazin_2015-08-04_140924

Budapesten húsz százalékkal, de egyéb régiókban is jelentősen drágultak az albérleti díjak. A felsőoktatási ponthatár-húzás után országszerte megindult a roham a kiadó lakásokért, ami augusztusban csak tovább fokozódhat.
Kevés a kínálat, szeptembertől viszont több ezer egyetemista költözne – a kérdés csak az, hogy hova és mennyiért. Jön a külföldön már bevált modell, a lakótárskeresés!

Idén 72 000 diákot vettek fel felsőoktatási intézménybe, a többség pedig lakóhelyétől távol folytatja tanulmányait. Gulyás Tibor a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke azt mondja, augusztus derekára dől el, az igénylők közül kik kaphatnak kollégiumi elhelyezést:

„Az elbírálást többek között a hallgató szociális helyzete, az intézmény és a lakóhely közötti távolság, a tanulmányi eredmény, valamint a közösségért végzett munka is befolyásolja. A jelenlegi adatok szerint feltételezhető, hogy idén még nagyobb arányú lesz a túljelentkezés, és az már most látszik, hogy főként Budapesten, valamint Sopronban és Győrben lesz a legjelentősebb a lakhatást keresők száma” – mondta a HÖOK elnöke.

A többség végül albérletbe kényszerül, ráadásul nagyjából 2 hete marad arra, hogy kiadó lakást találjon. Az intézmények a kollégiumi férőhelyekért havonta átlagosan 10-25.000 forintot kérnek el. Ennél az árnál nem kerül sokkal többe, viszont az önálló albérletnél még mindig olcsóbb, ha lakóközösségben gondolkodunk. Ez egy új alternatíva, ami feloldhatja a piaci anomáliát, miszerint a legtöbbek által keresett 36-40 négyzetméteres garzonok, illetve 50 négyzetméteres lakások szinte elérhetetlenné váltak.

„Az albérletek iránti megnövekedett kereslet egy újfajta kínálatot hívott életre, ez pedig a külföldön egyébként már kiválóan működő szobabérlet – mondta el Oláh Alexandra, a Jófogás.hu marketing vezetője. – Nálunk eddig inkább csak ismerősök költöztek össze. A Lakótársat keresünk! kategóriával egy olyan alternatívát kínálunk, ahol az albérletet kereső fiatalok egymásra találhatnak. Az új és ingyenes innováció már most 1 500 hirdetést tartalmaz, és úgy tűnik, a ponthatárok meghúzása után azonnal népszerűvé vált az egyetemisták körében.”

Magyarország legnagyobb apróhirdetési portáljának statisztikái szerint Budapest után jelenleg Debrecenben a legélénkebb a lakótárslasszózás, de a 2015-ös ponthatárok kihirdetése azonnal megnövelte egyéb nagyvárosok kereséseinek számát is. Általában a gépesített és bútorozott, jó közlekedési lehetőségekkel bíró lakásokat részesítik előnyben. Ami pedig a lakótársakat illeti, férfiak és nők megközelítőleg hasonló arányban gondolkodnak ebben az alternatívában, és a többségnek mindegy, hogy fiú, avagy lány jelentkezik a hirdetésre. Ám ha mégis választanak, akkor a hölgyeket részesítik előnyben.

A szakember azt tanácsolja, kezdjük el időben a keresést, hiszen az aktuális adatok szerint a kiadásra szánt ingatlanok és szobák általában egy hét alatt elkelnek. Akik pedig inkább a magánhirdetők által feladott lehetőségek közül szemezgetnének, azok számára jó hír, hogy a legnagyobb apróhirdetési portálon keresve átlagosan háromszor több magánhirdetést találnak, mint más, vertikális portálokon (14 000 kiadó lakásból jelenleg 5 200 nem közvetítői, míg máshol ugyanez a szám mindössze 1 900 körül mozog).

Forrás: mixonline; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner