7 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBelföldi hírekAlaposan felkészítik a bevándorlókat Georg Spöttle szerint

Alaposan felkészítik a bevándorlókat Georg Spöttle szerint

forrás: M1/Ma reggel

A közel 30 éve a terrorizmussal foglalkozó biztonságpolitikai szakértő szerint azok dobálják el a biztos menekültstátust jelentő szír útleveleket, akik új személyazonosságot akarnak maguknak, és amíg a biometrikus adataikat sehol nem rögzítették, ezt meg is tehetik.

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint érthetetlen, miért dobálják el – akár Magyarországon is – irataikat a szír migránsok. Úgy vélekedett: nagyon nyomós okuk kell legyen arra, hogy ilyen fontos dokumentumoktól megszabaduljanak, hiszen az eldobott papírok közt volt például svéd nyelven kiállított állandó letelepedési engedély, szerb személyi igazolvány, jordániai menekültstátust igazoló papír, csupa olyan dokumentum, amellyel élhetnének, utazhatnának, dolgozhatnának Európában. Kérdés az is, miért nem kell a szír útlevél, holott „belépő a buliba”, hiszen automatikusan három évre szóló tartózkodási engedély jár vele Németországban.

Kiskönyvek

A közel 30 éve a terrorizmussal foglalkozó biztonságpolitikai szakértő szerint a válasz egyértelmű: ezek az emberek új személyazonosságot akarnak maguknak, és amíg a biometrikus adataikat sehol nem rögzítették, fiktív névvel, születési dátummal ezt meg is tehetik, azaz tiszta lappal indulhatnak Európában, ahol így terrorsejteket alapíthatnak, bűncselekményeket követhetnek el. Spöttle meggyőződése, hogy ezeket az embereket nagyon alaposan kiokosítják, felkészítik, mielőtt útnak indulnak, kis kézikönyvekben megjelölik nekik a lehetséges útvonalakat, és felhívják a figyelmüket például az olyan trükkökre is, hogy bár Norvégiába gyalog nem mehetnek át, de biciklivel már igen, az ugyanis a norvég törvények szerint már járműnek számít. Emlékeztetett arra is, hogy nálunk a Keletinél egy német rendszámú Audiból osztogattak Merkel-plakátokat, kézi hangszórókat, SIM kártyákat.

Furcsa utalások

A szakértő szerint a háttérben egy nagyon jól felépített szervezett állhat, és csak remélni tudja, hogy ez csupáncsak a maffia, nem pedig valamelyik közel-keleti titkosszolgálat, esetleg az Iszlám Állam, akkor ugyanis Európa nagyon nagy pácban van. Utalt arra is, hogy ebben a rendszerben nagyon sok a gyanús, nagy összegű átutalás is, olyan, mintha valaki az utazása minden állomásán újra és újra pénzhez jutna egy „karitatív szervezettől”, hogy végül elérhesse az észak-európai célállomását. A migránsoknál lévő nagy mennyiségű, 25-30 ezer eurónyi készpénz is gyanús lehet, mert hiába mondják, hogy eladták mindenüket, háborús övezetekben a házaknak nem lehet ekkora értékük.

Fekete szám

A német állampolgár Spöttle az M1 reggeli műsorában megjegyezte, már Berlin is elismeri, hogy az országot mostanra egy kezelhetetlen és óriási kockázatot migránstömeg lepte el. Körülbelül 300 ezren adtak be már itt politikai menedékjogi kérelmet, évekbe telik az elbírálásuk, ráadásul a szírek hároméves tartózkodási engedélyt kapnak. Körülbelül százezren még be sem jelentkeztek a német hatóságoknál, hanem rokonoknál, ismerősöknél lakhatnak, csöveznek, és mindenáron igyekeznek elkerülni, hogy adataikat nyilvánosságba vegyék, ennek folytán óriási biztonsági kockázatot képviselnek.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem