7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőÁllatvilágAláírták Magyarország első állatvédelmi kódexét

Aláírták Magyarország első állatvédelmi kódexét

A cél, hogy öt éven belül Európa élmezőnyébe tartozzon az ország az állatvédelem területén.

A kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet, többek között az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Állatorvosi Kamara, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert írta alá.

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora emlékeztetett: az Állatvédelmi Kódex egységben született meg az Állatorvostudományi Egyetem, a tudományos élet képviselői, a legkülönbözőbb kormányzati szervek és a civil szféra tagjai, az önkéntes állatvédők támogatásával.

A rektor hangsúlyozta, hogy olyan állatszerető, értékelvű közösség született, amelynek tagjai önkéntes elkötelezettséget vállalnak a szakmai alapokon és együttműködéseken nyugvó állatvédelem mellett.

A kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg.

Ahhoz, hogy a kódexben leírtak egészében teljesüljenek, maradéktalan összefogásra van szükség – tette hozzá.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért s végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy a kormányzat kiemelt feladatként tekint az állatvédelemre. Célunk, hogy öt éven belül Európa élmezőnyébe tartozzunk az állatvédelem területén is – fogalmazott a miniszteri biztos.

Mindenki ezt olvassa most!

A februárban elindított, tizenhárom kérdésben tartott állatvédelmi konzultáció során több mint 262 ezren mondták el a véleményüket. Ez egy olyan legitimáció, amellyel mindannyian közösen tudunk dolgozni – mondta a miniszteri biztos.

Ovádi Péter hozzátette: arra buzdít minden állatvédelemmel foglalkozó állami, szakmai és civil szervezetet, hogy csatlakozzanak az Állatvédelmi Kódexhez, lépjenek fel közösen az állatok jóllétét előtérbe helyező szövetség mellett, hiszen az állatvédelem közös ügy.

Budapest, 2021. október 4.
A Magyarország Állatvédelmi Kódexének aláírói, az állatok világnapján, a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen 2021. október 4-én. Balról Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora (b8), Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a Fidesz országgyűlési képviselője (b7) és  Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke (b5).
MTI/Szigetváry Zsolt
A Magyarország Állatvédelmi Kódexének aláírói, az állatok világnapján, a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen . MTI/Szigetváry Zsolt

Mindenki ezt olvassa most!

Az Állatvédelmi Kódexet az Állatorvostudományi Egyetem kezdeményezésére az Agrárminisztérium részéről a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, továbbá

  • az Országos Rendőr-főkapitányság,
  • a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal,
  • a Magyar Állatorvosi Kamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara,
  • a Fővárosi Állat- és Növénykert,
  • az Országos Magyar Vadászati Védegylet,
  • a Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft.,
  • a NOÉ Állatotthon Alapítvány,
  • az Állatmentő Szolgálat Alapítvány,
  • a Hangya Közösség,
  • az Ebugatta.hu,
  • a Kutyabarat.hu,
  • a Hunland Trans Kft. írta alá.

A kódexet aláírhatja minden állatokkal foglalkozó, valamint állatokról kommunikáló magyarországi szervezet, amely magáénak érzi és elfogadja a dokumentumban foglaltakat. Az okmány szövege elolvasható a www.univet.hu weboldalon – hangzott el.

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work