14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóAkkora erővel ütötte az asszonyt, hogy hallotta, amint a csontja reccsen! 18+

Akkora erővel ütötte az asszonyt, hogy hallotta, amint a csontja reccsen! 18+

2015 04 29 232527
Addig ütötte, amíg már nem tudott védekezni, megerőszakolta, majd egy ásóval próbálta feldarabolni a 64 éves asszonyt az akkor 22 éves V. Péter, aki végül egy vízaknába dobta áldozatát. A lajosmizsei férfi most első fokon 18 év fegyházbüntetést kapott – tudta meg a Velvet a Kecskeméti Törvényszéktől.

A vádirat alapján a szüleivel élő fiatalember éveken át folytatott viszonyt a szomszédjában élő 64 éves, szellemi fogyatékos nővel. Amikor épp nem volt barátnője, V. Péter hetente 1-2 alkalommal az éjszakai órákban, jellemzően részegen kereste fel az asszonyt. A gyilkosság előtt a férfi alaposan kirúgott hámból: 2012. május 17-én a rokonokkal egy születésnapi buliban volt, ahol nagy mennyiségű alkoholt ivott, illetve bevett három tablettát, feltehetően extasyt.

Hajnali kettőre ért haza, majd elhatározta, hogy egy újabb légyott reményében felkeresi a szomszédasszonyt. Csalódnia kellett: a nő közölte vele, hogy megismert valaki mást és különben is túl fiatal hozzá. Ennek ellenére V. Péter megpróbált közeledni hozzá, ami cseppet sem tetszett az asszonynak. A férfi annyira begurult a nem várt ellenállástól, hogy ököllel ütötte meg a nőt, aki a falnak esett, majd a földre került.

Ezután megszorította a nyakát, és tovább csépelte az arcát, nyakát. Akkora erővel ütötte, hogy hallotta, amint a csontja reccsen. Az asszony az egyik ökölcsapástól a nyitott bejárati ajtón keresztül az udvarra esett. Mivel már nem tudott védekezni, úgy döntött, megerőszakolja.

V. Péter látta, hogy a nő hörög és a szájából vér folyik, így azt gondolta, már meghalt. El akarta tüntetni a nyomokat, ezért egy kazánházba cipelte védtelen áldozatát, hogy egy ásóval megpróbálja feldarabolni. Többször is lesújtott a testére és a fejére, de nem járt sikerrel. A nő ekkor még életben volt. Végül egy zsákot húzott rá és egy közeli gazos területre vitte, ahol bedobta egy vízaknába.
Forrás: TheNews

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner