7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségAki keresőképtelen, attól nem lehet megvonni a rokkantsági támogatást

Aki keresőképtelen, attól nem lehet megvonni a rokkantsági támogatást

Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy bár az állam elég nagy szabadsággal határozhatja meg, hogy pontosan kinek mi jár, azért nem önkényesen.

Egy állampolgár hiába kért rokkantsági támogatást, pedig egészségi állapota alapján jogosult lett volna. Az illető egyéni vállalkozó volt, és bár szüneteltette a tevékenységét éppen az állapota miatt, a törvény azt mondta ki, hogy az egyéni vállalkozás akkor is kereső tevékenységnek számít, ha nem működik. Vagyis a vállalkozó akkor is keresőnek számít, ha éppen nem keres egy fillért sem. Mivel pedig ez állt a törvényben, az érintett panaszát minden szinten elutasították.

Az Alkotmánybíróság viszont pénteken közzétett határozatában neki adott igazat. Mint írták, a rokkantak az alaptörvény szerint támogatásra jogosultak, és bár az állam elég nagy szabadsággal határozhatja meg, hogy pontosan kinek mi jár, azért nem önkényesen.

Az alaptörvény által szintén tiltott megkülönböztetés az alapjogokhoz hozzáférésben pedig „akkor alkotmányellenes, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne”.

Az rendben van a bírák szerint, hogy csak az jogosult ellátásra rokkantsága esetén, aki keresőtevékenységet nem végez, de az nincs rendben, ha a szünetelő vállalkozás tulajdonosát is keresőnek minősítik.

Úgy látszik, a hibát a törvényhozók is észrevették, mert 2016 májusa óta az említett szabály már nem érvényes, ezért az Ab-nak megsemmisítenie sem kellett. Az alaptörvény-ellenességet azonban fontos volt kimondani, mert folyamatban vannak perek, amelyekben a korábbi előírást kellene alkalmazni – az alkotmánybírák döntésükkel ezt tiltották meg.

Forrás: adozona

Kép: hvg

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work