11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeÉletmódEgészség - betegségAki elszalasztja a határidőt, csak drágán veheti meg az oltást

Aki elszalasztja a határidőt, csak drágán veheti meg az oltást

Forrás: hirado
A vakcinát bárki megveheti receptre a patikában, drágán. A hetedikes lányok viszont ingyen kapják. De ők is csak akkor, ha a szüleik nyilatkoznak, hogy kérik. Szeptember 11-ig, vagyis péntekig lehet még nyilatkozni.

hirmagazin_2015-09-10_113002

Dr. Dánielisz Ágnes, az ÁNTSZ Járványügyi Főosztály főosztályvezetője az M1 Ma reggel című műsorában kihangsúlyozta, hogy a HPV elleni vakcinában nincs élő vírus, így nem okoz betegséget az oltóanyag. Hozzátette, hogy az eddig beadott oltások tapasztalatai alapján kijelenthető, vakcina hatékony és biztonságos. Megjegyezte, tavaly Magyarországon több mint hetvenezer oltást adtak be, és mindössze 18 esetben fordult elő oltást követő nem kívánatos esemény. Ebből a 18-ból azonban kiderült, hogy 11 tömeges félelmi reakció volt csupán – mondta. A főosztályvezető kiemelte, hogy kórházi ápolásra senki nem szorult a szérum okán.

Két oltásról van szó, egyet most, a másikat pedig fél év múlva kell kapni ahhoz, hogy kialakuljon a védettség. A főosztályvezető elmondta, hogy néhány százalékos a lemorzsolódás: vannak akik az első oltást még igénylik a másodikat azonban már nem. Dr. Dánielisz Ágnes kiemelte, hogy a hetedik osztályos lányoknak jár ingyenesen a vakcina, aki ezt az alkalmat elszalasztja, később a patikában pénzért tudja megvenni az oltóanyagot csakúgy, mint az idősebb nők, akiknek nem jár már térítésmentesen az oltás. A háziorvos vagy a nőgyógyász tudja receptre felírni a vakcinát – tette hozzá.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work