Mikor egy-egy brutális állatkínzási ügy bejárja a médiát, a társadalom jó része érthető módon háborogni kezd, vannak, akik ítéletet követelnek, és sokszor bosszúért kiáltanak. Az indulatokat meg lehet érteni, ám azt is látni kell, hogy ezek a történetek nem egy-egy deviáns emberről szólnak, hanem a rendszerről, amelyben élünk, a berögződött és természetesnek vélt hagyományokról.

Arról, hogy emberi felsőbbrendűségünkre hivatkozva úgy gondoljuk, a környezetünk és minden élőlény értünk van, azért létezik, hogy az emberiség céljait szolgálja, hogy kényünk-kedvünk szerint használjuk, kihasználjuk. De attól, hogy több az erőnk, több a hatalmunk, valóban felsőbbrendűek lennénk? Olybá tűnik, mintha a felsőbbrendűségünket hangoztató ideológiát csak az emberi mohóságunk és kegyetlenségünk kimagyarázására használnánk. 

Tény, hogy az állatok emberi mércével mérve nem olyan intelligensek, de ebből rögtön az következik, hogy jogunk van dönteni életükről és halálukról? És ha mégis elfogadjuk azt az érvelést, hogy az ember intelligenciájára hivatkozva felette áll más élőlényeknek, akkor

ennek a felsőbbrendűségnek nem kellene nagyobb felelősséggel is együtt járnia?

Úgy, ahogy a felnőttek is felelősséget vállalnak a gyerekekért, nem kellene az állatokért is felelősséget vállalni? A technikai fejlődés rohanó világában gyakran megfeledkezünk egy fontos tényről: élhetünk felhőkarcolókban, nyomkodhatjuk éjjel-nappal a számítógépet, járhatunk szupertrendi ruhákban, végső soron továbbra is természeti lények vagyunk.

A médiát bejáró brutális esetek valójában az okozatai annak a felfogásnak, amelyet a társadalom jelentős része teljesen természetesnek tart. Ahhoz, hogy elindulhasson a változás, hogy az emberek valóban emberhez méltó módon gondolkodjanak, cselekedjenek, a jövő generációinak fel kell ismernie és változtatnia kell a hibáinkon.

Forrás: life.hu