5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságAkár 200 forinttal is drágulhat a cigaretta?

Akár 200 forinttal is drágulhat a cigaretta?

forrás: Magyar Nemzet

Több száz forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta, ha a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által múlt héten bejelentett adóemelés bekövetkezik – írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A lapnak két dohányipari dolgozó, aki belülről ismeri a piacot azt mondta: csaknem 200 forinttal drágulhat egy doboz cigaretta, ha bevezetik a négyforintos szálankénti adózást.

dohánybolt
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Lázár János múlt héten jelentette be az új különadót, amely szálanként négy forint, dobozonként 76 forint adóterhet jelent.

A miniszter azt közölte, hogy a cigarettázás visszaszorítása érdekében terheli meg az egészségre különösen veszélyes dohánytermékeket.

A dohányipari szakemberek szerint ezt a fogyasztókra hárítják majd a gyártók, ami jóval több terhet jelent a szálankénti négy forintnál. Erre ugyanis rá kell számolni a 27 százalékos áfát, a körülbelül 25 százalékos jövedéki adót, valamint az árrést, és ha ezeket összeadjuk, akkor jön ki a dobozonkénti 200 forintos emelés – írja a lap.

Mint kiemelik, egy átlagos, középkategóriás cigarettával számolva, amelynek doboza jelenleg mintegy ezer forint, hamarosan 1200 forinttal lehet kalkulálni.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work