9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekAhol fesztivál az egész nyár

Ahol fesztivál az egész nyár

hirmagazin 2015 06 19 152516

A helyi lakosoknak nem akkora buli a bulinegyed: az elmúlt években a VII. kerületi Kazinczy utca után a „pesti Broadway”, azaz a VI. kerületi Nagymező utca és környéke is turisztikailag izgalmasabb, vendéglátóhelyekkel teli, és ezzel párhuzamosan persze lármásabb, piszkosabb is lett. Az évtizedek óta helyben lakók meglepetten vehették észre, hogy a nem hangszigetelt pincerészekből kocsmák lesznek, az üzlethelyiségekből kiszoruló dohányzók az ő ablakaik alatt isznak és cigarettáznak, reggel pedig már nem csak kutyagumit kell kerülgetniük.
Százezrek egy nap
– Terézváros a főváros egyik idegenforgalmi és kulturális központja. Ez a tény az itt élők számára elsősorban előnyökkel, de elkerülhetetlenül kellemetlenségekkel is jár. A becslések szerint a csúcsidőszakokban naponta a kerület állandó lakosságának öt-, tíz-, tizenötszöröse halad át itt – tájékoztatta a Metropolt Dobi Ágnes, a VI. kerület sajtóreferense.

– A legtöbb gondot a pesti Broadway-ként ismert szórakozónegyed jelenti, hiszen itt a szórakozásra és – különösen a késő esti órákban – a csendre, nyugalomra vágyók igényeit kell harmonizálni. Az itt élők legtöbbször a lármára panaszkodnak, de a szemét szétdobálásával is akadnak problémák – közölte a sajtóreferens.

Azt a VII. kerületi sajtóosztály is elismerte, hogy mind a köztisztaság, mind a közbiztonság terén extra kihívást jelentenek a vendéglátóegységek, amelyek egy nem tervezett folyamat keretében létesültek ilyen nagy számban Belső-Erzsébetvárosban.

hirmagazin 2015 06 19 152533

Tíz óra után csend?

Terézvárosban összesen 800 vendéglátóipari egység működik egy 2,38 négyzetkilométeres területen.
A két kerület elég hasonló módszereket alkalmaz annak érdekében, hogy élhetőbb maradjon a szórakozóhelyek környéke. Erzsébetváros betiltotta a sörbiciklik áthaladását, a kerületben 22 óráig lehetnek nyitva a teraszok.

Terézvárosban általánosságban véve 22 óráig engedélyezik a vendéglátósoknak a nyitva tartást, ennek meghosszabbításáról a társasházak dönthetnek, sőt, a környező házak lakóinak is van beleszólásuk az ügybe, a már kiadott engedélyek visszavonását is kezdeményezhetik túl nagy zajterhelés esetén.

Az ország legszigorúbbnak nevezett csendrendeletét az önkormányzat tájékoztatása szerint rendszeresen ellenőrzik, és szükség esetén szankcionálják. A gyakorlatban azonban hosszú hónapokig is húzódhat egy problémás szórakozóhely ügye, mert minden kibúvót megpróbálnak kihasználni – záróra helyett behúzzák az ajtókat, egy ellenőrzésnél pedig arra hivatkoznak, 22 óra óta nem ütöttek be új tételt a pénztárgépbe, csak a vendégek még ott maradtak.

Hétvégi ügyelet

Zajkommandó: 06-30- 757-9319
Terézvárosi körzeti megbízott: 06-1-461-8131
Az emelt rendőri jelenlét szintén jellemző mind a két kerületben: Terézvárosban már 91 ezerre nőtt a közterületen teljesített szolgálati órák száma, van biciklis járőrszolgálat, a Dessewffy utca 26. alatti körzeti megbízotti iroda pedig hétvégente este tíztől hajnali négyig ügyeletet tart.

Erzsébetváros a turisztikai szezonban emelt rendőri jelenléttel igyekszik megtartani a rendet, új gépjárművekkel, infrastruktúrával, civil biztonsági szolgálattal és modern térfigyelőrendszerrel is próbálja a helyiek nyugalmát óvni. Külön telefonszámon hívhatják a helyiek a Zajkommandót, ha túl hangosnak tartanak egy szórakozóhelyet. A bejelentéseket egy zajméréssel foglalkozó szakember kapja, aki be is méri a hatást, így könnyebb eljárni azokkal szemben, akik szabályt sértenek. A VII. kerületben a lakosok komfortérzetének növelése érdekében nyílászárócsere-pályázatokat is kiírnak jobban hangszigetelő ablakok vásárlására.

hirmagazin 2015 06 19 152543
Kevesebb bűntett
Terézvárosból választ kaptunk arra a kérdésünkre is, hogy a helyzetet romlónak vagy javulónak látják-e: tavaly a statisztika tanúsága szerint felére esett vissza a bűncselekmények száma a kerületben, ami valóban látványos eredmény. Az Országos Rendőr-főkapitányságnak nincs arról statisztikája, hogy a buliközpontokból mennyi csendháborítással kapcsolatos bejelentés érkezik.

Tény az is, hogy időnként a szabályok betartása okoz konfliktust: ha nem lehet dohányozni a szórakozóhelyen és a bejáratától öt méterre, akkor a szomszéd ház lakói kapják ablakukba a füstöt, valamint a zajt is. Előfordul a nem megfelelően hangszigetelt vendéglátó-ipari egységek zajos működéséből eredő probléma, és a fiatalokat vonzó környéken egyre több az olyan kiadó lakás, amelybe napokra érkeznek bulizni külföldiek, ez pedig ismételt konfliktusforrást jelent.

Stratégia kellene
Nehéz megmondani, mi lehetne a jó megoldás a bulinegyed lakóinak helyzetére – egy, Kazinczy utcai problémákat felvonultató blogban a kommentelő az elköltözést javasolja annak, aki nem bírja ezt a környezetet, és a megközelítés nem is egyedi. A Kazinczy utcáról évek óta úgy beszélnek, mint a helyről, ahol vagy megszoksz, vagy megszöksz, és a kerületben havonta megrendezett pódiumbeszélgetésen június elején is téma volt a tömeg, a szórakozóhelyek környezetterhelése.

A Nagymező utca környékének kis utcáiban vizelet, széklet és hányás fogadja azt, aki szombaton kora reggel indulna boltba, hiába takaríttatja az önkormányzat rendszeresen az utcákat. Néhány éve ismert művészek közreműködésével kezdtek kampányba az esti csend érdekében, de a helyiek gyakran kelnek rögtönzött dalárdára, veszekedésre vagy zenére munkanapok hajnalán is.

A rongálások sem példa nélküliek egyik kerületben sem, ahol az ingatlanárakra is kihatnak a körülmények – korábban az Otthon Centrum elemezte a Kazinczy utca ingatlanforgalmát, megállapítva, hogy nagyobb a lakáskínálat, mivel sokakat zavarnak a körülmények, így eladnak, az utcafronti lakások ára pedig alacsonyabb is lehet a zaj miatt.

Rendkívül összetett problémáról van szó, amellyel több fronton is foglalkoznak az önkormányzatok, de átfogó stratégiát nem látni. Enélkül pedig, úgy tűnik, nem ideális az együttélés.

Forrás: metropol; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work