6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárAutók - motorok - hajókAhol Diana hercegnő nászutas lakosztálya volt

Ahol Diana hercegnő nászutas lakosztálya volt

A világ egyik leghíresebb hajóján, a Royal Yacht Britannia fedélzetén beleshettünk a világ leghíresebb embereit fogadó szalonba is.

 

Ahol Diana hercegnő nászutas lakosztálya volt
Pár órára az angol királyi család vendégei voltunk a világ egyik leghíresebb hajóján, a Royal Yacht Britannia fedélzetén. Azokon a hajódeszkákon sétálhattunk, ahol nem is oly rég még maga II. Erzsébet, vagy Vilmos herceg is járt.

 

Ahol Diana hercegnő nászutas lakosztálya volt2

Edinburgh-ban, Leith-ben a dokkban található a Britannia. A hajót Glasgowban, John Brown hajójavító műhelyében bocsátották vízre 1953-ban. 44 év szolgálat után vonult nyugdíjba a jacht, 1998-ban kötött ki jelenlegi helyén, és azóta látogatható a földi halandók számára is.

Ma Skócia leglátogatottabb látványossága, de az egész Egyesült Királyság összes néznivalója közül is a harmadik legvonzóbb hely, eddig 4,9 millióan látták. Nem véletlenül népszerű, hiszen kevés helyen tehetjük meg, hogy ilyen közel kerüljünk a királynő és családja életéhez.

 

Ahol Diana hercegnő nászutas lakosztálya volt3
A felséges család nagyon szerette a hajót, gyakran vették igénybe pihenésre, utazásra, vendéglátásra. II. Erzsébet is úgy nyilatkozott róla: „A Britannia az egyetlen hely, ahol valóban pihenhetek”. A jacht szolgálati ideje alatt 135 ország 600 kikötőjében fordult meg és több mint 1 millió mérföldet tett meg.

A lépcsőház

Sok feltételnek és igénynek kellett megfelelnie. A hajó építésekor fontos volt, hogy az uralkodó család autóját is fel lehessen vinni a fedélzetre. Ezért készült a Phantom típusú Rolls-Royce részére egy külön hely. Évekig ezt az autót használták a szárazföldön, majd áttértek a kölcsönzésre és a garázsból sör raktár lett.

 

Ahol Diana hercegnő nászutas lakosztálya volt4
A parancsnoki híd

A hajó berendezése elegáns, de egyáltalán nem kirívó, inkább visszafogott. Kialakításában a királyi pár is részt vett. A kabinok egyszemélyesek, egyetlen kivétel az a hálószoba, amelyet Károly és Diána nászútja alkalmából alakítottak át 1981-ben. Itt van egyedül franciaágy. A királynő és férje Fülöp herceg is külön kabinban aludt, Erzsébetnek egy külön szoba volt berendezve irodának, ahol megbeszélték a napirendet, a hivatalos ügyeket.

 

II. Erzsébet kabinja
II. Erzsébet kabinja

 

Fülöpherceg kabinja
Fülöp herceg kabinja

 

A nászutas lakosztály
A nászutas lakosztály

A szűkebb család részére egy napozóteraszt is kialakítottak, ahol nyári melegben felfújható medencét raktak ki, hogy abban fürödjenek. Egy kisebb szalon is a pihenést szolgálta, volt itt bárszekrény, fotelek és kanapé.

 

A napozóterasz
A napozóterasz

A vendégeket a királyi ebédlőben fogadták, ahol szigorú szabályok szerint, vonalzóval terítettek. Számos híresség, vezető politikus volt itt vacsoravendég, vagy töltött el pár napot pihenésképpen. Szinte minden jelentősebb vezető megfordult a hajón. A szalon, étterem és fedélzet 250 vendég kiszolgálására volt alkalmas.

ebédlő, szalon

Az ebédlő és szalon
Az ebédlő és szalon

A tökéletes vendéglátásról egy teljesen felszerelt konyha, pékség gondoskodott. Külön tárolók voltak az ünnepi étkészletek, poharak tárolására. Az is szabály volt, hogy a szalonban mindig friss virágnak kellett illatoznia. Induláskor még otthonról vitték az első csokrokat, majd a vendégfogadó országok gondoskodtak az ideillő virágkompozíciókról.

A hajónak 270 fős legénysége volt. Az itt szolgálók között volt aki a hajó működtetésével foglalkozott, volt aki a biztonságra vigyázott, még búvár is akadt, aki kikötés előtt vizsgálta át a tengert. Ők voltak a legcsendesebb katonák, nem hangoskodhattak, kézjelekkel kommunikáltak. Ha pedig feltűnt őfelsége, vagy családtagja, akkor lehajtott fejjel várták meg, hogy elhaladjanak mellettük.

A legénységi szállás

A hajóban még külön bolt is volt, ahol a legénység, a vendégek de még a királyi csemeték is vásárolhattak. A két kis herceg kedvence a gumicukor nem hiányozhatott a készletből.

A leveleket a jacht saját postája kézbesítette a királyi családnak és a legénységnek is, a küldemények Londonból érkeztek hidroplánnal.
A bolt és posta

Pár érdekesség:

– A hajó vitorlás, az árbocai teteje aranyozott, a talapzatában pedig pár pénzérmét tettek, hogy elnyerjék a szelek jóindulatát
– A világ szinte összes zászlója megtalálható a hajón egy külön zászlótartóban
– Fedélzetén 968 hivatalos fogadást tartottak
– Négy nászutas pár használta a hajót, többek között Károly és Diána
– Ez volt az első királyi jacht, amely óceánjárásra is alkalmas volt
– A hajón külön orvosi rendelő és egy kisebb műtő is volt
– A hajót úgy építették, hogy szükség esetén kórházi hajóként is tudjon szolgálni
– Saját mosodájában mosták a személyzet és a királyi család ruháját is
– A hajótest kék színéről a királynő döntött, a hagyományos fekete helyett
– A vendégekkel is találkozó személyzetnek 6 féle egyenruhája volt
– A hajó neve több helyen is látható a jachton, de a szokott módon, a hajó oldalára nem festették fel
– Szükség esetén tengervízből tudnának édesvizet csinálni a hajóban
– Ezen a hajón aludtak utoljára függőágyon is a matrózok
– A vendégek szórakoztatására saját zenekara is volt a jachtnak, naponta több órát gyakoroltak a hajó legtávolabbi zugában
– A hajó egy jótékonységi szervezet tulajdonába került, állami támogatás nélkül, saját bevételéből tartja fenn a jachtot
A műtő, a mosoda és a gépház

A hajó másban is rekorder: ez a túra érhető el a világon a legtöbb nyelven, 27 féle kapható audio-guide áll rendelkezésre (angol, francia, német, olasz, spanyol, portugál, svéd, dán, norvég, holland, finn, görög, orosz, cseh, lengyel, magyar, koreai, japán, urdu, mandarin, hindi, arab, thai, török, kantoni, pandzsábi és a portugál-brazil.) De van gyermekek számára külön vezetés, gondoltak a látássérült látogatókra és tanulási nehézségekkel küzdőkre. Van brit jelnyelvi segítség, és nyomtatott kiírás a hallássérülteknek.

Aki szeretne a jachton megpihenni, az kipróbálhatja a fedélzeten lévő éttermet, teázót, ahol királyi a választék és a minőség. Van természetesen ajándékbolt és édességbolt is.

 

Forrás: szeretlekmagyarország

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work