7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásAggasztó bejelentést tettek az űrkutatók, óriási a tanácstalanság...

Aggasztó bejelentést tettek az űrkutatók, óriási a tanácstalanság…

A NASA régóta próbálja megtalálni a megoldást a Földet veszélyeztető problémára, ám egyelőre úgy tűnik, hogy hiába.

Hiába az éveken át tartó küzdelem, hogy megelőzzék az aszteroidák becsapódását, a NASA most kénytelen volt beismerni, hogy körülbelül 17 000 olyan űrszikla kering az éterben, amit nem tudnak kimutatni a műszereik.

A Daily Star szerint ezek közül legalább 8000 tartózkodik veszélyes közelségben a Földhöz, szélességük pedig meghaladja a 140 métert.

Az aszteroidák körülbelül kétharmadát még meg kell találnunk. Sok a dolgunk, nem állunk valami jól

– nyilatkozta Lindley Johnson, az űrközpont egyik szakértője.

A kutató kitért arra is, hogy leginkább a nagyobb aszteroidák felkutatását tartják fontosnak, mivel a kisebbek legfeljebb helyi károkat okoznak.

Az egyik leggigantikusabb, a Bennu névre keresztelt, 457 méter széles űrszikla, ami a csillagászok szerint valóban veszélyes lehet, de szerencsére csak 2135-ben kerülhet közel a bolygónkhoz.

Arra a kérdésre, hogy mi segíthetné igazán a NASA munkáját, Johnson azt felelte, hogy leginkább spéci űrteleszkópokra lenne szükségük, amik segítségével sokkal hatékonyabban találnák meg a Föld körül keringő aszteroidákat. Vajon ez mikor sikerül nekik?

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work