17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekAggasztó a helyzet - 13 évesen már isznak, és nem is keveset

Aggasztó a helyzet – 13 évesen már isznak, és nem is keveset

hirmagazin 2015 05 24 065012
2015. 05. 23. – 19:32
forrás: hirado.hu/Sárán Judit

„Abban az országban, ahol 800 ezer alkoholista van, nem kell csodálkozni, hogy tökéletes az utánpótlás”

A 4-5 ezrelékes véralkoholszint a gyerekeknél sem ritka, ez már súlyos alkoholmérgezés. Magyarországon 13-14 évesek már kerülnek kórházba mértéktelen alkoholfogyasztás miatt – mondta a hirado.hu-nak nyilatkozó toxikológus. A tanárok szerint is aggasztó a helyzet. Elmondták tapasztalataikat – név nélkül -, azt, hogy mit látnak az iskolában és az iskola falain kívül .
Riasztóan megnőtt a veszélyes nagy ivászatok gyakorisága a fiatalok körében, a fogyasztás arányát és mennyiségét tekintve egyaránt. A gyerekek egyre fiatalabb korban ismerkednek meg az italozással – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentéséből.

Elek István toxikológus a hirado.hu-nak elmondta, Magyarországon a 13-14 évesek korosztályánál már nem ritka, hogy mértéktelen alkoholfogyasztás miatt kerül valaki kórházba. A Péterfy Sándor Utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának vezető főorvosa felhívta rá a figyelmet, hogy míg a jelenlegi 40-50 évesek 15-16 évesen kerültek először kapcsolatba az alkohollal, addig ma már ez két évvel korábban bekövetkezik.
Nagy mennyiségű alkohol hirtelen elfogyasztását, az ilyen vedelést szakműszóval binge-drinkingnek hívják. Funk Sándor addiktológus szerint úgy tekinthető, ezzel megjelent a „nagy kockázatú” ivás, vagyis az alkohol használata drogként. Az OECD jelentése szerint az elmúlt húsz évben Kanadában, Németországban és Olaszországban is gyakoribbá váltak a rendszeres nagy ivászatok, ez heti egyszeri alkalommal öt vagy több italadag gyors egymásutáni ledöntése.

A gyerekeknek nem nagy gond alkoholhoz jutni

A toxikológus tapasztalatai szerint akadnak fiatalok, akik 13 éves korukban már minden néven nevezhető szeszes italt fogyasztanak, röviditalt, sört, bort. „A gyerekek olyannyira leleményesek, hogy nem okoz nekik problémát alkoholhoz jutni” – mondta.

Bármi beszerezhető 15 perc alatt

Komoly probléma, hogy az alkohol mellé általában különféle drogokat is fogyasztanak. Ebben is sok minden megváltozott az elmúlt évtizedekben: míg régebben az alkohol mellé nyugtatót vettek be a „keményebb” fiatalok a bódultság eléréséhez, addig mára a drogokat és az alkoholt sokszor együttesen használják. „Ma nagyon könnyű tudatmódosítóhoz hozzájutni, és keverik vele. Ritka, hogy csak alkohol, vagy csak drog miatt kerül valaki kórházba” – mondta. Hozzátette: a tapasztalatok szerint egy valamirevaló buliban az alkohol és a drog teljes tárháza beszerezhető 15 perc alatt.

4-5 ezrelékes véralkoholszint a gyerekeknél sem ritka

Elek István szerint vannak fiatalok, akik nagyon nagy mennyiségű alkoholt fogyasztanak, „a 4-5 feles nem is extrém mennyiség, és a 4-5 ezrelékes véralkoholszint gyerekeknél sem ritka, ami már súlyos alkoholmérgezés”.

Az orvos úgy látja, hogy a gyerekek a buli kedvéért kezdenek el inni, másrészt lázadó korszakban vannak, amikor ki akarnak kapcsolni. A társadalom perifériáján lévő csoportokra jobban jellemző a mértéktelen alkoholfogyasztás, de a toxikológus szerint a fiataloknál sokszor nincs összefüggés a szociális háttérrel, mert sok gyerek azért megy bele egy-egy italozásba, hogy beilleszkedjenek a közösségbe, ahol, ha nem húzná meg az üveget, „gyávának, vagy töketlennek titulálnák a többiek”.

Olcsóbb lehet a drog, mint az alkohol

A mostani dizájner drogokhoz egyrészt könnyű hozzájutni, másrészt már 800-2000 forintért is beszerezhetik azokat a fiatalok, sőt egy egyszerűbb herbálos cigit 400 forintért is megvásárolhatnak. Ha alkoholt fogyasztanak, akkor 4-5 sört is meg kell inniuk a bódult állapot eléréséhez, ami jóval meghaladja egy adag drog árát.

DEBRE201311290061 682x1024

Zacher Gábor toxikológus. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

„Nem csodálkozhatunk, hogy itt tartunk”

Zacher Gábor toxikológus a hirado.hu-nak elmondta, hogy egy olyan országban, ahol egy átlag magyar felnőtt naponta 7 percet foglalkozik a gyermekével, de több mint 5 órát ül a televízió előtt, nem csodálkozhatunk azon, hogy itt tartunk.

Magyarországon körülbelül 800 ezer alkoholista van, s azok a fiatalok, akik azt látják, hogy otthon iszik a szülő, eltanulják a mintát. „Bizonyított tény, hogy azokban a családokban, ahol az egyik szereplő alkoholista, hétszer nagyobb az esély arra, hogy a gyerek is alkoholistává váljon” – mondta a szakember.

A pedagógusok szerint is aggasztó a helyzet

A hirado.hu-nak név nélkül nyilatkozott két általános iskola tanára is. Egy esztergomi általános iskola tanítója és napközis tanára elmondta, hogy az intézményükben készült egy anonim felmérés a felsősök körében. Kiderült, hogy a 7. osztályosok, azaz a 13 évesek több mint fele ivott már alkoholt, és egynegyedük nyilatkozott úgy, hogy rendszeres alkoholfogyasztó.

Tudják a diákok, hol juthatnak alkoholhoz

A diákok egyébként azt mondták, hogy könnyen hozzá tudnak jutni az alkoholhoz. Olykor idősebb ismerősük vásárolja meg nekik, illetve kiszolgálják őket nemcsak a boltban, hanem vendéglátó egységekben is. „Tudják már a diákok, hova kell menni, hogy kiszolgálják őket és kapjanak italt” – nyilatkozta a tanító. Hozzátette: a hetedikesek több mint fele arról is beszámolt, hogy kipróbált már valamilyen drogot, általában marihuánát vagy valamilyen gombát.

A tanító arról is beszélt, hogy jobbára sört, bort vagy pezsgőt fogyasztanak a diákok, a tömény ital nem jellemző. „Volt olyan 8. osztályos tanítványom, akivel a hétvégén, a diszkóban találkoztam” – mondta el.

Előfordul, hogy az iskolába is beviszik az italt

A pedagógus arról is beszámolt, hogy a diákok egymás közötti kommunikációjából hallanak történeteket, nevezetesen, hogy otthonról visznek be alkoholt az iskolába, majd többen kimennek az utcára és ott megisszák.

Egy Pest megyei település egyházi iskolájának vezetője a hirado.hu-nak elmondta, hogy náluk nagyon szigorú szabályok vannak: az intézményben a kapu zárva van, ügyeletes rendszer működik és reggelente a diákok leadják a telefonjaikat, ennek ellenére előfordult már, hogy egy 13 éves diák pálinkát csempészett be az iskolába, és a tornaterem háta mögött a társaival azt kóstolgatták – közölte az iskolaigazgató. Hozzátette: az, hogy az iskolában nem jellemző a diákok alkoholfogyasztása, nem jelenti azt, hogy a gyerekek ne próbálnák ki.

Nem vállalják a 8. osztályosok bankettjét

Az igazgatónő arról is beszélt, hogy a 12 ezer fős Pest megyei városban nincs olyan vendéglátóhely, amelyik vállalná a 8. osztályosok bankettjének rendezését. Ez évek óta így van, mivel azt tapasztalták a vendéglők, hogy bár nem adnak alkoholt a diákoknak, a tanulók visznek magukkal, csoportosan elfogyasztják, majd fejükbe száll, és rongálások is előfordulnak – mondta az intézményvezető.

DEBRE20120728036 721x1024

Debrecen, 2012. július 28. Söröspoharat tart a kezében egy lány a debreceni Campus fesztiválon 2012. július 28-án este. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Bár a városban sehol nem szolgálják ki alkohollal a fiatalokat, vannak olyan általános iskolás diákok, akik átjárnak egy közeli nagyobb városba, ott vannak olyan helyek, ahol kapnak italt. Erre úgy derült fény, hogy a szombat esti buliban összefutott az iskola egyik tanára 8. osztályos tanulókkal. Az igazgatónő tapasztalatai szerint főképp a rendezetlen családban cseperedő gyermekekre jellemző, hogy esetleg alkoholhoz nyúlnak, sokszor azért, mert ki szeretnének szakadni a környezetükből.

A család szerepe óriási

Az igazgatónő attól tart, hogy ha a diákjaik kikerülnek az iskolából, tanulmányaikat pedig egy kevésbé szigorú középiskolában folytatják és olyan közegbe kerülnek, ahol nagy a szabadság, akkor ők lehetnek a legveszélyeztetettebbek. Erre nagy esély van abban az esetben, ha az iskola és a szülők értékrendje nem azonos. Továbbá, ha a diák értékrendjébe nem épült be az iskola tanítása, akkor könnyen rossz útra tévedhetnek a gyerekek.

A hirado.hu-nak nyilatkozó orvosok és tanárok hangsúlyozták, hogy a családon belüli közös programok és beszélgetések nagyon fontosak, a családnak óriási szerepe van abban, hogy a gyerek milyen útra tér.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem