18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságAdóügyek, gazdaság: Itt a lista, kikre szállnak rá a héten a NAV-ellenőrök

Adóügyek, gazdaság: Itt a lista, kikre szállnak rá a héten a NAV-ellenőrök

Egyebek mellett virágboltokat és magán-koszorúkészítőket, piacokat és masszázsszalonokat ellenőrzik fokozottan a következő napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatala (NAV) revizorai az adóhatóság honlapján az ADÓtraffipax rovatban közzétettek szerint. Mutatjuk, hol lehet ezen a héten fokozott ellenőri jelenlétre számítani.

Észak-Budapest

Az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság munkatársai a 43. héttől kezdődően négy héten keresztül a belváros területén működő masszázsszalonokban végeznek ellenőrzéseket. Az operatív ellenőrzésekkor elsősorban az online pénztárgépek megfelelő használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését vizsgálják a revizorok.

Bács-Kiskun megye

2017. október 24. és 29. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak az adózók Kiskőrösön és környékén. A NAV munkatársai a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentéseit, valamint az áruk eredetét ellenőrzik a piacon, közterületeken.

NAV-egyenruhások akcióban

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai október 23. és 31. között Pécsett, Beremenden, Mánfán, Magyarszéken, Sásdon, Sellyén, Szentlőrincen, Szigetváron és Vajszló környéki településeken ellenőrzik a bizonylatadást, a szabályos foglalkoztatást, az áruk eredetét és az online pénztárgépek használatát, elsősorban a zöldség- és gyümölcskereskedőknél, vendéglátóegységekben, vásárcsarnokokban és a piacokon.

A megyében, a nagyobb rendezvényeken is ellenőriznek a revizorok és a pénzügyőrök. A próbavásárlások mellett forgalomszámlálásra is számíthatnak a kereskedők, vendéglátósok és szolgáltatók.

Fejér megye

A Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai a 43. héten Székesfehérváron a Távirda utcában és a belvárosban értékesítő adózókat ellenőrzik. A revizorok elsősorban az online pénztárgépek megfelelő használatát, a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét vizsgálják.

Győr-Moson-Sopron megye

A Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai 2017. október 25. és november 1. között a megye egész területén fokozottan ellenőrzik a piacokon, a temetőknél, illetve a nagyobb bevásárlóközpontokhoz kitelepült koszorú- és virágárusokat. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az áruk eredetét is.

Heves megye

A Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóság a 43. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

–       október 24. (kedd): Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján

–       október 25. (szerda): Hatvan

–       október 26. (csütörtök): Kisköre, Pély

–       október 27. (péntek): Eger

A NAV szakemberei az operatív ellenőrzésekkor elsősorban azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos számlát, nyugtát, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat.

Mogyoród, 2013. július 27.
Fogyasztóvédelmi ellenõrzés egy ajándéktárgyakat árusító standnál a mogyoródi Hungaroringen a július 28-i Forma-1-es Magyar Nagydíj elõtti napon 2013. július 27-én.
MTI Fotó: Marjai János

Emellett fokozott figyelmet fordítanak majd az online pénztárgép használatára 2017. január 1-jétől kötelezett kör ellenőrzésére, valamint az áruk eredetének vizsgálatára.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Jász-Nagykun-Szolnok megyében teljes bizonyossággal az alábbi időpontokban és helyszíneken ellenőriz a NAV a 43. héten:

–       október 24. (kedd): Újszász

–       október 25. (szerda): Újszász

–       október 26. (csütörtök): Újszász, Jászladány

–       október 27. (péntek): Újszász

–       október 28. (szombat): Jászárokszállás

Az ellenőrzéseknél a revizorok forgalomszámlálást végeznek az üzletekben, illetve a piacokon, a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint az online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségeket vizsgálják. Az operatív ellenőrzések mellett a pénzügyőrök a jövedéki szabályok betartását ellenőrzik.

Komárom-Esztergom megye

A Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai, 2017. október 24. és november 2. között fokozottan ellenőrzik a virágüzleteket. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, a foglalkoztatottak bejelentését

Nógrád megye

A Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság a 43. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

–       október 24. (kedd): Szécsény és környéke

–       október 25. (szerda): Balassagyarmat és környéke

–       október 26. (csütörtök): Bátonyterenye és környéke

–       október 27. (péntek): Salgótarján és környéke

A revizorok kereskedőknél, ezen belül piacokon, közterületeken, illetve vendéglátóknál, ital-kiskereskedőknél (kocsma) vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgép használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését.

Pest megye

A Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóság szakemberei kiemelten ellenőrzik Mindenszentek ünnepe kapcsán a virágkereskedéseket 2017. október 24. és november 3. között. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Minden ami "online"! Rászáll az internetre a NAV
Budapest, 2014. november 6.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Budapesten, a Kõbányai úti Ganz-telepen, ahol több hatóság tartott közös ellenõrzést 2014. november 6-án.
MTI Fotó: Lakatos Péter

Vas megye

A Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai 2017. október 16. és 2017. október 31. között kiemelten ellenőrzik virágkereskedelemmel, koszorúkötéssel foglalkozó adózókat. A revizorok elsősorban a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek használatát vizsgálják. A piacokon, vásárokon értékesítő adózók tekintetében a továbbiakban is várhatók helyszíni ellenőrzések

Veszprém megye

A Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóság az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

–       október 24. (kedd) Balatonalmádi és környéke

–       október 25. (szerda) Sümeg és környéke

–       október 26. (csütörtök) Ajka és környéke

–       október 27. (péntek) Veszprém és környéke

A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik.

A közzétett adatok nem zárják ki, hogy a megnevezetteken kívül máshol is lehetnek NAV-ellenőrzések.

Forrás: adozona, NAV

Képek:

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work