6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóAdócsalási botrány: kiengedték a börtönből Joób Mártont

Adócsalási botrány: kiengedték a börtönből Joób Mártont

Megszüntette a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája Joób Márton (Összefogás Szegedért) önkormányzati képviselő letartóztatását, és négy hónapra elrendelte a politikus bűnügyi felügyeletét.

A Kecskeméti Törvényszék szerdai közleményében emlékeztettek: a megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2013 és 2017 között egy olyan bűnszervezetet működtettek, amelynek célja az volt, hogy egy szórólapterjesztéssel foglalkozó gazdasági társaság kijátssza az áfafizetési kötelezettségét. Ennek érdekében az egyik férfihez köthető cég fiktív számlákat fogadott be olyan cégektől, amelyek kizárólag ezek kiállítására jöttek létre, ténylegesen szórólapterjesztést nem végeztek. A fiktív számlákat kiállító társaságok további alvállalkozókat vettek igénybe, amelyek vagy nem tettek áfabevallást, vagy a bevallott adót nem fizették meg.

Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, a 11 gyermekes MSZP-s önkormányzati képviselő, egykori kenus olimpikon adócsalás miatt került a rendőrség látókörébe hét társával együtt.

A gyanú szerint a tevékenység leplezése érdekében a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után maradó pénzt visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez. A gyanú szerint a bűnszervezetben közreműködő gazdasági társaságok a költségvetésnek több száz millió forintos vagyoni hátrányt okoztak.

A járásbíróság a bűnszervezet működtetésével gyanúsított férfiak letartóztatását tavaly július 30-án rendelte el egy hónapra, majd azt múlt év augusztusában és novemberében is meghosszabbította. A bíróság három gyanúsított esetében a letartóztatás további meghosszabbításáról döntött, két gyanúsítottnál azonban – az ügyészi indítvánnyal egyezően – megszüntette a gyanúsítottak letartóztatását, és május 27-ig velük szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal, hogy a lakóhelyüket nem hagyhatják el és mozgásukat nyomkövető technikai eszközzel kell ellenőrizni.

Az MTI információi szerint az egyik gyanúsított, akinek a bűnügyi felügyeletét elrendelte a bíróság, Joób Márton önkormányzati képviselő. 

A politikus lényegében elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és az okozott vagyoni hátrány megtérítése érdekében jelentős összeget befizetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal letéti számlájára.

A politikus tavaly októberben lemondott család-, szociális és sportért felelős tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelőbizottsági tagságáról. A letartóztatás és a lemondása közötti időszakra a tanácsnoki tisztségért őt megillető tiszteletdíjat a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány javára ajánlotta fel.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work