IV. MIÉRT KEZDTEM EL ÚJRA TANÍTANI, MIUTÁN EGYSZER MÁR

FELHAGYTAM VELE

Mintegy tíz esztendőn át állhatatosan kitartottam a világtól való elfordulás és a magány keresése mellett, ez idő alatt szükségképpen világossá vált számomra néhány alapvető dolog – számukat most nem tudom meghatározni – egyszer a közvetlen élmény által, másszor az igazolható tudomány által, máskor meg a hittel való elfogadás által. Isten az embert úgy teremtette, hogy van teste és van szíve. Szíven az ember lelkének valóságát
értem, amely az istenismeret székhelye. Ez nem lehet a hús és a vér, mert ezek megvannak a halottban és az állatokban is. A testnek van egészsége, amely által boldog,
és van betegsége, amelyben elpusztul. Ugyanígy a szívnek is van egészsége és épsége,
és nem menekül meg, „csak az, aki egészséges szívvel közeledik az Istenhez”.79 A szívnek is van betegsége, mely miatt örök halállal lakol a túlvilágon, mint ahogy a magasságos Isten mondja az ő igéjében: „Szívük beteg…” 80 Az istenismeret hiánya halálos méreg. Az Istennel szemben való engedetlenség – a kívánságtól vezérelve – a betegségét előidéz ő nyavalya. A magasságos Isten ismerete viszont vele szemben ható ellenméreg, mely életet ment. Az Isten iránt való engedelmesség a vágynak ellenszegülvén a szív gyógyító orvossága. De nincs is más lehetőség a gyógykezelésre annak érdekében, hogy megszűnjék a betegsége és visszanyerje egészségét, mint a gyógyszerek alkalmazása. Hasonlóan a test gyógykezelésének sincs más módja, csak ezeknek alkalmazása. A test gyógyítására használt orvosságok a bennük levő alkalmas tulajdonság által hatnak az egészség visszanyerésére. Az értelmükre támaszkodók ezt nem ismerhetik meg az ész használata révén. Ehhez ugyanis az orvosok példáját kell követni, akik ezt a prófétáktól vették át, hisz ők a prófétaság sajátosságánál fogva eleve ismerték a dolgok efféle tulajdonságait.

Ugyanígy szükségképp világossá vált számomra, hogy az istentiszteletek gyógyító hatása a maguk határain belül és abban a mértékben, amint a próféták meghatározták, nem ismerhető fel teljes valóságában az emberi értelem használata révén. Hanem szükség van hozzá a próféták követésére, akik a prófétaság világosságánál ismerték fel ezeket a tulajdonságokat, nem pedig az ész használata által. S mint ahogy a gyógyszerek különböző összetevők keverékéből állnak, egyiknek kétszer akkora súlya van, mint a másiknak; az összetevők mennyiségének a különbözőségét titoktartás övezte, mert ez jelentette a különlegességet. Hasonlóképpen az istentiszteletek, amelyek a szívek betegségének orvosságai, különböző mértékű és fajtájú cselekedetekből tevődnek össze, így például a földreborulás kétszer gyakrabban fordul elő, mint a meghajlás, a hajnali istentisztelet fele olyan hosszú, mint a délutáni. Ez sem mentes bizonyos titoktól, hisz ez képezi egy részét azoknak a különlegességeknek, amelyek nem ismerhetők meg másképp, csak a prófétaság világossága által. Igen nagy ostobaságra és tudatlanságra vall, ha valaki az ész segítségével akarna különös értelmet adni ennek, vagy azt hinné, hogy ez esetlegesen, nem pedig a benne levő isteni titok révén van így, mely megköveteli, hogy a különösség módján jelenjék meg. Mint ahogy az orvosságokban vannak alkotóelemek, melyek a lényegi összetevői, s vannak benne adalékelemek, amelyek járulékos összetevői. Közülük mindegyiknek megvan a különös szerepe az alkotóelemek

79 Korán 26:89

80 Korán 2:10

összhatásában, hasonlóképpen az önkéntes és a próféta példáját követő áhítatos gyakorlatok olyan kiegészítések, melyek teljessé teszik az istentiszteletek alapelemeinek hatásait.

Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy a próféták a szív betegségeinek orvosai. Az

értelem haszna és szerepe csupán az, hogy ezt felismerjük. A prófétaság mellett oly módon tanúskodik, hogy azt igazolja, ugyanakkor elismeri saját alkalmatlanságát arra, hogy megismerje azt, ami a prófétaság szeme által megpillantható. Kézen fog minket és a gondjára bíz, mint ahogy a vakokat vezetők gondjára bízzák, vagy mint ahogy a tanácstalan betegeket gondos orvosokra bízzák. Eddig a pontig tart az értelem illetékessége és határa; abból, ami ezután következik, már ki van zárva, csak annyit foghat fel belőle, amennyit az orvos közöl vele.

Ezek hát azok a dolgok, amelyeket a magány és a világtól való elvonulás idején a közvetlen szemlélet módján szükségképpen megismertünk. Azután láttuk, hogy meggyengült a hit először a prófétaság eredetében, aztán a valóságában, s végül a prófétaság előírása szerinti cselekvésben. Megbizonyosodtam arról, hogy ez már így van az emberek széles körénél. Megvizsgáltam hát az emberek megfáradásának és hitük gyengeségének okait. Négy dolgot találtam:

1. Az első okra azok hivatkoznak, akik belemerültek a filozófia tanulmányozásába.

2. A második okkal azok hozakodnak elő, akik belemélyedtek a misztika módszereibe.

3. A harmadik okkal azok érvelnek, akik a taníttatás hívéül szegődtek.

4. A negyedik ok azoknak forgolódásából adódik, akiket az emberek tudósoknak tartanak.

Azután szemügyre vettem egyes embereket, s megkérdeztem közülük azokat, akik elhanyagolják a vallási kötelességek teljesítését. Érdeklődtem egyik-másik bizonytalankodása felől, vizsgálgattam meggyőződését és rejtett indítékát. Így szóltam hozzá: „Miért hanyagolod el a vallási kötelességeket? Ha hiszel az eljövendő világban, mégsem készülsz reá, hanem eladod a jelenvaló világért, akkor ez nagy ostobaság tőled! Mert egyébként nem szoktál kettőt eladni egyért cserébe, hogyan adhatnád oda azt, amelynek nincsen vége, cserébe azért, aminek napjai meg vannak számlálva? Ha azonban nem hiszel, akkor istentelen vagy. Ezért láss hozzá a hit megszerzéséhez, és vizsgáld meg alaposan, mi a rejtegetett oka istentelenségednek, amely a te belső meggyőződésed. Mert ez az oka külső merészségednek, még ha nem is fogod ezt nyíltan bevallani, hanem a hit látszatával tetszelegsz, és tiszteletet mutatsz az isteni törvény említésekor.”

Némelyik ezt feleli: „Ha ez olyan dolog, amelyet pontosan be kell tartani, akkor erre a vallástudósok a legalkalmasabbak. De a híres-neves kiválóságaik között van olyan, aki elhanyagolja az istentiszteletet, a másik bort iszik, a harmadik felemészti (az alapítványok pénzét és) az árvák vagyonát, aztán van olyan, aki feléli az uralkodótól húzott jövedelmét, s nem tartózkodik attól, ami tiltva van, aztán van olyan is, aki megvesztegetés fejében tanúskodik és hoz ítéletet, és még sorolhatnánk a hasonlókat.”

Egy másik válaszoló a misztika tudományát tulajdonítja önmagának és azt állítja, hogy olyan magas fokra ért fel, amely már fölöslegessé teszi számára az istentiszteletet.

Egy harmadik válaszoló a libertinizmus híveinek látszatérvei közül egy másikkal keresne kibúvót. Ők azok, akik messze távolodtak a misztika útjától.

Egy negyedik, aki a taníttatás híveivel érintkezett, így szólt: „Az igazság kérdéses, a hozzá vezető út el van torlaszolva, a róla szóló vélemények számosak és különbözőek, egyik irányzat sem előbbvaló a másiknál, az észérvek ellentmondanak egymásnak, az

önálló álláspontot elfoglalók véleményében ezért nem lehet megbízni. Aki azonban a taníttatás hívének akar megnyerni, annak ítélete önkényes, nem hivatkozik bizonyítékra.
Mi módon hagyhatnám oda a bizonyosságot a kételkedés kedvéért?”

Egy ötödik válaszoló így szólna: „Ezt én nem merő utánzásból tenném, hanem mert tanulmányoztam a filozófia tudományát és megértettem a prófétaság valóságát és hogy az, amit elért, a bölcsességből és a közös érdekből származik. Kegyességi gyakorlatainak célja ugyanis a köznép megfékezése és visszatartása attól, hogy egymás ellen hadat viseljenek, egymással megküzdjenek és átadják magukat a vágyaknak.81 Én azonban nem vagyok a tudatlan köznépb ől való, akire tilalmakat kellene kiróni, hanem én bölcs ember lévén a bölcsesség szerint élek, amely által olyan látásom van, amely fölöslegessé teszi számomra, hogy bárki példáját kövessem.”

Eddig terjed a hite annak, aki tanulmányozta a filozófusok közül a teisták irányzatát. És ezt Ibn Színá és Abú Naszr al-Fárábíj82 könyveiből tanulta. Ezek azok, akik az iszlám látszatával tetszelegnek. Még olyat is találsz közöttük, aki olvassa a Koránt, megjelenik a gyülekezetekben, részt vesz az istentiszteleten és szájával magasztalja a vallási törtvényt, ugyanakkor nem hagy fel a borivással, a törvényszegések és bűnök egyéb fajtáival. Amikor megkérdezik tőle: „Ha a prófétaságnak nincsen valósága, akkor miért tartasz istentiszteletet?”, vélhetőleg így válaszol: „A testedzés kedvéért; mert az ország lakosságának szokása így kívánja; és hogy megőrizzem vagyonomat és gyermekeimet.” Vagy esetleg ezt válaszolná: „a vallási törvény helyes, a prófétaság valóságos.” De ha tovább kérdezik: „Akkor miért iszod a bort?” Így válaszol: „A borivás tilalmának csak az az oka, hogy ellenségeskedést és gyűlöletet hagy maga után. Engem azonban bölcsességem megoltalmaz ettől. Nekem csak az a célom vele, hogy élénkítsem gondolkozásomat.” Ibn Színá maga említi egyik ránk maradt írásában, hogy ő fogadalmat tett Istennek bizonyos dolgok teljesítésére; hogy magasra értékeli a vallási törvény rendelkezéseit, nem hanyagolja el az előírt istentiszteleteket, bort sem iszik szórakozásképpen, hanem csak orvosságként a gyógyulás kedvéért. Ez volt a legmagasabb fok, amire a hit tisztaságát és az istentiszteleti kötelezettségek teljesítését illetően eljutott, vagyis hogy a borivást gyógyítási célból kivételesen megengedte.

Ilyen hát a hite annak, aki közülük hitet tulajdonít önmagának. Sokan estek áldozatul

ámításuknak, amit még súlyosbított az ellenük érvelők gyengesége, ezek ugyanis a maguk részéről oly módon érveltek, hogy általában tagadták a geometriának, a logikának és más tudományoknak a bizonyító erejét, mely amazok számára nélkülözhetetlen volt.
De ennek okára már korábban rávilágítottunk.

Amikor láttam, hogy az említett okoknál fogva ilyen nagy mértékben meggyengült a hit az emberek különféle csoportjainál, és azt is láttam, hogy lelkem eltökélt és felkészült arra, hogy leleplezze ezeket a látszatérveket, annyira, hogy könnyebbnek t űnt nekem ezeknek a pellengérre állítása, mint meginni egy korty vizet. Ez azért volt, mert sokszor és

81 A sztoikus filozófiai hagyományban a vallásnak és a teológiának három formáját különböztették meg: 1) a költőké (poetica, müthiké seu fabulosa), 2) a filozófusoké (philosophica, phüsziké seu naturalis) és 3) a közéleti embereké (civilis, politiké). Az antik vallásbölcseletnek ezt az értékes gondolatát Szent Ágoston őrizte meg De civitate Dei című történetfilozófiai munkájában. Hivatkozik Quintus Mucius Scaevolára, aki kiváló jogtudós és szónok volt s Kr.e. 95-ben a consuli és főpapi (pontifex maximus) méltóságot viselte, aki „az elsőt haszontalannak mondja, mivel a költők sok gyalázatos dolgot találtak ki. A másodikról azt mondja, hogy az fölösleges a polgárságnak, mivel olyan megállapításokat is tartalmaz, melyeknek megismerése csak árt az embereknek”. A harmadikat, az államférfiak és a közélet vallását tartja leginkább célravezetőnek, mert ez a legalkalmasabb a tömeg féken tartására.

82 Vö. 33. jegyzet.

alaposan tanulmányoztam tudományaikat és módszereiket, vagyis a misztikusok, a filozófusok, a bátiniták és az elismert tudósok módszereit. Ekkor pattant ki lelkemben a szikra, hogy ennek épp most jött el az ideje. „Mert mit használ neked az egyedüllét és a világtól való elfordulás, amikor általánossá vált a betegség, már az orvosokat is kikezdte,

és az emberiség közel van a pusztuláshoz.” Aztán meg így okoskodtam: „Mikor fogsz hozzá ennek a gondnak a feltárásához és a sötétség elleni harchoz, holott az idő átmeneti idő, a korszak a hamisság korszaka, és ha elkezded az embereket arra hívni, hogy a maguk útját elhagyva megtérjenek az igazsághoz, bizonyára kortársaid mind ellenségként fordulnának szembe veled. Hogy lennél képes felvenni velük a harcot, hogy tudnál együtt
élni velük? Mert ez nem valósítható meg, csak kedvező időben és vallásos uralkodó hatalma alatt.” Nem tartottam illendőnek a magasságos Istennel szemben, hogy továbbra is elvonuljak a világtól azzal az indoklással, hogy nem vagyok képes bizonyítás által felmutatni az igazságot. Akkor a magasságos Isten úgy határozott, hogy az éppen uralmon levő szultán saját elhatározásából, nem pedig külső késztetésnek engedve kifejezetten parancsba adta, hogy Nísápúrba induljak és az ottani zavarban rendet csináljak. A parancs követelő hangvétele olyan határozott volt, hogy ha szembeszegültem volna vele, könnyen kegyvesztetté lehettem volna. Ekkor eszembe jutott, hogy az az ok, melynek alapján a világtól való elvonulásomat alábecsültem, gyengének bizonyult: „Nem szükségszerű, hogy az, ami téged a világ elhagyására késztet, a lustaság, a kényelemszeretet, a saját dicsőséged keresése lenne, esetleg az, hogy megoltalmazd magad az emberek okozta kellemetlenségektől. Miért tennéd ki magadat annak, hogy elszenvedd azokat a nehézségeket, amelyek az emberek között érnének?” Mert így szól a magasságos Isten: „A könyörülő Irgalmas Isten nevében. Alif Lám Mím. Vajon azt gondolják az emberek, hogy hagyják őket, hadd mondják: »hiszünk«, anélkül, hogy próbára lennének téve? És már megpróbáltuk azokat, akik előttük éltek. Isten tudván tudja majd, kik azok, akik igazat szólnak, és kik azok, akik hazudnak.”83 Továbbá így szól a hatalmas és felséges Isten az ő küldöttéhez, aki az ő legkiválóbb teremtménye: „Már előtted sem hittek a küldöttek szavának, de ők türelmesen viselték az elutasítást és bántalmazást, míg el nem jött hozzájuk a mi segítségünk. Senki sincs, aki megváltoztathatná Isten szavait. Eljutott már hozzád a küldöttek híre.”84 Aztán meg így szól a hatalmas és felséges Isten: „A könyörülő Irgalmas Isten nevében. Já Szín. A bölcs Koránra! Küldött vagy te a küldöttek között az egyenes úton. A Hatalmas és Könyörületes kinyilatkoztatása ez, hogy egy olyan népet figyelmeztessél, akiknek ősei még nem kaptak figyelmeztetést, ezért ők még tudatlanok. Beigazolódott immár a szó a legtöbbjükkel szemben, mivelhogy nem hisznek. És bilincseket tettünk a nyakukba egészen az állukig, úgyhogy a fejüket fölfelé kell tartaniuk. És gátat állítottunk eléjük és mögéjük és úgy elfedtük őket, hogy nem látnak. Egyremegy nekik az, hogy figyelmezteted-e őket, vagy pedig nem, úgysem hisznek.”85

Tanácsot kértem ebben a kérdésben többektől is azok közül, akik otthonosak a szívek és a belső látások dolgaiban, és teljes egyhangúsággal azt tanácsolták, hogy hagyjak fel az elvonulással és adjam fel a cellához kötött életmódot. És még ehhez jöttek azok az ismétlődő álmok, melyeket kegyes emberek láttak és amelyek azt tanúsították, hogy ez a változás valami jónak és helyes iránynak a kezdetét jelenti, amit Isten – magasztaltassék! – előre elhatározott ennek a századnak az elejére. Mert Isten – magasztaltassék! – megígérte, hogy megeleveníti az ő vallását minden évszázad küszöbén. Megerősödött hát a remény és győzött a bizalom ezeknek a jeleknek a

83 Korán 29:1-3

84 Korán 6:34

85 Korán 36:1-10

hatására. Ezzel megkönnyítette Isten számomra, hogy útra keljek Nísápúrba feladatom elvégzésére a h.sz. 499. év dzú-l-Qicda hónapjában.86 Bagdadból való távozásom időpontja 488. dzú-l-Qicda hónapja volt. A világtól való elvonulásom időtartama tizenegy évet tett ki. Ezután olyan változás jött az életemben, amelyet a magasságos Isten rendelt el előre, és ez az ő végzéseinek egyik legcsodálatosabbika. Mert visszavonultságomban egyszer sem villant át a gondolataimon ennek a lehet ősége, éppúgy, ahogy Bagdad elhagyása és az akkori körülményektől való elszakadás sem olyan dolog volt, melynek lehetősége egyáltalán eszébe juthatott volna az embernek. A magasságos Isten az, aki

átformálja a szíveket és a körülményeket: „A hívő ember szíve az Irgalmas két ujja között van”. És én tudom, hogy amikor látszólag visszatértem a tudományok oktatásához, valójában mégsem tértem vissza, mert visszatérni csak olyan valamihez lehet, ami már egyszer volt. Én pedig abban az időben olyan tudományt oktattam, amely által hírnévre tehetek szert, és ezt ajánlottam az embereknek akár szóval, akár cselekedettel; ez volt a célom, ez volt a szándékom. Most viszont olyan tudományt ajánlok, amely nem tör ődik a hírnévvel, s őt megismerszik általa a hírnév értékének mulandósága. Most már ez a szándékom, célom és kívánságom. Isten ismeri ezt nálam. Minden vágyam, hogy jobbítsak magamon és másokon. Nem tudom azonban, hogy elérem-e, amit célul t űztem magam elé, vagy pedig anélkül halok meg, hogy célt érhettem volna. De én a hit bizonyosságával és látásával hiszem, hogy „nincs hatalom, sem erő máshol, csak a magasságos és hatalmas Istennél” és hogy nem én indultam útnak, hanem ő indított el engem, nem én cselekedtem, hanem ő cselekedett általam; ezért kérem őt, hogy előbb jobbítson meg engem és csak aztán jobbítson általam, el őször vezessen engem s aztán vezessen általam. Az igazságot mutassa igazságnak, és adja meg nekem, hogy követni tudjam, a hamisról hadd lássam, hogy hamis, s adja meg, hogy el tudjam kerülni.

Most pedig visszatérünk ahhoz, amit már felidéztünk azokból az okokból, amik az emberek hitének gyengülését kiváltották, ugyanakkor rátérünk arra, hogy milyen módon lehet őket a helyes irányba téríteni és kimenteni a veszedelmekből.

a) Azoknak a gyógyítása pedig, akik arra hivatkoznak, hogy elbizonytalanodtak a taníttatás híveitől hallottak miatt, megtalálható A helyes mérték87 című művemben. Ezért nem foglalkozunk bővebben vele ebben a tanulmányban.

b) A libertinizmus híveinek képzelgéseit alátámasztó látszatérveket hét fajtába soroltuk és A boldogság vegykonyhája című könyvben tárgyaltuk.

c) Annak számára pedig, akinek hite a filozófia útján haladva annyira elpusztult, hogy a prófétaság eredetét is tagadja, bemutattuk a prófétaság valóságát, szükségszerű meglétét, bizonyítékként használva a gyógyszerek, a csillagok és egyebek különös tulajdonságairól szóló tudomány létezését. Ebből a célból adtuk ezt a kis bevezetőt. Csak azért szerepeltettem az orvostudomány és a csillagászat különlegességei közül való bizonyítékot, mert az a saját tudományukból való. Mi ugyanis minden tudós számára a megfelelő tudományszak segítségével – ilyen a csillagászat, az orvostudomány, a természettudomány, a varázslás, rejtélyek tudománya – amelyik az általa művelt tudományból való, hozunk fel bizonyítékot a prófétaság mellett.

Aki azonban csak szájával vallja a prófétaságot, a vallási törvény rendelkezéseit pedig a bölcs belátás alapján ítéli meg, az valójában nem is hisz a prófétaságban. Ő csak ítélőképességének egy sajátos fajtájában hisz, amelynek a jellegzetessége megköveteli, hogy engedelmességet tanúsítsanak iránta. De ennek semmi köze a prófétasághoz.

86 Kr.u. 1106. július hó

87 Arabul: Al-qisztász al-musztaqím vö. 50. jegyzet.

A prófétaságba vetett hit ezzel szemben az, hogy valakinek teljes bizonyossága van egy értelmen túli állapotról, amelyben felnyílik egy szem s ez által olyan sajátos ismeretekre tesz szert, amelyek az értelem számára elérhetetlenek, mint ahogy a hallás számára megismerhetetlenek a színek, a látás számára elérhetetlenek a hangok és az

összes érzékelés számára megismerhetetlenek az ész fogalmai. Ha ezt nem tartja elképzelhetőnek, akkor bebizonyítjuk nemcsak a lehetőségét, hanem a létezését is. Ha azonban elképzelhetőnek tartja, akkor ezzel bizonyosságot nyert afelől, hogy vannak dolgok, melyeket rendkívülieknek nevezünk, és amelyek eleve kívül esnek az értelem illetékességi körén, sőt úgy tűnik, az értelem hajlik arra, hogy kételkedjék bennük s lehetetlennek nyilvánítsa őket. Egy hatod dirhem súlyú ópium halálos adag, mert megdermeszti a vért az erekben, mivel túlságosan hideg. És aki azt állítja magáról, hogy jártas a természettudományokban, azt gondolja, hogy az összetevők közül csak két elemnek van hűt ő hatása: a víznek és a földnek. Mert ez a két hideg elem. Közismert, hogy a vízből és földből vett sokszoros mennyiségnek a hűt ő hatása sem éri el a belső lehűlésnek azt a mértékét, amit az ópium elér. Ha valaki ezt közölné egy természettudóssal, aki ezt még nem próbálta ki, azt mondaná rá: „Ez képtelenség!
Lehetetlenségének bizonyítéka az, hogy az ópium tüzes és levegős elemeket tartalmaz, a levegő és a tüzes elem által pedig nem fokozódik a lehűlés. Még ha feltételeznénk is, hogy az ópium csupa vízből s földből állna, az sem indokolná a hűtő hatásnak ezt a felfokozottságát. És ha még két forró elem járul hozzá, annál kevésbé fog ez megtörténni.” És akkor ezt már bizonyítéknak is tekinti.

A filozófusok által a természettudományok és a metafizika területén alkalmazott legtöbb bizonyíték ebből a típusból való. Teljesen olyannak képzelik a dolgokat, amilyennek találják és értelmükkel felfogják őket. Ezért amihez nincsenek hozzászokva, arról föltételezik, hogy nem is lehetséges. Ha nem lennének megszokottak az olyan álmok, amelyek igazolódnak, és nem lenne olyan ember, aki azt állítja, hogy az érzékek közreműködése nélkül ismeri meg az elrejtett világot, akkor ezt tagadnák azok, akiknek ilyen vagy ehhez hasonló a gondolkodásuk. Ha megkérdeznék valamelyiket:

„Elképzelhető-e, hogy van a világon olyan dolog, amely akkorka, mint egy magszem, s el lehet helyezni egy városban, hogy előbb az egész várost, majd önmagát is megeméssze és ne hagyjon meg semmit a városból, sem abból, ami a városban van, s végül maga sem maradjon meg?” Így válaszolna: „Ez aztán képtelenség! Csak valami mesebeszéd lehet.”
Pedig ez a helyzet a tűz esetében. Addig nem hiszi el az ember, amíg nem látta a tüzet, csak hallott róla. Legtöbb esetben ilyenformán történik a túlvilági csodák tagadása is.

A természettudósnak ezt válaszoljuk: „Most már rá vagy kényszerülve, hogy elfogadd: az ópiumban különleges képesség van a lehűtésre, amely nem felel meg a természettudományban elfogadott ésszerűség szabályának. Miért ne lenne lehetséges, hogy a vallási előírásokban olyan különös tulajdonságok vannak, amelyek előmozdítják a szív gyógyulását és megtisztulását, de ezek nem ismerhetők meg értelmi belátás által, hanem kizárólag a prófétaság szeme által lehet szemlélni őket.” Sőt elfogadásra találtak náluk olyan rendkívüli sajátságok, amelyek ennél méltóbbak a csodálatra. Szerepeltetnek közülük néhányat könyveikben. Ezek olyan csodálatos tulajdonságok, amelyek beváltak a nehezen szülő asszonyok gyógykezelésénél a következő alakzatban:

4 9 2

3 5 7

8 1 6

IV IX II

III V VII

VIII I VI

Két olyan ruhadarabra kell ezeket felírni, amelyeket még nem ért víz. A terhes asszonynak alaposan szemügyre kell vennie, majd a lábai alá kell helyeznie ezeket, és azon nyomban világra jön a gyermek. És ők lehetségesnek tartották ezt és szerepeltették a Különösségek csodái című könyvben. Ez olyan alakzat, amely kilenc négyzetre tagolódik, mindegyik számmal van ellátva úgy, hogy egy-egy oszlop számainak összege tizenöt, ha az alakzat bármelyik irányában haladva olvasod, akár vízszintesen, akár függőlegesen, akár átlósan. De ép ésszel hogy lehetne elfogadni azt, ha valaki hisz ebben, s utána az értelme nem tágul odáig, hogy higgyen abban is, hogy a hajnali istentisztelet két meghajlással, a déli négy meghajlással, az esti három meghajlással való tartása olyan különösségek miatt van, melyek nem ismerhetők meg bölcs belátás által, sem pedig az eltérő időpontok okából. Ezek a rendkívüli tulajdonságok csak a prófétaság világossága által ismerhetők meg.

Az igazán meglepő viszont az, hogy ha kicserélnénk a köznyelvi szóhasználat kifejezéseit az asztrológusok szakkifejezéseire, akkor már bizonyító érvként fogadnák el az időpontok eltérő voltát. Ezzel szemben mi így érvelünk: „Vajon nem különbözik-e a szerencsecsillag megítélése aszerint, hogy a Nap az égboltozat közepén helyezkedik el, vagy felkelőben, vagy éppen lenyugvóban van, hogy az asztrológusok erre alapozzák jövendöléseikben a megkülönböztetett bánásmódot, az életkorok és élettartamok különbségeit. Ugyanakkor nem származik eltérés abból, hogy a Nap lemenőben van-e, vagy delelőn, lenyugodott-e már, vagy most van lenyugvóban. Van-e egyéb ok arra, hogy ennek valaki higgyen azon kívül, hogy az asztrológus sajátos kifejezésmódján hallja.” Ó, ha kipróbálta volna, százszor is hazugnak találta volna! Mégis mindig újra hisz neki.

Még ha azt mondaná is neki az asztrológus: „Amikor a Nap az ég közepén van, és egy bizonyos csillag halad vele szemben, a szerencsecsillag egy bizonyos állatövi jegy, és ha ebben az időben új ruhát veszel fel, ebben a ruhában fognak megölni!” És akkor nem fogja magára ölteni a ruhát abban az időben. És lehet, hogy emiatt kemény hideget kell elszenvednie. Az is lehet, hogy ezt olyan asztrológustól hallotta, akinek hazugságáról sokszor meggyőződhetett.

De miért történhetik meg, hogy valaki képes értelmével elfogadni ezeket a gyermeteg dolgokat és ezzel kénytelen elismerni azt is, hogy ezek olyan rendkívüli dolgok, melyeknek ismerete némely prófétánál csodának számít. Ugyanakkor hogyan utasíthatja el az ehhez hasonlót, amikor igazszavú próféta szájából hallja, akit csodák igazolnak, és akit soha sem kaptak még hazugságon. Mert ha egy filozófus tagadja az ilyen rendkívüli sajátosságoknak a meglétét a meghajlások és a kőhajítás számát; a mekkai zarándoklat fő alkotórészeinek, valamint a vallási törvény egyéb kegyességi előírásainak mennyiségét illetően, akkor eleve nem találhat különbséget ezek között és az orvosságok meg a csillagok különös tulajdonságai között.

Ha ezt mondaná: „Kipróbáltam valamit a csillagászatból is, meg az orvostudományból is, és egy részüket helyénvalónak találtam, ezért lelkemben bizalom ébredt irántuk, s megszűnt szívemben a bizalmatlanság és az ellenérzés velük szemben, emezt azonban nem próbáltam ki. Miből tudjam meg akkor, hogy ez létezik, és honnan bizonyosodjam meg valóságáról, még ha hinnék is a lehetőségében?” Akkor én ezt válaszolnám: „Hitedet ne redukáld arra, hogy csak annyit tarts igaznak, amennyit kipróbáltál, hiszen hallottál beszámolókat azoktól, akiknek tapasztalataik vannak, és követted őket. Hallgass most már a próféták szavára, mert ők kipróbálták és meglátták az igazságot minden olyan dologban, amelyre kiterjed a vallási törvény. Járj az útjukon, s közvetlen tapasztalással meg fogod ismerni ennek egy részét.”

Ezért azt mondom: „Még ha nem is próbálod ki, értelmed akkor is szükségképpen és biztosan elvezet a hithez és az engedelmességhez. Képzeljünk el egy olyan embert, aki elérte az értelmes felnőtt kort anélkül, hogy találkozott volna a betegséggel, és most egyszerre megbetegszik. Olyan apja van, aki megbízható és jártas az orvostudományban. Ifjúkora óta egyre csak azt hallja, hogy apja az orvostudomány művelését tartja hivatásának. És akkor az apa gyógyszert készít és így szól hozzá: »Ez jó lesz a betegségedre, kigyógyít a bajodból.« Mit kell tennie ilyenkor, ha az eszére hallgat? Beveszi-e, ha a gyógyszer keserű és rossz ízű, vagy kételkedik mondván: »Én nem látom be ésszel, hogy ez a gyógyszer alkalmas lenne arra, hogy visszanyerjem egészségemet, hisz még nem próbáltam ki.« Ha így cselekszik, te kétségtelenül ostobának fogod tartani. Hasonlóképpen ostobának fognak tartani téged is a mélyebb gondolkodású emberek megtorpanásodért.” Ha erre megkérdeznéd: „Honnan ismerem meg a próféta gondoskodását – Békesség legyen vele! – és az ő jártasságát a lelki orvostudományban?” Akkor én ezt felelném: „Hát honnan ismered meg apád gondoskodását? Ez ugyanis nem érzékelhető közvetlenül, hanem inkább az őt kísérő helyzetekből, cselekedeteinek bizonyságaiból, forrásában és eredetében olyan szükségképpeni tudásként ismerheted meg, amelyben nem kételkedhetsz.”

Ha valaki elgondolkodik Isten küldöttének beszédein – Békesség legyen vele! – és azon, amit hallani lehet az ő gondoskodásáról, hogy az emberiséget a helyes útra irányítsa; tapintatos igyekezetéről, hogy az embereket a barátság és a tapintat mindenféle módján az erkölcsi javulás szándékának, az egymás iránti jóindulatnak, egyszóval mindannak megnyerje, ami által jobbá lesz a vallásuk és a földi életük egyaránt, akkor megjelenik nála annak szükségszerű belátása, hogy a prófétának a gyülekezete iránt való gondoskodása sokkal nagyobb, mint az apa gondoskodása a fia iránt. Ha számításba veszi azokat a csodákat, amelyeket mint cselekedeteket ismert meg, továbbá a láthatatlan világról szóló csodálatos kijelentéseket, amelyről a Korán a próféta szája által tudósít, és amelyről a hagyományok is szólnak, aztán meg amit a végső időről mondott, és hogy az

úgy következett be, amint előre megmondta, akkor szükségszerű tudást fog szerezni arról, hogy a próféta egy olyan fokot ért el, amely túl van az értelmen, és amelynél megnyílt számára az a szem, melynek segítségével feltárul a láthatatlan világ, melyet csak kiválasztottak ismerhetnek meg; valamint azok a dolgok, melyeket az értelem nem képes felfogni.

Ez a szükségszerű tudás elnyerésének az útja a próféta – Békesség legyen vele! – szavahihet őségébe vetett bizalom által. Ha kipróbálod, ha elmélkedve tanulmányozod a Koránt, ha megismerkedsz a hagyományokkal, akkor úgy fogod ezt megtapasztalni, mintha tulajdon szemeddel látnád. De ennyi elég is arra, hogy figyelmeztessük azokat, akik a filozófiához ragaszkodnak. Olyan korban élünk, amikor égető szükség van az ilyen figyelmeztetésre.

d) A negyedik ok pedig a hit meggyengülése a tudósok botránkoztató életmódja miatt. Ez a betegség három dolog segítségével gyógykezelhető.

Az első az, hogy elmondásod szerint a tudós, akiről azt állítod, hogy nem tartózkodik attól, amiből tilos fogyasztania, holott jól tudja, hogy nemcsak a bor, a disznóhús fogyasztása és a kamatszedés, hanem a rágalmazás, a hazugság, a gyűlöletkeltés is szigorúan tiltva van. És ezt te éppúgy ismered, mégis megteszed, nem azért, mert nem hiszed róla, hogy bűn, hanem mert kívánságod legyőzött téged, mint ahogy az ő kívánsága is legyőzte őt. Az ő kívánsága éppolyan, mint a te kívánságod. És ugyanúgy legyőzte őt, mint ahogy legyőzött téged. Azoknak a kérdéseknek az ismerete, amelyek ennek hátterében vannak – ennyiben különbözik ő tőled – nem biztosít számára több

óvatosságot a konkrét veszélyben. Hányan vannak, akik hisznek az orvostudományban, mégsem tudják megállni, hogy gyümölcsöt ne egyenek és hideg vizet ne igyanak, holott az orvos erre figyelmeztette őket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez nem volna ártalmas, sem azt, hogy az orvostudományba vetett hitük helytelen lenne. Így kell felfogni a tudósok erkölcsi botlásait.

A második, hogy azt mondják az egyszerű embernek: „Neked hinned kell abban, hogy a tudós avégre szerezte tudományát, hogy az kincsként halmozódjon számára a túlvilágon. Azt gondolja, hogy a tudománya fogja őt megmenteni, mert közbenjár majd érte, hogy kedvezőbb elbírálásban részesüljenek cselekedetei a tudománya kedvéért. Előfordulhat, hogy több bizonyíték szól ellene, ugyanakkor mégis magasabb fokra jut fel. Ez tényleg lehetséges. Mert ahányszor elmulasztja a cselekvést, a tudományát hozza fel mentségül. Te azonban, aki az egyszerű néphez tartozol, ha példának állítod magad elé,

és elmulasztod a cselekedetedet, s mivel híjával vagy a tudománynak, el fogsz veszni cselekedeted hitványsága miatt, és nem lesz, aki szót emeljen érted.”

A harmadik, és ez már a valóság, hogy az igazi tudós nem követ el bűnöket. Még ha meg is botlik alkalomszerűen, akkor sem marad meg a bűnben. Az igazi tudomány ugyanis tisztában van azzal, hogy a bűn halálos méreg, és hogy a túlvilág értékesebb ennél a világnál. És aki tisztában van ezzel, az nem adja el az értékesebbet a kevésbé

értékesért cserébe. Ez a tudás nem jön létre az emberek többsége által művelt különféle tudományok segítségével. Épp ezért semmi másra nem való az efféle tudomány, legfeljebb csak arra, hogy növelje bennük az elszántságot a magasságos Istennel szemben való engedetlenségre. A valódi tudás ezzel szemben növeli birtokosában az aggódást, a félelmet és a reményt, amely lehetetlenné teszi számára a bűnöket. Eltekintve azoktól a botlásoktól, melyeket nem képes elkerülni az emberiség bizonyos korszakokban. Ez azonban nem utal a hit gyengeségére. A hívő szüntelen kísértésnek van kitéve, s mindig kész arra, hogy bűnbánatot tartson. Távol van attól, hogy ragaszkodjon a bűnhöz s teljesen átadja magát neki.

Ennyit akartam elmondani a filozófia és a bátinita taníttatás, valamint a belőlük származó bajok bírálataként. Egyben azok nyomorúságának bírálataként is, akik ezekkel szemben nem az ő útjukon haladva léptek fel.

Könyörgünk a hatalmas Istennek, hogy fogadjon be minket azok közé, akiket szeret

és magának választott, az igazság felé irányít és vezet, nevének emlékezetét szívükbe helyezte felejthetetlenül, mely megőrzi őket saját lelküknek gonosz hajlamától, hogy ne szerethessenek mást, kivéve Őt, aki a maga számára választotta ki őket, hogy ne szolgáljanak másnak, mint egyedül Őneki.

Isten áldja meg a mi urunkat, Mohammedet, családját és társait. Vége.

 

Forrás: Federatio.og

Folytatjuk a következő részben.