13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat

Abortusz

abortusz vagy terhességmegszakítás, magzatűzés, vagy idegen szóval abortusz (latinul: Abortus arteficialis) alatt a terhesség megszakítását értjük, rendszerint a terhes nő önálló döntése után. A terhes nő megmentése céljából az orvosok által megindított mesterséges vagy művi vetélés nem tartozik ide (bár az abortus szó az orvosi szaknyelvben ezeket, és a spontán vetélést is jelenti).

Ha a terhességmegszakításnak nem állnak fenn a törvényes feltételei, akkor magzatelhajtásról beszélünk, amely bűncselekménynek számít.

Az emberiség legrégebbi törvénykönyvei közül Hammurapi törvénykönyvének 209-214. §-ai szólnak a magzat védelméről. Például a 209. § szerint: „Ha egy awélum [szabad nemes] awélum lányát megütötte és magzatát elvetéltette vele, 10 siglum ezüstöt fizessen a magzatért.” A 210. § szerint: „Ha ez a nő meghalt, [a megütő] lányát öljék meg.” [1] A rendelkezésekből egyértelmű a nő életének, valamint a magzat jogainak védelme, de kitűnik, hogy nem a szándékos művi terhességmegszakítást szankcionálják, illetve az is nyilvánvaló, hogy a magzat elleni bűncselekmény a vagyon elleni cselekményekkel esett egy kategóriába (vagyont vagyonért, életet életért).

A bibliai népek körében az egyértelmű magzatvédelem mellett még ismeretlen volt a művi abortusz. Az Ószövetség híres szemet szemért passzusát érdekes módon éppen egy vetélésről szóló rész vezeti fel: „Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért.”

A Talmud már tartalmaz magára az abortuszra vonatkozó jogi részt is, amely lehetővé teszi a művi vetélést (a has felnyitása utáni részenkénti eltávolítással), amennyiben az állapotos nő élete a fájdalmas vajúdás miatt veszélyben forog, kivéve ha a gyermek fejének nagyobb része már világra jött, mert ebben az esetben már nem valóbb előre egyik élet a másiknál.

Hippokratész, az i. e. 460–ban született görög orvosról elnevezett orvosi eskü szövege a következőképpen hangzik: „Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” Napjainkban az orvosok egy, a hippokratészi eskü alapján írt, rövidített esküt tesznek le, mely sok más kitétel mellett az idézett részt sem tartalmazza.
Voltak olyan görög filozófusok, például Platón és Arisztotelész, akik másképp gondolkodtak az emberi életről. Platón bizonyos esetekben megengedhetőnek tartotta még a megszületett csecsemő megölését is; ez a gondolkodás általános volt a spártai teljesjogú polgárok körében is (lásd Taigetosz (apothetai)).
A legkorábbi római törvénykódex, a Tizenkét táblás törvények (Kr. előtt 450 körül) megengedte az apának a fogyatékosan született gyermek[5] vagy a nem kívánt leánygyermek megölését.

Az ókorban az abortusz nem volt általános, a gyermekgyilkosságot viszont annál szélesebb körben gyakorolták. Mindez azért volt így, mert az abortusz életveszélyes beavatkozásnak számított a nő számára is. Az abortuszra kétféle módszert ismertek: 1. mérgeket kapott a nő; 2. a nő hasára próbáltak fizikai eszközökkel hatni. Mindkét módszer gyakran a nő számára is súlyos sérüléseket vagy halált okozott.

A 20. és 21. században

Romániában 1966-1990 között volt hatályos a „Decret 770” törvény, amely egyszerre tiltotta be az anya döntésére végzett abortuszt és valamennyi fogamzásgátló eszközt. A hatályos időszakban évente 300-500 fővel nőtt az abortusz következtében elhunyt anyák száma. Az élveszületett gyermekek száma ezalatt évi 50 000-180 000-rel nőtt meg. A szigorítás egy év alatt 78%-ról 28%-ra csökkentette az abortusszal végződő várandósságok arányát, a törvény hatályon kívül helyezésekor ugyanez az arány egy év alatt 34%-ról 76%-ra nőtt fel.

Manapság az abortusz egyre több országban válik törvényileg elérhetővé, bár léteznek ezzel ellentétes tendenciák is (például Lengyelország, El Salvador, Nicaragua). Az abortuszok születésre vetített aránya csökkenő tendenciát mutat, legalacsonyabb Nyugat-Európában, legmagasabb Kelet-Európában.

Forrás: wikipedia; Kép: Google;

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work