11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek

Abda az újkorban

Az 1830-as években az árvizektől sokat szenvedett falu régi helyéről a Székeskáptalan által e célra biztosított Pityerdombra költözött. A falu régi helyét emlékkápolna őrzi, melyet az egykori templom helyére építettek. 1849. június 28-án a Pöltenberg hadtestéhez tartozó, „Kossuth” nevét viselő honvéd zászlóalj védelmezte az abdai átkelőt. A túlerővel szemben mintegy fél órán át voltak képesek tartani a hídfőt. A csatában a honvédek vesztesége 33 halott, 77 sebesült és 273 eltűnt katona volt. Az 1886–1893. évi folyószabályozáskor a mederásásnál hevenyészve elhantolt katonatetemeket leltek a kubikusok. Minden bizonnyal a 273 eltűnt katona közül kerültek ki azok a névtelen hősök, akiket a tömegsírba temettek el. A hősök tetemeit a régi falu emlékét őrző kápolna elé helyezték át, emléküket a sírhantjuk fölé emelt obeliszk őrzi, melyen a következő felirat olvasható:

„ „Borulj le, óh magyar, mert
Előtted Szent e hant:
Szabadság vértanúi
Nyugosznak itt alant!
Te, világ Megváltója,
Istenség, légy velök:
Jogáért e hazának
Ők is vért áldozának
S megválták nemzetök!”

– (1849. VI. 28.)

1944. november 4-én ismét szomorú esemény színhelye volt a Rábca-folyó partja. 21 munkaszolgálatos társával együtt itt végezték ki Tálas András parancsára magyar keretlegények Radnóti Miklóst. Holttestét és egy négyzethálós füzetbe írott utolsó verseit (a „Bori notesz”t) 1946. június 26-án találták meg, amikor az abdai tömegsírt exhumálták.

Cím: Aba Szent István u. 20.
Tel: +36 (96) 553-233
E-mail: [email protected]
Web: www.abda.hu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work