18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségA zikavírus már Kubában is megjelent

A zikavírus már Kubában is megjelent

Forrás: MTI

Az amerikai zikalázjárvány tavalyi kitörése óta először vettek nyilvántartásba Kubában olyan beteget, akit a karibi szigetország területén fertőzött meg a vírus.

A kubai egészségügyi minisztérium helyi idő szerint kedden adott tájékoztatást arról, hogy a zikavírust egy olyan nő szervezetében azonosították, aki előzőleg nem járt külföldön.

Elképesztő gyorsasággal terjed a Zikavírus

A szigetország hatóságai előzőleg négy zikalázas megbetegedést regisztráltak, de ezeknek a fertőzötteknek mindegyike Venezuelában járt korábban, és onnan hurcolta be a vírust.

Az egészségügyi tárca közleménye szerint a legutóbbi esetben egy 21 éves havannai illetőségű nőnél diagnosztizáltak zikalázat.

A beteg többek között fejfájásra és levertségre panaszkodott, amikor múlt héten orvoshoz fordult. A nő már tünetmentes, de továbbra is kórházban tartják.

Kuba februárban több mint 9 ezer katonát, rendőrt és egyetemi hallgatót vetett be a zikajárvány kitörésének megelőzésére, és az egyik utolsó olyan latin-amerikai országnak számított, ahol nem fertőzött a vírus.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok által terjesztett kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. A megbetegedés tünetei közé tartozik többek között a fejfájás, a láz, a piros vagy fehér bőrkiütés, ritkábban pedig az izom- és ízületi fájdalom.

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem