12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekA vitorlázó Berecz nyolc futam után is harmadik

A vitorlázó Berecz nyolc futam után is harmadik

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor nyolc futam után továbbra is a harmadik helyen áll a tokiói olimpián.

A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó szombaton előbb a harmadik helyen ért célba, majd a nyolcadik részversenyben ötödik lett úgy, hogy a 11. helyről kapaszkodott fel.

Még több külföldi hír

A dobogóért folyó küzdelemben a sorrend nem változott, a címvédő brit Giles Scott újabb első helyet szerzett – ez volt ötödik futamgyőzelme –, így hat helyezési ponttal vezet a spanyol Joan Cardona és kilenccel Berecz előtt.

A negyedik holland Nicholas Heiner hét, az új-zélandi Junior Josh pedig kilenc pont hátrányban van a magyar hajóssal szemben.

A finndingisekre vasárnap még két futam vár, majd kedden következik a legjobb tíz számára az éremverseny az Enosima Jachtkikötőben.

„Nagyon jól vitorláztam, az első futamban mindenki kicserélődött körülöttem, én nem rizikóztam, a másodikban pedig szokásomhoz híven egy kicsit hátulról kezdtem, onnan zárkóztam fel” – mondta Berecz az MTI-nek.

Még több külföldi hír

Azt tehát nem mondhatom, hogy nem hajtottam ki magam. Megerősítettem a pozíciómat az élmezőnyben, holnap hasonló jó eredmény kell, és akkor, ahogy korábban is mondtam, az utolsó futamban fog majd eldőlni a verseny. Minden pontnak lesz jelentősége a medálrészben, erősíteni kell holnap ezt a pozíciót, vagy kicsit zárkózni az élmezőnyhöz”

mti, blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem