13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódOtthon, lakberendezés, kertA viráginvázióért őket okolhatjuk

A viráginvázióért őket okolhatjuk

7 csodás növény, amelyek garantáltan ontják magukból a színes szirmokat.

virágözön

Szellőrózsa

Májustól július végéig díszíthetik kertünket a szellőrózsák sokszínű virágai. Már tavasszal előbújik a gumóról ültethető növény. Vigyázzunk vele, mert könnyű összetéveszteni a petrezselyemmel addig, amíg a virága meg nem jelenik. Napos, félárnyékos helyet kedveli, ezért dézsában, cserépben is nevelhető teraszon, ahol talán nem süt be annyira a nap. Az eredeti változata mellett ismert a japán és kínai változata is. A betegségekkel szemben ellenálló, így jó választás lehet azok számára, akiknek nincs sok idejük a növénygondozásra.

virágözön

Holdviola

Nem igényel különösebb ápolást, akár az árokparton is meg tud telepedni, és évről évre hozza a fehér vagy lila virágait. A vadon élő fajták védettek, de ha szeretnénk megszelídíteni, és kertünkbe telepíteni, meszes talajba ültessük, és a földjét tartsuk mindig nedvesen. Ezt a kis odafigyelést meghálálja és már áprilistól díszítheti kertünket a virágaival. A félárnyékot jobban kedveli, mint a tűző napot, de szinte bármilyen körülmények között megél. Elvirágzás után szétszórja magját. Főleg éjszaka lehet érezni az illatát, innen kapta a nevét.

 

virágözön

Tulipán

Hagymáját ősszel kell elültetni, laza rostos talajba, legjobb ha általános virágföldet keverünk amibe ültetjük. Ahhoz, hogy igazán szép legyen, kell a hagymának a téli fagy, mert az indítja be a tulipán virágzását. Amikor eljön a tavasz, mérsékelten öntözzük, de földje legyen mindig nedves. Tápoldatot nem igényel, csak napfényt. Elvirágzás után szedjük fel a hagymákat, őszig tegyük hűvös helyre, hogy ősszel újra el tudjuk ültetni. Hogy a vágott tulipán a vázában sokáig szép legyen, naponta cseréljük a vizét, és mindig csípjünk le egy kicsit a szárából.

 

virágözön4

Gyűszűvirág

Június-július környékén nyílnak a mutatós kelyhek, rózsaszín, fehér és piros színekben. Magról vethető, és akár öt éven keresztül gyönyörködhetünk benne. Ha szabad földbe ültetjük, akár egy méter magasra is megnőhet. Félárnyékos helyen érzi igazán jól magát. Virágzás után megjelennek a magtokok. A szár elszáradása után érdemes ezeket fektessük el a földön, és az eső elvégzi dolgát. Augusztusban már előbukkannak az új növények.

 

Gyűszűvirág

Klemátiszt

A klemátisz hálás futó növény, mert dézsába, illetve szabadföldbe ültetve is jól érzi magát. Ha magasra szeretnénk futtatni, mindenképpen a kertbe ültessük. Támasztékról gondoskodjunk, amire rá tud majd futni. Legjobban a félárnyékos, de világos helyet kedveli. A méretes virágoknak kell a napfény, de szereti, ha a gyökere hűvösben van. Érdemes a tövét fenyőkéreggel takarni, hogy a földje ne forrósodjon fel. Nyáron figyelni kell, hogy a földje ne száradjon ki, de ne is legyen túlöntözve. Tavasszal, még virágzás előtt érdemes visszametszeni, hogy még gazdagabban virágozzon.

 

Klemátiszt

Hortenzia

Talán az egyik legelegánsabb virág a gyönyörű, nagyfejű hortenzia, ami a kertünket is díszítheti. A növény Japánból származik, ha azt szeretnénk, hogy a mi klímánkon is szépen növekedjen, ültetésnél kell körültekintően eljárnunk. Savanyú földbe kell ültetni, mindenképpen árnyékos, de világos helyre. Ugyanis ha erős napfény éri, könnyen megéghet. Fontos, hogy a tövénél mindig nedves legyen a talaj, de a pangó vizet nem szereti. A telet a szabadban is kibírja, a virágokat vágjuk le, majd a tövét takarjuk le. A levéltetvek és a takácsatka támadhatja meg. A szürkepenész akkor veszélyezteti, ha túl nedves, kevéssé szellős helyen van.

Hortenzia

Sarkantyúfű

A szarkalábként is ismert sarkantyúfű hosszú virágzással ajándékoz meg bennünket. Júniustól szeptemberig változatos színekben pompázhat. Fehér, kék, lila, bíbor árnyalatban is látható, és akár egy méteresre is megnőhet. Óvatosak legyünk, mert mérgező! A palántákat május elejétől ültethetjük, de magról is nevelhető, a laza, nedves talajt kedveli az erős napfényt is jól bírja. Évelő növény, nem kell ősszel felszedni, viszont a kemény tél idején nem árt letakarni. A szél nem tesz jót neki, mert a magas növényt könnyen eltörheti, azért a nagyobb példányokat talán jó ha karózzuk. Csigák ellen védekezzünk, mert a virágokban komoly kárt tehetnek.

 

Sarkantyúfű

Forrás: szépzöld

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem