13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségA védettséghez kapcsolódó jogok a gazdaság érdekét szolgálják

A védettséghez kapcsolódó jogok a gazdaság érdekét szolgálják

A kormányzati tájékoztatás szerint szerdán már több mint 3 millió 419 ezren megkapták a védőoltást, közülük 1,45 millióan pedig már a második oltáson is túl vannak.

Ez azt jelenti, hogy ezen a héten eléri az ország a 3,5 milliós oltottszámot. A múlt heti Kormányinfón elhangzott bejelentés szerint a terasznyitás és a kijárási tilalom szűkítése után az újabb lazító intézkedések bevezetéséhez el kell érni 4 milliós oltottsági szintet. Ezután derül majd ki, milyen plusz jogosítványokat kapnak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők.

Várhatóan már ezen a héten döntés születik arról, hogy a védettségi igazolványhoz pontosan milyen jogosultságok kapcsolódnak majd. Tekintettel arra, hogy már a múlt heti adat szerint is 4,5 millióan jelentkeztek oltásra, a 4 milliós oltottsági szint elérésére, úgy tűnik, már nem sokat kell várni.

Kapcsolódó
Most már bárki kaphat oltást, csak ne vesszen kárba a vakcina

Most már bárki kaphat oltást, csak ne vesszen kárba a vakcina

Egy orvos elismerte, hogy létező jelenségről van szó. Budajenő és Telki lakói a Facebookon értesítik egymást.

Az Index hétfőn arról számolt be, hogy a tapasztalatok azt mutatják, most már elég könnyen lehet időpontot kapni az oltásra. Az Index egyik olvasója például arról írt, hogy bár nem fogadta el az április 12-i időpontra felajánlott vakcinát, pár napja új időpontként az április 22-ét ajánlották fel neki, és nemcsak hogy az általa megjelölt oltóanyagot kaphatja meg, de még az ugyanahhoz a háziorvoshoz tartozó fiatal családtagja is megkaphatja az első oltását. Vagyis, aki hajlandó beoltatni magát, tényleg egyre könnyebben hozzájuthat a védettséghez.

A több mint egy éve tartó pandémia miatti korlátozások, az elmúlt hónapok szigorú intézkedései után egyre jobban vágynak az emberek a régi szabad életükre, de nagyon sokan tele vannak aggodalommal is, a napi halálozási adatok alapján sokan kétkedve fogadják az iskolák megnyitását akkor, amikor az elhunytak között egyre több a fiatal, és már a gyerekek között is vannak, akik kórházi ellátásra szorulnak.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner