10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldA védelmi képesség próbája is az Államokba tartó migránskaraván

A védelmi képesség próbája is az Államokba tartó migránskaraván

Az amerikai elnök kedden demokrata párti elődje, Barack Obama korábbi állásfoglalásait idézve érvelt az illegális migráció ellen. Donald Trump az Egyesült Államok határai felé tartó, főként hondurasiakból álló migránsok karavánja miatt kirobbant vitában tette közzé bejegyzését és a rövid videót.

„100 százalékig egyetértek Barack Obama elnökkel!” – írta nem kis meglepetést keltve Donald Trump, az Egyesült Államok republikánus elnöke a Twitteren. Trump azonban nem Obama elnöki tevékenységét dicsérte, hanem egy 2005-ös, még szenátorként elmondott videó üzenetét.

Ebben a későbbi elnök arról beszél, hogy az USA nem engedheti meg, hogy az államokba észrevétlenül, dokumentumok és ellenőrzés nélkül áramoljanak be az emberek, és kijátsszák azokat, akik türelmesen várnak arra, hogy jogszerűen lehessenek bevándorlók az országban.

Az elnöki megszólalást egyébként az inspirálta, hogy a pionírok korát idézve bevándorlók menetelnek a kontinensen. A különbség csak annyi, hogy a mozgás most nem kelet-nyugati irányú, hanem közép-amerikaiak tömege indult meg észak felé, „az ígéret földjére.”

Október közepén indultak útnak a migránsok

Körülbelül 11 millió illegális bevándorló él az Egyesült Államokban, többségük Latin-Amerikából származik – mondta el Frank Tibor Amerika-szakértő. Ilyen csoportos, úgynevezett migránskaravánra azonban ritkább esetben van példa. Emlékeztetett, a migránsok október közepén indultak útnak Honduras második legnagyobb városából, másfél ezer fővel. Útközben több ezer guatemalai és el salvadori csatlakozott hozzájuk, így mire a menet átlépte a mexikói határt, a hivatalos adatok szerint hétezresre duzzadt – jegyezte meg a szakértő az M1 Szemtől szembe című műsorában.

Frank Tibor elmondta, Honduras napjainkban egy nagyon „nehéz” ország, ahol jelentősen megnőtt a bűncselekmények száma, de a szegénység is nagymértékben van jelen. Ezért az emberek többsége menekülni kényszerül, remélve, hogy Guatemalán és Mexikón át eljutnak az Egyesült Államok területére.

Az Egyesült Államok nem örül a bevándorlóknak

Hozzátette, egyelőre bizonytalan, hogyan alakul majd a bevándorlók sorsa, mivel az amerikai vezetés már többször is kijelentette, nem örül az érkező migránsoknak. Könnyen előfordulhat, hogy nem fogják őket beengedni az ország területére. Kérdéses, hogy ebben az esetben a bevándorlók Mexikóban maradnak-e, vagy visszamennek Guatemala irányába.

Országos vészhelyzetet hirdetett Trump

Trump szerint a mexikói rendőrség és hadsereg képtelen volt megállítani az Egyesült Államok déli határa irányába haladó migránskaravánt, amelybe “bűnözők és ismeretlen közel-keletiek” vegyültek. Közölte azt is, hogy riasztotta az amerikai határőrséget és a hadsereget a karaván miatt, miközben a demokratákat okolta azért, hogy nem tudnak változtatni az amerikai bevándorlási törvényeken. Az elnök kilátásba helyezte azt is, hogy lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a határhoz vezényli a katonaságot, ha Mexikó nem állítja meg a guatemalai, hondurasi és salvadori migránsokat.

Egy kormánynak és az állam elnökének elsődlegesen a rendet kell fent tartania az országban – erről már Földi László biztonságpolitikai szakértő beszélt az M1 műsorában. Úgy véli, bármennyire is elkeseredett sorsból jönnek a szóban forgó bevándorlók, az amerikai vezetést ez nem fogja meghatni.

A védelmi képesség erőpróbája

A biztonságpolitikai szakértő a migránskaravánt inváziónak nevezte, amely nemcsak a rendszer ellenében lép fel törvénytelenül, de a védelmi képességet is erősen próbára teszi. Mint mondta, a védelmi képesség jelen esetben abban áll, hogy meg kell akadályozni a bevándorlók belépését, mert ha nem teszik meg, a folyamatok kezelhetetlenné válnak.

Frank Tibor megjegyezte, Trump egykori kampányígéretei között szerepelt az illegális migráció megfékezése is, ezt mutatja a már épülő fal is Mexikó határán. Hozzátette, ha Trump valamilyen okból mégis beengedné a migránsokat, nemcsak elnöki ígéretének mondana ellent, de újabb bevándorlók tömege indulna útnak az Egyesült Államok felé.

Forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work