Hirmagazin.eu
Főoldal » A Vas megyei Horvátzsidányban támasztják fel a Bambi üdítőitalt
Gazdaság

A Vas megyei Horvátzsidányban támasztják fel a Bambi üdítőitalt

A nosztalgia marad, viszont egészségesebb lesz, mint Kádár-kori elődje.

Az idősebbek biztosan emlékeznek a Kádár-kor legendás üdítőitalára, a Bambira. Két és fél decis csatosüvegben árulták, és talán csak két ízben volt kapható.

A Bambit 1947-ben kezdték gyártani a Hazai Szikvíz és Üdítő Italok Üzemében, az ’50-es, ’60-as években a legnépszerűbb üdítőital volt, ami nem volt nehéz, mert gyakorlatilag egyedül volt a palackozott üdítők piacán.

A Bambi teljes egészében szintetikus anyagból készült, tizenkét százalékos cukortartalmával bőven túlszárnyalta a Coca-Colát és a Pepsit is. Az ital gyártása 1970-ben állt le, ekkor már hazánkban is lehetett Pepsi-Colát és Coca-Colát kapni, a ’70-es években a Pepsit már Magyarországon is palackozták.

Bambi üdítőital

Forbes magazin számol be most róla, hogy Horvátzsidányban elkezdődik a Bambi gyártása. Az Art Water Kft. 2016-ban 1,5 milliárd forintos befektetéssel indította el a Bambi-projektet. A hibrid gyártósor 840 millió forintos – hitelből és saját forrásból – összeálló beruházással és 380 millió forint európai uniós és hazai támogatással épült.

Az újjáélesztett ital receptjét egy már több évtizede a szakmában dolgozó kézműves dolgozta ki. Mindegyik üdítő természetes alapanyagokból és alacsony cukortartalommal készül, az íz lényegét az üzemükben nyolc napig fermentált gyömbérlé adja.

Rebarbara, narancs-sevillai narancsvirág, gyömbér-boróka, és citrusos citrom ízekkel indul a gyártás, de a technológia alkalmas arra, hogy bővítsék a választékot. A viszonteladók negyven százalékban bolti partnerek, hatvan százalékban éttermek és kávézók lesznek.

Ősztől egy boltban vásárolt Bambit 480 forintért, egy kávézó teraszán 550-680 forintért lehet kortyolgatni.

nyugat

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Beletapos a gázba az Audi

Edit

Határon túli magyar gyereknek is gyűjtés indult – videó

Géza

Gázkonvektorcsere: már igényelhető támogatás

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------