17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárA válásig tilos a házasságáról kérdezni Árpa Attilát!

A válásig tilos a házasságáról kérdezni Árpa Attilát!

Épp most ün­ne­pelte a ti­ze­dik há­zas­sági év­for­du­ló­ját az Argo fil­mek meg­ál­mo­dója és az egy­kori mo­dell, Tomán Sza­bina. Árpa At­tila elő­ször Fri­de­ri­kusz­nál me­sélt arról, hogy nem éppen fel­hőt­len a há­zas­sága. Sőt már a válás is szóba ke­rült!

A válásig tilos a házasságáról kérdezni Árpa Attilát

Nagy port kavart, hogy Árpa Attila otthagyta az Összezárva Friderikusszal forgatását, arra hivatkozva, hogy nem tudja éppen merre tart az élete. Azonnal elkezdődtek a találgatások, hogy mi lehet a házasságával, de Árpa semmi biztosat nem mondott, csak annyit, hogy nem tudja, meddig tart  még a házassága.

A producer most ismét megszólalt feleségével kapcsolatban.

Az, hogy mit akarunk, a mi dolgunk. Azt nem mondom, hogy minden felhőtlen, de mutasson egy olyan házasságot, ahol ennyi év után nincsenek hullámvölgyek, mélypontok

– mondta a Best magazinnak, sőt azt is hozzátette, hogy akkor írjanak a házasságáról, ha már a bírósági végzés a kezükben van a válásról, de addig a kérdést se tegyék fel neki az újságírók.

A válásig tilos a házasságáról kérdezni Árpa Attilát 1

Attila azt nyilatkozta, hogy már mindent elért az életben, amit akart, és nem tartja magát macsónak, annak ellenére, hogy többször is ezzel a jelzővel illetik.

Nem tartom magam macsónak, mert az egyfajta arroganciával párosul, viszont őszintének, életvidámnak gondolom magam, és bizonyos szakemberek szerint az érzelmi intelligenciám is rendkívül magas, bármit is jelentsen ez.

A magazinnak Attila arról is beszélt, hogy mennyire különleges  kislányával a kapcsolata,  nemrég kettesben voltak nyaralni, felesége nélkül.  Szerinte leleményességét, dörzsöltségét és fantáziáját tőle örökölte a kislánya, de hosszú combjait és az orrát az édesanyjától.

A válásig tilos a házasságáról kérdezni Árpa Attilát 2

Forrás: Ripost

 

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem