7.3 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóA vád szerint a Dunába dobták VV Fanni holttestét

A vád szerint a Dunába dobták VV Fanni holttestét

Kedden tartja meg az előkészítő ülést a bíróság Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében.

A televíziós szereplése után VV Fanniként ismert lánynak 2017. november 20-án veszett nyoma, miután beengedte B. Lászlót a lakásába – emlékeztet a Bors.

A lap úgy tudja, a vádirat szerint a gyilkossággal vádlott B. Lászlónak egyik ismerőse mesélt Fanni jó anyagi helyzetéről. A férfi először üzleti ajánlattal környékezte meg a lányt, aki azt elutasította, ám a férfi később egy másik ürüggyel megkereste. A lány beengedte a lakásába, ahol B. László ájulásig verte.

A férfi ezután értékeket keresett a lakásban, a lányt végül néhány holmijával és iratával együtt a kocsijához vitte, hogy úgy tűnjön, mintha elutazott volna. Fanni közben belehalt sérüléseibe.

A vád szerint a férfi másnap a holttestet megkötözte, súlyt erősített rá, és a Dunába dobta. A holttest még mindig nem került elő.

Forrás: Ripost.hu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work