13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekA TEK jól teszi, ha minden eseményt kiemelten értékel - mondta Lázár...

A TEK jól teszi, ha minden eseményt kiemelten értékel – mondta Lázár János

forrás: MTI

A Terrorelhárítási Központ (TEK) helyesen teszi, ha minden eseményt kiemelten értékel, a hétvégi akciókban pedig nem történt olyan, ami felróható a szervezetnek – közölte Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a két hétvégi eset érdemi kockázatot jelenthetett Magyarország biztonsági helyzetére nézve, s ezt a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása is megerősíti.

Kifejtette, hogy két férfi büntetett előéletű volt, egyikük lőfegyverrel visszaélés miatt kapott 2,5 év szabadságvesztést, s másikuk is ismert volt a rendőrség előtt. A további négy szereplő veszélyességével kapcsolatban alakult ki polémia, ugyanakkor egyikükkel összefüggésben vannak olyan plusz adatok, amelyek az ügyészség szerint megalapozzák a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését – tette hozzá a miniszter.

Kiemelte, hogy az unió minden fővárosában kiemelt veszély fenyegeti az ott élőket, ilyen helyzetben a rendőrség és a terrorelhárítás kötelessége, hogy garantálja a biztonságot, minden helyzetet, adatot, információt és folyamatot kiemelten értékeljen.

A TEK jól teszi, ha minden eseményt kiemelten értékel - mondta Lázár János
MTI-fotó: Soós Lajos

Nagy hiba lenne, ha szakértők helyett politikusok vagy újságírók mérlegelnék a helyzetet, átvállalva a kockázat felmérésének felelősségét – jelentette ki, hozzátéve: a bizalom megrendítése a biztonsági kockázat alábecsüléséhez vezethet.

Lázár János szavai szerint „olyan ország vagyunk”, ahol idén 400 ezer ember ment át és 170 ezren működtek együtt a hatóságokkal, ilyen helyzetben semmilyen jel, összefüggés nem alábecsülendő. Ezzel kapcsolatban utalt arra is, hogy a rendőrség múlt héten két, a brit biztonsági szervek szempontjából fontos szereplőt fogott el.

Clipboard04269-1024x576

Kitért arra, hogy a Terrorellenes Koordinációs Bizottság – más biztonsági körülmények között – már 2002 óta létezett, de 2010-re kiüresedett. Most egy új rendelettel újjá kellett szabályozni a testületet, rögzítve a titkosszolgálatok, a biztonsági és rendészeti szervek működésének összehangolását, a szakemberek közötti megfelelő információáramlást – magyarázta.

A magyar terrorveszélyre vonatkozó kérdésre a tárcavezető azt válaszolta: minden alátámasztja, hogy Magyarország az EU tagjaként érintett, ezért van szükség egyebek mellett a megerősített közterületi jelenlétre is. A fokozott védelem fontosabb, mint hogy ezekről kinek mi a véleménye – hangoztatta, hozzátéve: inkább több ellenőrzés lesz, mint hogy később ennek elmaradását kérjék számon.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem