15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségA szülészorvos, aki dallal fogadja az újszülötteket

A szülészorvos, aki dallal fogadja az újszülötteket

Ma már elfogadott tény, hogy nem mindegy, milyen körülmények között érkezik meg a világra egy kisbaba. A legjobb, ha rögtön anyja hasára teszik vagy vízben ringatózhat, félhomályban, hagyják megpihenni-megérkezni, ismerkedni a külvilággal, mielőtt elvágják az addig őt az anyjával összekötő köldökzsinórt.

2015-09-02_055124

Van egy szülészorvos, aki úgy gondolja, azzal tudja minél optimálisabban elindítani a keze közé érkező új életeket, ha az irántuk érzett örömében és tiszteletének okán dalra fakad. A pittsburgi Dr. Carey Andrew-Jaja az eddigi pályája folyamán több, mint 8000 szülésnél segített, és ahogy elmondja, legalább 7000 babát köszöntött énekkel.

Hogy miért csinálja? Onnan indult a dolog, hogy gyakorló éveiben egy olyan orvos mellé került, aki ugyanígy énekelt az újszülötteknek. Mikor mestere nyugdíjba vonult, doktorunk lelkére kötötte, hogy folytassa, amit ő elkezdett. És bár Carey eleinte furának érezte, ma már azt vallja, azért is énekel babáknak – sokszor a szülőszobán jelen lévő többi dolgozóval együtt -, mert minden kisbaba annyira különleges és egyedi, hogy ez a minimum, ami jár nekik.

Forrás: Arany gondolatok

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem