7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódDivat, szépségápolásA sztárok is követik a köröm trendeket

A sztárok is követik a köröm trendeket

kulcsaredina

Kulcsár Edina a siker kulcsának tartja az ápolt körmöket, Som-Balogh Edina tinédzserkori rossz élményei után kezdte el követni a divatot. A szakember segít, hogy milyen körömmel lehetünk trendik a nyáron.

A ruhadivathoz hasonlóan az évszakok változásával rendszerint a körömdivatban is új színek és minták jönnek. A tavalyi Miss World második legszebbjének választott Kulcsár Edina is követi az új trendeket. Nem csoda, hogy fontos számára a körömápolás, hiszen az eredeti szakmája is kéz- és lábápoló, műkörömépítő.

˝Anno autodidakta módon tanultam meg a műkörmözést. Gyerekkorom óta fontosnak tartottam, hogy szép és ápolt legyen a kezem, majd ezt tökélyre fejlesztettem a Crystal Nails-ben és hivatalos papírt is szereztem róla. A hétköznapokban mindig viselek valamilyen színt a körmömön, az évszakok változásával pedig újakat használok. Télen inkább a natúr színeket viseltem, idén körülbelül húsvét óta őrültem meg, mert azóta csak színes körmeim vannak. Szerintem ha egy nő megpróbál magára adni, és ez rendszeressé válik, akkor képes nőni az önbizalma, ami a mai világban a sikeresség egyik kulcsa˝ – tanácsolta Edina.

Megkérdeztünk egy szakértőt, hogy idén nyáron milyen új színek jelennek meg, és mire érdemes odafigyelniük azoknak, akik a legfrissebb trendeket szeretnék követni a körmük tekintetében is.

˝Előrejelzéseink szerint az idei nyár színe elsősorban a bordós-vörösboros árnyalat, a marsala lesz. Ezen kívül a nyár közeledtével hódítanak még a neon színek, valamint az orgona különböző árnyalatai és a pisztácia is. Tapasztalataink szerint a körmökön megjelennek a fürdőruhadivathoz kapcsolódó minták is, sokan például magukkal viszik az új szezonra beszerzett fürdőruhájukat, amikor körmöshöz indulnak zselés manikűrt készíttetni˝ – mondta Kovács Gabó Európa-bajnok, hatszoros USA-bajnok körömépítő.

A szakember hozzátette: Magyarország az északi és déli trendek találkozópontja. Az előbbiekben a bordós és sötétkékes színek jellemzőek erőteljesebben, míg az utóbbiakban a hűvösebb színek még a tél közeledtével sem feltétlen jelennek meg. Kulcsár Edina is jól tudja ezt, rá főleg a déli pezsgés jellemző.

˝Én is nyomon követem az aktuális divatszíneket, ám meg kell hogy mondjam, a marsala színek nem tartoznak különösebben a kedvenceim közé. A neon színekért viszont oda vagyok! Néha saját magammal is hadilábon állok, hiszen az én ismérvem a szolid és letisztult megjelenés, de ha körömszínekről van szó, akkor a piroson kívül akármelyiket el tudom magamnak képzelni. Mint műkörmös – bár már nem foglalkozom vele -, természetesen nekem is vannak itthon a kedvenc színeimből, ha bármilyen baleset érné a körmeimet, akkor azonnal orvosolni is tudnám a problémát˝ – tette hozzá a szépségkirálynő.

A Barátok közt egykori Kingája, Som-Balogh Edina tinédzserként jött rá, hogy milyen fontos a körömápolás.

˝Tizenéves koromban rágtam a körmöm, amit borzasztóan szégyelltem és cikinek éreztem. Viszonylag gyorsan megpróbáltam megszabadulni ettől a rossz szokástól, és azóta is odafigyelek a körömápolásra, nagyon fontosnak tartom. Tinédzserként sokszor alkottam saját körömkompozíciókat kis virágokkal és kövekkel, szerettem elbabrálni vele˝ – mondta Edina, aki anyukaként ma már a letisztultabb körmök híve.

˝Követem a trendeket, de őszintén szólva én inkább a klasszikus körmöket szeretem. Figyelem a divatot, például hogy minden köröm más színű, de ezzel nem tudok azonosulni. Anyukaként manapság örülök, ha kéthetente tudok foglalkozni a körmeimmel. Saját magamon a halvány színeket szeretem, maximum a ruha miatt váltok erősebbekre. Télen általában átlátszó vagy francia körmöm van, nyáron viszont egyszer-kétszer el tudom képzelni a neonos színeket is. Szerintem a körmünk egyfajta visszaigazolást adnak önmagunknak, ezért muszáj belevinnünk az egyéniségünket˝ – tette hozzá a színésznő.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work