18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldA szexrabszolga Stuttgartban találkozott egykori ISIS-es fogva tartójával!

A szexrabszolga Stuttgartban találkozott egykori ISIS-es fogva tartójával!

Négy évvel ezelőtt 100 dollárért vásárolta meg őt a szíriai harcos, aki azóta szintén Németországba érkezett mint ártatlan menekült. Érdekes, hogy mi lett a történet vége.

Több tömegmészárlást is elkövettek az ISIS harcosai a jeziditák, az Irakban élő kurdok ellen 2014-2015-ben. A népcsoport egyszerre követi a Bibliát és a Koránt is. Gyermekeiket szentelt vízzel keresztelik meg, az esküvőkön a pap kenyeret tör.Rendszeresen állatot áldoznak, a fiúkat körülmetélik. Ezzel együtt nem nevezhetők keresztényeknek.

A történt úgy kezdődött, hogy

az Iszlám Állam katonái számtalan jezidi lányt szabadon adható-vehető szexrabszolgává tettek. Egyikük volt Ashwaq Ta’lo, akit 100 dollárért megvásárolt egy szíriai harcos, Abu Human.

Amint azt Ashwaq egy friss videóban elmondta, egy idő után sikerült elmenekülnie a “rabszolgatartójától” és kijutnia Németországba. A sorsa úgy hozta, hogy nemrég egy Stuttgarttól 40 km-re lévő kisvárosban meglátta a férfit, de először nem akart hinni a szemének.

Aztán egy másik alkalommal ismét összefutottak, ezúttal Stuttgartban. „Szinte megfagytam, amikor óvatosan ránéztem az arcára – mesélte a Bas News, kurd hírügynökségnek. – Abu Human volt az, ugyanazzal a félelmetes, szakállas és ronda képével.”

“Én vagyok Abu Human és te egy ideig velem voltál Moszulban. Tudom, hogy most hol élsz, kikkel élsz és mit csinálsz”– mondta neki a férfi. Ashwaq úgy tett, mintha nem értené őt, németül válaszolt, mint aki nem is tud arabul.

Majd a megdöbbentő találkozás után jelentette a dolgot a rendőrségen. Utcai kamerafelvételek alapján a rendőrök azonosították is a férfit, de azt mondták, hogy nem tudnak mit tenni, mert menekültként érkezett Németországba és semmilyen bizonyítékuk sincs az előéletéről…/Más országban elkövetett rabszolgatartás nem is lenne büntethető Németországban./

Ilyen előzmények után az egykori szexrabszolga úgy döntött, hogy visszatér Kurdisztánba, ahol az apja még el. “Soha nem fogok visszatérni Németországba” – mondta.

Utószó: hivatalos német adatok szerint az országban 750 egykori ISIS harcos tartózkodik, akik közül eddig összesen tízet sikerült kitoloncolni.

Forrás: RT.com

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work