5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőMédia és szórakozásA Széchenyi gyógyfürdő vizével koccintott Will Smith Budapestre - videó

A Széchenyi gyógyfürdő vizével koccintott Will Smith Budapestre – videó

Budapest – Korábban valósággal áradozott hazánkról Will Smith, aki Magyarországon való tartózkodása idején a Széchenyi fürdőben is forgatott egy amerikai tévés műsor stábjával.

Nem túlzás azt állítani, hogy imádja Budapestet Will Smith, aki a fővárosban a világ egyik legnézettebb, Good Morning America című reggeli műsorának stábjával is forgatott nemrégiben. A filmsztárnak ráadásul ez nem is számít idegen dolognak, ugyanis tavaly a Gemini Man című filmjének egyes jeleneteit is itt vették fel. Will Smithről – aki dicsérte Magyarország időjárását, a budai várat és a rétest is – a Széchenyi fürdőben is készültek képkockák.

hvg.hu a Budapest Gyógyfürdői Zrt. közleménye nyomán azt írja: a Széchenyi fürdőben való forgatásra több héten át készültek. Az ottani gyógyvizet az amerikai műsor két stábtagjával meg is kóstolták – Budapestre koccintottak vele, de az a filmsztár tetszését nem igazán nyerte el –, ezt követően pedig a fürdő teraszán egy hátmasszázst is élvezhettek. Mint azt Will Smith bohókásan elmondta, a víz megivásától négy évet öregedett.

A Good Morning Americát egyébként ötmillió amerikai nézi. A fürdőben készült riportot itt tekintheti meg:

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work