18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességA Szcientológia szektáról, első kézből – Egy magyar magas szintű volt tag...

A Szcientológia szektáról, első kézből – Egy magyar magas szintű volt tag beszámolója (+ videók)

Előljáróban annyit, hogy csak azt írom le, amit személy szerint átéltem vagy megtapasztaltam. Tudnotok kell, hogy nem szeretem más szemüvegén keresztül látni a Világot. És még annyit, hogy a Szcientológia nyelvről végzett fordításaim, meghatározásaim – a közérthetőség miatt – eltérhetnek a Neten fellelhetőkről.

Mit jelent a Scientológia?

A Tudás megismerését, tanulmányozását, sőt a Tudomány tanulmányozását. A Scientológia Egyházat  L. Ron Hubbard sci-fi író alapította az 1950-es években kidolgozott „életmódjavító filozófiából”, gyakorlati technológiákból. [A scientológusok „technológiának” nevezik a „technikát”, vagyis az „eljárást”]  Ennek a vallásnak a filozófiáját egy másod osztályú sci-fi  regény, a lélekvándorlás, egy kis pszichológia és egy porszívóügynök alaposan összegyúrt stratégiája adja, amelyet egy valóban zseniális tanulási technikával vésnek be a hívők agyába.

A Scientológiában a hívők közé bejutni tanfolyamokon (amelyeken megtanítanak pl. hatékonyan tanulni, dolgozni, vezetni stb.) és auditáláson (egyfajta hipnózis vagy pszichoanalízis) keresztül vezet az út. Ezen tudatmódosító, gondolatátíró technikákkal (amit én „bevésésnek” hívok) nagyon gyorsan beszervezik az alanyokat. Ezzel a módszerrel megtanított ismeretek az emberi agyban minden más információt elnyomnak, felülírnak különösen a témával kapcsolatos információkat. [Ez nagyon fontos mondat, olvasd el még egyszer!]. A leendő hívő „felismerések” sorozatán keresztül „újratanulja” a Világot, (mint egy drogosnak) eufórikus élményei vannak, ezért újabb és újabb tanfolyamokon, auditáláson (meghallgatás) akar részt venni. Az eljárás végső célja a Clear („tiszta” tudat), majd az OT-I, OT-II, OT-III (működő én-sorozatok) előállítása, ami rengeteg pénzbe kerül. Az Egyház ezekből a pénzekből és adományokból él, melynek beszedésében éhbérért dolgozó önkéntesek hada segíti.

Hogyan lettem én tag?

A rendszerváltáskor kitaláltam, hogy jól meggazdagodom. Megvettem a Hogyan legyél milliomost, mentem tanfolyamokra: Darnel tréning, agykontroll stb. aztán elolvastam a Scientológia alapművet a  Dianetika című könyvet, ami után jelentkeztem egy tanfolyamra, ahol – pénz helyett,  hoztam magammal egy csomó fizetős embert. Ez úgy megtetszett nekik,hogy amikor jött a toborzótisztjük, megkeresett: nem mennék-e el „Public-osnak” (ami PR-t jelent) . Mivel eddigre már elment rájuk a telkem, lakásom, azonnal pénzzé tettem vállalkozásom romjait, és irány az Egyház, családostól. A belépés azonban nem olyan egyszerű. Az eljárás a következő: Egy E-méternek (mondjuk hazugságvizsgáló) nevezett szerkezettel kikérdeztek, miért is jöttem ide, használtam-e tiltott technológiákat, drogos esetleg bűnöző vagyok-e? (mindezt természetesen magyarul), majd 3 napi kérdezősködés után aláírattak velem egy szerződést, melyben az volt, hogy életem következő 1 milliárd évére (nem vicc) az egyház tagja leszek ,  tehát a következő életeimben is. Még mást is aláírtam, de fogalmam sincs, hogy mit, mert a one biliárd-on kívül egy kukkot sem tudtam angolul. Ezzel az aláírással beléptem.

Így lettem én A Church of Scientology International felső vezetésének a „Sea Organisation” (SEA ORG)   (tengeri szervezetének) a Tisztje, az egyike annak a 4500 embernek, aki a Föld krémjének tartja magát, és a nem hívőket WOG-nak tekinti (nem tiszta tudatú, nem racionálisan gondolkodó emberek).

Karrierem lépcsőfokai a következők voltak: 1)  IPF-es (kisegítők, úgy mint: takarítók, konyhások, karbantartók), 2) Misszionárius, 3) Securitis, 4) Nevelő. Az Egyház legfelső vezető szerve a Technológiai Irányító Központ  jól eldugva, nemzetközi vizeken egy hajón van. Tartózkodási helyét a mezei tagok sem ismerik, nehogy az ellenséges világ megtalálja. Ez alá tartozik a négy SEA ORG, amelyek alá a szárazföldön a kisebb ORG-ok és a még kisebb missziók csatlakoznak.

Hogy milyen a tagok élete?

Röviden szar. Minden nap 8 óra munka + 5 óra kötelező tanulás, kötelező tananyagból. Utazás lakhelyről a munkahelyre 1-1,5 óra. Kéthetente adnak egy szabad napot, annak aki jól dolgozik és akivel a felettese meg van vele elégedve. A kaja is szar, bár elégséges és nagyon egészséges. Nekem, mint házasnak, járt egy szoba, ám a gyerekeket megpróbálták leválasztani rólam. Az egyedülállók 8-40 ágyas dormitóriumokban laktak. Adtak egyenruhát, cipőt és hetente 20-40 $ fizetést, amit nem tudtunk elkölteni, mert még TV sem volt. Havonta egyszer tartottak „Event”-et (esemény, azaz ünnep), amelyre meghívták a külső scientológusokat, kiemelt „ügyfeleket”, és mindenki zabálhatott a svédasztalról, meg ihatott gyenge sört.

A kontroll : Időnként mindenki kapott egy papír lapot, amire rá kell írni az elkövetett bűnöket, vagyis milyen negatív dolgot mondott ő vagy valamelyik társa az Egyházzal kapcsolatban, létesített-e szexuális kapcsolatot házastársán kívül, stb. Amolyan gyónás-feljelentés féle. Na, ettől mindenki úgy félt, mint ördög a szenteltvíztől. Ezt elemezték az „Etika” nevezetű szervnél, és akit rajtakaptak, az egy „RPF” nevű büntetést kapott. Vagyis „rehabilitációra” küldték, ami 1 hónaptól 1 évig terjedhetett. Itt megalázó fekete munkásruhában, fizikai munkát kellett végezni és egyik munkahelyről a másikra futva kellett közlekedni. Semmi szabadnap, a szabadidejükben a „helyes” viselkedésre oktatták őket, vagyis mosták az agyukat.

Mit tud ezekről a külvilág?   Néhány mondat a médiából: „A kiugrott scientológust halálosan megfenyegették”. Ez mese. Létezik kiugrott, vagy kirúgott (ilyen is akad) scientológus, ezek szert tesznek „10 perc hírnév”-re. Tudom, mert voltam Securitis, és én magam is kiugrottam. Küldözgettek nekem felszólításokat, hogy szerződést szegtem, és ezért fizessek 460.000 forintot az elvégzett tanfolyamok díjaként (ez az összeg akkoriban egy panellakás árának a fele volt). Erre mondtam nekik „valamit”, mire csupán az Egyház ellenségének nyilvánítottak. Inkább pereskednek, lejáratnak, zaklatnak levelekkel, telefon hívásokkal, de csak ennyi.

Az Egyházban folyik-e agymosás?: Ez egy szemantikai (jelentésbeli) kérdés. Az való igaz, hogy hipnotizálásnak  ható pszichikai technikával átnevelnek. De mindez „önkéntes” alapon történik. Ha mész tanfolyamra és fizetsz, kapsz „tudást”, ha mész auditálásra (lelki analízis) és fizetsz, segítenek megoldani a problémáidat. Ha nem fizetsz, nem kapsz semmit, és nem is vagy igazi scientológus.

Dolgoznak-e az egyházbangyerekrabszolgamunkások? Hmmm. A családosokról – mivel napi 16 órás elfoglaltság mellett úgysem lenne idejük – leválasztják a gyerekeiket, akikre nevelők felügyelnek. Különben szabad a választás, a gyereked vagy önkormányzati iskolába járatod, vagy egyházi képzést kap (ezt preferálják.). Az én gyerekeim önkormányzatiba jártak. Az Internetre fel van téve egy magyar lány interjúja, akit 11 éves korától tanítottak-dolgoztattak. Igaz és vérlázító, amit vele csináltak. Természetesen szülői „beleegyezéssel”. Jómagam is találkoztam ilyen törpe-szuperekkel. Igazi kis gyökerek!

Magán vallomás: A SEA ORG-ban töltött egy év alatt úgy éreztem magam mintha valami sci-fi-ben szerepelnék, egy tökéletesen másik Pszicho Világban. Így utólag  jó mulatságnak tűnik. Sokat tanultam és tapasztaltam. Nem volt elvesztegetett év egy proli gyerek számára. Hogy ajánlom-e másoknak. Persze! Az ellenségeimnek! Soha többé nem tudnak majd ártani nekem! Aki kapcsolatba kerül velük – és nincs megfelelő élettapasztalata és tudása, vagy szerencséje, azt szép lassan behálózzák. Az én időmben 27 magyar volt kinn, akik közül csak néggyel lehetett nyíltan beszélgetni, anélkül, hogy feljelentettek volna.

Ördögtől való-e a scientológia? Mindenki döntse el maga! Szerintem semmivel sem rosszabb, mint bármelyik  vallás. Csak gyorsabban ér célt, agresszívebb, ennél fogva modernebb.

A scientológiáról – általában

A szcientológiai egyház ma is rendkívül megosztó. De vajon mindent tudunk róla? Léteznek hátborzongatóan sötét titkai… A cikk végén két teljes verziós magyar feliratos dokumentumfilm is megtekinthető.

„Ha egy kis pénzt akarsz keresni, írj könyvet! Ha egy csomó pénzt akarsz keresni, alapíts vallást!” – ezt maga L. Ron Hubbard, a szcientológia egykori alapítója mondta. Ez sokat elárul a vallás hiteléről, és arról, hogy VALÓJÁBAN mit gondolt róla az alapító.

A szcientológia egyik központi hite az, hogy a személy egy elmével és testtel rendelkező halhatatlan tudatos egység – melyet thetánnak neveznek -, mely alapjaiban és lényegében jó. Szerintük az egyénnek olyan életet kell élnie, hogy folyamatos lelki és erkölcsi képzés, tudatosság és javulás által növelje egy jobb világ teremtésének hatékonyságát, hogy boldog legyen, és elérje a végső megszabadulás állapotát.

Erre a célra sajátos módszereket dolgoztak ki, melyek lehetővé teszik, hogy az egyén elérhesse ezt az állapotot.

A Xenu, a galaktika ura története fontos szerepet játszik az egyház mitológiájában, csak a szcientológia magasabb szintjét elérő, ún. OT III-as egyháztagok hallhatják. A mitológia szerint a gonosz Xenu 75 millió évvel ezelőtt az egész Galaxisból sok milliárd űrlényt fogdosott össze, lefagyasztotta és leginkább a mai DC–3-as típusú repülőgépekre hasonlító űrhajókkal a Földre hozta őket, s itt egy vulkánba dobta a lefagyasztott lényeket, a vulkánt pedig felrobbantotta egy hidrogénbombával.

Az űrlények kiszabaduló lelkeit egy speciálisan e célra épített „lélekszívóval” fogta fel, majd a fogoly lelkeket „agymosásnak” vetette alá, s így engedte szabadon őket. Az űrlények lelkei, a „thetánok” később az evolúció során az emberi lényekben találtak otthonra.

A Férjek gyöngyéből ismert színésznő, Leah Remini kitáltal korábban, mivel ő is tagja volt az egyháznak. Az Ellen DeGeneresszel folytatott szokatlanul komoly beszélgetés során elmondta, hogy ő még a szerencsések közül való. Többen ilyenkor elveszítik a családjukat, mert a rokonok nem őt, hanem a vallást választják.

Az interjúban elhangzik ezenkívül az is, hogy emellett többen azért nem tudnak szakítani a szcientológiával, mert az egyház tudja minden titkukat.

Amikor DeGeneres rákérdezett, hogy zaklatják-e a történtek óta, a színésznő igennel válaszolt: azt mondta, követték az utcán.

Voltak és vannak ma is olyanok, akiket gyakorlatilag rabszolgasorban tartanak a szceientológusok.

Nora Sova Crest egy 39 éves, egykori szcientológus nő, aki gyakorlatilag mindent megtapasztalt az egyházban, amit csak lehetett. világsztárok tanácsadója volt, de megcsókolt egy másik nőt, és emiatt egy véget érni nem akaró büntetéssé változott az élete.

“Tizennyolc évesen egy szcientológus iskolában kezdett tanítani, és mindenki arra ösztökélte, hogy csatlakozzon a Sea Org nevű elit alakulathoz, amelybe az egyház legfontosabb emberei tartoznak.”

Végül egy szobatársával csókolóztak, de ennél tovább nem mentek, mert lány volt ő is. Ron Hubbard a homoszexualitást betegségnek tartotta, és alegsúlyosabb bünettésssel torolták ezt meg általában.

Három hónapig takarítottak és építkezéseken dolgoztak, mielőtt 2000 márciusában RPF-re, vagyis rehabilitációs projektre vezényelték őket.

A lelki terror hatására Crest komolyan elhitte, hogy jóvátehetetlen bűnöket követett el, ezért három évig élt borzalmas körülmények között, mielőtt elhagyta a szervezetet. Elmondása szerint azért beszél a vele történtekről, nehogy más is így járjon.

“Naponta háromszor étkeztünk, húsz perc volt felvenni és elfogyasztani az ételt, és harminc tisztálkodásra. Az ember így érzéketlenné válik a meztelenségre, nincsen intim szférája. Megszokja, hogy öt ember szeme láttára vécére. A szobák csupa poloska és csótány, az ágyakon mocskos matracok, az ötvenes évekből származó, rozsdás rugózattal. Megszokássá válnak az undorító körülmények, és azt hiszed, hogy tényleg ezt érdemled, mert egy haszontalan kis szar vagy.”

Forrás: vilaglato, wikipedia, youtube

Képek: latoszog, kuruczinfo, darksidejoint.blogspot.comKonteó – BlogRepublik

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem