17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóA soroksári futó nő férjének elképesztő állítása: a szeretője ölette meg a...

A soroksári futó nő férjének elképesztő állítása: a szeretője ölette meg a feleségem!

Kardos Lajos nem kételkedik a gyilkos személyében, csak az indítékában.

Budapest — Amikor már úgy tűnik, hogy a soroksári kocogó nő meggyilkolása ennyi év után nem hozhat új fordulatot, megdöbbentő verzióval állt elő Kardosné Gyurik Krisztina (†36) férje.

Kardos Lajos nem kevesebbet állít, mint hogy elképzelhetőnek tartja: felesége feltételezett gyilkosát, R. Szilvesztert az asszony szeretője bérelte fel.

„Lehet, hogy sokan megmosolyognak majd a feltételezésem miatt, de egyre inkább az az érzésem, hogy Kriszti gyilkosa nem saját elhatározásából cselekedett. Kijelentésemet tényekkel is alá tudom támasztani. Az a nyomozók számára sem kérdés, így sajnos, nekem is el kell fogadnom, hogy a feleségemnek szeretője volt. Az is biztos, hogy a halála előtti két napban randevúzott ezzel a valakivel, de érzésem szerint szakítani akart vele” – magyarázta a Blikknek Kardos. „Az tény, hogy nagyon furcsán kezdett el viselkedni, érződött rajta, fél valamitől vagy valakitől, és – tőle teljesen szokatlan módon – a futás előtt levett minden ékszert magáról, úgy indult az utolsó útjára. Azt is tudom, ez az ember a nyomozók érdeklődését is felkeltette, olyannyira, hogy poligráfos vizsgálatot is végeztettek rajta, amin elbukott! A vizsgálat végeredményében nem kételkedhetünk, hiszen azt az ország első számú szakembere végezte.”

Kardos Lajos számára sok minden csak a nő halála után derült ki a feleségéről /Fotó: Fuszek GáborKardos Lajos számára sok minden csak a nő halála után derült ki a feleségéről /Fotó: Fuszek Gábor

A férfi azóta elhunyt, így ezt a szálat többé senki nem vizsgálta, és a gyilkos személyében az özvegy sem kételkedik.

„Kriszti szeretőjének halálában a stressz is közrejátszott. Abban egyetlen percig sem kételkedem, hogy feleségemet R. Szilveszter ölte meg, hiszen ezt számos megdönthetetlen bizonyíték támasztja alá. Nekem azonban nagyon fontos, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön, és hibátlan képet kapjak a történtekről” – mondta Kardos, aki szerint az eltelt hét év alatt több neves nyomozó is azt állította: biztos, hogy bérgyilkosság történt.

Az asszonyt 2013. szeptember 25-én gyilkolták meg. A tettest öt évig keresték, s véletlenül akadtak rá a börtönben ülő R. Szilveszterre, akinek a DNS-mintája egyezett a helyszínen rögzített anyagmaradványokkal. A férfi azóta is tagadja a bűncselekmény elkövetését.

Kételkedik

R. Szilveszter ügyvédje, dr. Lichy József nem tartja elképzelhetőnek a teóriát. – Ha az ötévnyi, minden apró részletre kiterjedő nyomozás alatt egy ilyen verzió nem merült fel, akkor az nem létezik – reagált a férj felvetésére a vádlott védője.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work