17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárAutók - motorok - hajókA sofőr elállta az utat a parkolással, de olyan leckét kapott, amit...

A sofőr elállta az utat a parkolással, de olyan leckét kapott, amit sosem felejtett el!

Csupán egy perc-mondta a méretes terepjáró tulajdonosa, és azzal már futott is tovább. Hányszor hisszük el az ilyen “egyperceket” a szabálytalanul parkolóknak? A baj az, hogy ők következőkor is meg fogják tenni, hiszen úgy gondolják, nekik lehet.

 

Ez a férfi egy templom lejáratához parkolt úgy, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy valaki akar onnan kimenni vagy sem.

A templom szomszédságában lakó Dale viszont úgy döntött, hogy neki most lett elege a bunkón parkolókból, és bosszút állt rajta.

Fogott egy széket, és beült a parkoló autó elé. Kávézott, újságot olvasott, és maximumon hallgatta kedvenc zenéjét.

Nem zavartatta magát, ő meg volt elégedve az életével. Amikor (természetesen nem egy perc múlva) visszaérkezett az autó gazdája, Dale nem volt hajlandó felállni a székéről.

Így leckéztette meg azt a férfit, aki teljesen figyelmen kívül hagyott másokat.

Mi van akkor, ha egy sürgősségi esethez siető mentő útját állta volna el, vagy esetleg egy tolókocsis nem tudott volna miatta közlekedni?

Felelőtlen dolog nem kijelölt parkolóhelyre megállni, még akkor is, ha nem érdekel a büntetés.

Forrás: tudasfaja.com

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem