10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségA só mint ősi orvosság

A só mint ősi orvosság

Mint a címben is olvashatjátok, a só egy igen régi természetes képződmény. Akkoriban ugyan nem beszélhettünk finomított, jódozott, adalékolt, káliumozott, stb. konyhasóról, ez „mai” találmány. Minden rossz, ami a sóról elmondható, az a fenti élelmiszer ipari képződményekre vonatkozik (asztali konyhasó). Minden jó pedig az ősi, természetben megtalálható sóra. Ezt szeretném egy kicsit helyre tenni.

2015-07-28_074014

A só minden élőlény számára életfontosságú. Ez különösen érvényes asztmás, allergiás és autoimmun megbetegedésekre. Víz, kálium és só együttesen szabályozzák a szervezet vízháztartását. A víz a szállító szerepét betöltve a sejtek anyagcsere folyamatainál keletkező bomlástermékeket távolítja el. A sejten belüli vízháztartásért a kálium felelős, mennyiségbeli arányában. A növényvilágban is a gyümölcsök húsának keménysége a kálium által megkötött víztől függ.

A napi ételeink sok káliumot tartalmaznak az elfogyasztott gyümölcsök és zöldségek formájában, de szinte sót alig. Ezért fontos a só mindennapos utánpótlása. Só vizet von el a sejtekből, így biztosítja a sejten kívüli vízháztartást. Szervezetünkben alapjában véve két „tenger” van az egyik a sejten belüli, a másik a sejten kívüli. Az egészségünk e két „tenger” egyensúlyától függ. Ezt tudjuk biztosítani elegendő víz bevitellel, káliumban gazdag gyümölcsök és zöldségek, valamint egy természetes só fogyasztásával.

A vízhiány hatása a szervezetre

Ha nem veszünk magunkhoz elegendő vizet, vízhiány lép fel. Ebben az esetben a szervezet a sejten kívüli vízháztartásból veszi el a szükséges vizet, a vízhiányban szenvedő sejtek életben tartásához. Végszükség esetén a szervezet a sejten kívüli vízből képes az életfontosságú sejtekbe vizet bepréselni.

Az extracelluláris víz mennyiséget a szervezetünk egy óvintézkedéssel tartja meg: a vesének parancsot ad sót visszatartani, ami a sejten kívüli vizet megköti, tehát az ödéma (vizenyő) kialakulásáért a vízhiány a felelős.

Ha az intercelluláris víz mennyiséget krónikusan az extracelluláris vízből kell a szervezetnek bepréselni, ezzel együtt növelni kell a bepréseléshez szükséges nyomást. Ez a nyomásnövekedés jelentkezik Hypertonie, azaz magas vérnyomásformájában. A felgyülemlett víz később okozhat tüdő ödémát (asthma – cardiale) is.

A terápia ezeknél a betegségeknél: a vízhiány megszüntetése.

A víz felvételével a szervezetet nem szabad túl terhelni, hanem lassan, szakaszosan kell inni, addig míg a vizelet mennyisége megegyezik a bevitt víz mennyiségével.

Ha elegendő vizet iszunk, sót mosunk ki a szervezetünkből. Ahogy csökken a só és nő a víz mennyisége, már nem kell a szervezetnek a vizenyő folyadékot visszatartani. Így meg tudunk szabadulni a szövetekben – óvintézkedésként, vízhiány miatt – megkötött víztől. Ne szedjünk vízhajtót, a víz a legjobb vízhajtó szer (diureticum).

A só csodás hatásai

A sónak a szervezetünkben, a vízháztartás szabályozásán kívül még más szerepe is van, például:

A só egy természetes antihisztamin. Asztma esetén ugyanolyan hatásos, mint egy inhalációs-spray, csak mellékhatások nélkül. Asztmás rohamnál igyunk két-három pohár vizet és tegyünk a nyelvünkre egy csipetnyi természetes sót.

Só védi a sejteket – különösen az agysejteket – az elsavasodástól.
A vesének szüksége van sóra a túltengésben lévő savak leépítésére, és azoknak vizelettel történő kiválasztására. Ha a szervezet sóban szegény, egyre jobban elsavasodik.
A só fontos a lélektani és érzelmi zavarok kezelésében. A depresszió kezelésénél használt Litium a sót próbálja meg helyettesíteni.

A só fontos szerepet tölt be az agyban a serotonin- és a melatoninszint konstans fenntartásában. Ha elegendő víz és só van a szervezetben, akkor mint természetes antioxidánsok eltávolítják a toxikus salakanyagokat, így nem kell esszenciális aminosavakat, mint pl. tryptophan és tyrosin a szervezetnek feláldozni. Ugyanis a tryptophan szükséges a serotonin, melatonin és tryptamin képzéséhez.

A só szükséges a rák megelőzésében és kezelésben. A rákos sejtek oxigén jelenlétében elpusztulnak. Ezek un. anaerob organizmusok, amelyek oxigénhiányos közeget igényelnek. Ha elegendő víz van a szervezetben és a só megnöveli a vér mennyiséget, akkor a cirkuláló vérrel az oxigén mindenhova eljut, és az így aktivált és motivált immunsejtek bejutnak a rákszövetbe és elpusztítják azt. A dehidratáció gyengíti az immunrendszert.
A só fontos az izomzat és az erőnlét fenntartásához.

Só csökkenti a szívritmus zavarokat és fontos szerepet játszik a vérnyomás szabályzásában. A víz : só aránya nagyon fontos. Egy só szegény táplálkozás magas víz fogyasztás mellett egyes embereknél magas vérnyomáshoz vezethet. A logika egyszerű. Ha Ön vizet iszik, de sót nem eszik, akkor nem marad elég víz a vérkeringésbe, hogy a véredényeket teljesen feltöltse.

A só fontos alvás zavaroknál Egy természetes altató.
Cukorbetegségnél a só segít a vércukor szintet egyensúlyban tartani és csökkenti az inzulin szükségletet. A víz és só csökkenti a szem és érrendszeri károsodásokat.
A sejteknek szükségük van sóra a hidró elektromos energia fejlesztéséhez. Ugyanis a só szállítja az elektromos áramot a sejtekhez.
A só fontos szerepet játszik az idegsejtek közötti összeköttetésben és az információ feldolgozásában.
A só szükséges az emésztéshez, a tápanyagok felszívódásához.
A só tisztítja a tüdőt, a hörgőket és segít a slejm felszakításában.
A só felbontja, meglágyítja a nyálkát a tüdőben. (asztma, emfizema- tüdőtágulat)
A só nyelvre téve megállítja a száraz köhögést.
A só szükséges a hurut és az arcüreg lerakódásainak felszakításához.
A só a köszvény és az arthritis (ízületi gyulladás) megelőzésében fontos szerepet tölt be.
A só megakadályozza az izomgörcsöket.
A só megakadályozza a túlzott nyáltermelést. Túlzott nyáltermelés só hiányt jelez.
Az osteoporose – csontritkulás – egyes esetekben a víz és a só hiányára vezethető vissza.
Sóra van szükség a csontozat erősítéséhez.
A só, mivel szerepet játszik a serotonin- és a melatonin szint konstans fenntartásában és ezek szabályozzák közérzetünket, mint pl.: önbizalom, pozitív gondolatok. Így a só közvetetten befolyásolja személyiségünket.
A só fontos a libidó megőrzésében.

A só segít a toka csökkentésében. Ugyanis a só hiány miatt a nyálmirigyek több nyálat termelnek, hogy segítsék a rágást és a nyelést. Valamint hogy elegendő vizet szolgáltassanak a gyomornak a táplálék felbontásához. A vérkeringés a nyálmirigyekben megnövekszik és a véredények víz áteresztővé válnak, hogy a mirigyeket több vízzel lássák el a megemelkedett nyál termelés érdekében. A véredények már nemcsak a mirigyek körül, hanem a nyakban, az állban és az arcban is víz áteresztővé válnak és itt is víz gyűlik össze.

A só megvéd a visszerek és a hajszálér repedéstől.
Asztmásoknál fontos megemlíteni, hogy amilyen fontos a só, olyan káros a sok kálium. A magas kálium tartalmú gyümölcsök- pl. narancs, banán, vagy a sportitalok asztma rohamokat okozhatnak. Ezért célszerű ezeket egy kicsit megsózni, hogy a nátrium és kálium egyensúlyát fenntartsuk.

Sportolás előtt egy kevés só megnöveli a tüdő kapacitását és a túlzott izzadást meggátolja.
Talán nem is gondoltátok, hogy milyen fontos a só. A lényeg a mértékletesség és az egyensúly.

Forrás: Arany gondolatok

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work