Hirmagazin.eu
Főoldal » A rendőrökre is rátámadtak a migránsok Leszbosz szigetén
Külföld

A rendőrökre is rátámadtak a migránsok Leszbosz szigetén

Egyre durvul a helyzet, nagy kérdés, hogy fegyverhasználat nélkül meddig lehet fenntartani a rendet ezen az egykor “mesebelinek” tartott görög szigeten.

A néhány napja kigyulladt Moria migránstábor lakói elégedetlenségüket nyilvánították ki azzal a hétvégén, hogy a rendőrökkel csaptak össze. A tábor leégése óta mintegy ezer ember alszik az utcán, a felháborodásukat ez csak tovább növeli. A migránsok végül tüntetni kezdtek, majd a rendőröket kezdték el kövekkel dobálni, amire a hatóságok könnygázzal válaszoltak.

Nem csillapodnak a kedélyek a leszboszi Moria migránstábor környékén, amely néhány nappal ezelőtt égett le. A lakók azóta az utcán alszanak, a hétvégén pedig a rendőrökkel is összecsaptak, köveket dobáltak rájuk, ők pedig könnygázzal válaszoltak.

A tábor újjáépítésének a gondolatát hamar elvetették, ráadásul a helyiek is tiltakoznak miatta, hiszen folyamatos volt a feszültség a helyi lakosok és a túlzsúfolt táborban élő migránsok között. A tábor újjáépítése helyett sátrakat állítanak fel a bevándorlóknak.

António Guterres, az ENSZ főtitkára a TV5Monde-nak tragédiaként jellemezte az incidenst, és azt mondta, az az egyetlen megoldás, ha a migránsokat áttelepítik Európában – bízva az európai szolidaritásban.

A leszboszi helyzet közepette pedig továbbra is érkeznek a migránsok a görög partokra. Szombaton újabb csónak érkezett meg Efthalou partjára Leszboszon, rajta 21 utassal, nőkkel, férfiakkal és gyerekekkel. Őket a sziget északi részén lévő központba szállítják.

A múlt hét közepén többen füstmérgezést kaptak, a lakókat evakuálni kellett Leszboszon, miután leégett a Moria menekülttábor. A tábor nagy része elpusztult, ezrek maradtak fedél nélkül. Hiába küzdött a lángokkal tíz tűzoltóautó és 25 tűzoltó, a sziget kormányzó-helyettese helyi sajtónak adott nyilatkozatát idéző BBC szerint a tábort teljesen elpusztították a lángok.

A négyszeresen túlterhelt táborban körülbelül 13 ezer ember élt, zömében afgán menekültek, őket mind evakuálni kellett. A táborlakók közül többen füstmérgezést szenvedtek.

A tűz a helyi tűzoltóparancsnok szerint rövid időn belül egyszerre három helyen lobbant fel. Oka egyelőre nem tisztázott. Egyes források a táborlakókat, mások a helyi lakosságot okolják a BBC szerint. A szigeten ugyanakkor több erdőtűz is pusztít.

A tűzoltóparancsnok azt is mondta, hogy egyes táborlakók akadályozták a tűzoltók erőfeszítéseit, hogy megfékezzék a lángokat.

A rendőrség lezárta a tábor felől induló utakat, hogy megakadályozzák a menekülőket abban, hogy bejussanak a közeli településekre. Egyes jelentések szerint táborlakók csoportjait helyi lakosok támadták meg és tartóztatták fel, amikor megpróbáltak átmenni egy közeli falun. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) nyugalomra szólította fel az összes felet.

A tűz nagy részét megfékezték, de kisebb tüzek még napközben is égtek a konténerekben. A BBC-nek egy helyi lakos arról beszélt, hogy a tábor nagy része elpusztult, csak néhány sátor maradt épen.

A tűz miatt rendkívüli kormányülést hívott össze Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő. A több ezer fedél nélkül maradt ember megsegítésére, és a probléma megoldására segítséget ígért az Európai Bizottság is. Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyekért felelős tagja szerint pedig anyagi segítséget nyújtanak ahhoz, hogy 400 felügyelet nélküli gyereket és tinédzsert a görög szárazföldre szállítsanak.

A táborban elégedetlenség fogadta, hogy a múlt héten karantént vezettek be, miután egy szomáliai táborlakónál koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak. Azóta már 35 fertőzöttet találtak, ők azonban – meg nem erősített jelentések szerint – ellenszegültek annak, hogy elkülönítsék őket családjukkal együtt.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Képünk illusztráció!

Hasonló hírek

Tragédia: több mint száz emberrel a fedélzetén zuhant le egy utasszállító Pakisztánban – íme az első felvételek

Mazsi

Hackerek támadták meg a Le Soir belga napilap weboldalát

info

Ismét bevetették a francia légierőt Csádban

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------