Hirmagazin.eu
Életmód hírek

A produkció, amiért a fél világ rajong! – VIDEÓ

Rockzenére, egészen pontosan az AC/DC Black in Black és a Thunderstruck című számára adta elő rövidprogramját a jégen a tavalyi téli olimpia műkorcsolya-versenyén akkor még 19 éves Tóth Ivett.

 

Tóth Ivett a sok, komolyzenére előadott produkció között szöges övben, bőrmellényben, rockzenére adta elő produkcióját, amely annyira sikeres lett, hogy tovább is jutott a versenyben. Ráadásul úgy, hogy ősszel komoly sérülése, lábközépcsont törése volt, ami miatt hónapokig edzeni sem tudott.

A fiatal magyar műkorcsolyázónő a helyszínen a nézőket is megmozgatta, aztán nagyon hamar kiderült, hogy a világ más részein is óriási rajongótábora akadt. A Twitteren számos bejegyzés, valamint több netes cikk is született a magyar produkcióról, volt olyan hozzászóló, aki azt írta, nem érdekli a műkorcsolyázás, de ez a szám doppingszerként hatott nála. Sokaknak új kedvence lett Tóth Ivett, s olyan is volt, aki miatta szeretett bele az olimpiába.

A produkció, amiért a fél világ rajong:

Forrás: tudasfaja.com

Hasonló hírek

Nézd meg a csillagjegyét is, mielőtt teljesen belegabalyodnál

Edit

Óriási változásokkal újul meg a SzerencseSzombat: most idő előtt megnézheti nálunk az új dizájnt – galéria

Géza

Majmok között élt az a 8 éves kislány, akit a dzsungelben találtak meg Indiában

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------